Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2016. szeptember 28.

100 kilométer a nyugati végeken

Az Őrvidék-Várvidék teljesítménytúra a nyugati végek legszebb részén a Kőszegi-hegység magyar és osztrák oldalán vezet. Az alábbi élménybeszámoló a 100 kilométeres táv legyűrését mutatja be. 

 

 

A tavalyi első rendezést követően immár másodszor is országhatáron átnyúló túrán vehettek részt a vállalkozó kedvűek. Az Őrvidék-Várvidék túrák - nevüknek megfelelően - a nyugati végeken: egészen pontosan a Kőszegi-hegység magyar és osztrák oldalán kalauzolják körbe a vándort, bemutatván annak természeti és történelmi látnivalóit. Az előző évi százas útvonalat többen (és több szempontból is) kifogásoltuk, így hát örömmel láttam, hogy idén alaposan áttervezték.

 

Kattints a térképre a nagyított képért!


Reggel háromnegyed hat, Lukácsháza, Közösségi Ház: a lassan derengő reggelben több tucat túrázó üdvözli egymást. Sok az ismerős, az évek és a találkozások összekötik a hasonló embereket. Itt pedig rendre ilyenek vannak, erről a rajthelyről csak a százasokat indítják, akik - állítólag - nem is százasok…(A hatvanas és harmincas táv egyébként Kőszegről, az Őrvidék 10 és a „Családi hatos” pedig Velemből rajtol.)

 


Az előnevezésnek és az eléggé gördülékeny adminisztrációnak hála, hamar útra kelünk, és rövid „aszfaltozás” és sík terep után máris előttünk a Csömöte-hegy. Világosodik, érdemes körülnézni, mert - bár jövünk erre még - az már legtöbbünknek sötétben lesz. Kellemes erdei utakon és réteken át jutunk Kőszegszerdahelyre, amit alig érintve, a szőlőskertjein keresztül hagyunk el. A kora reggeli napsütés egészen káprázatos színeket varázsol a kora őszi tájra - egyszerre gyönyörködtet és megnyugtat: remek időnk lesz a túrázáshoz! Jó ütemben közeledünk Velem felé, és máris betoppanunk a Pittyes kocsma kapualján át az első ellenőrző pontra. Egy gyors kóla, és már megyünk is tovább a falu főutcáján. Velünk szemben, a hegy tetején szinte világít a hófehér Szent Vid-kápolna. Hívogat, de tudjuk, hogy oda majd csak hetven kilométer környékén megyünk majd. 

 


Így hát a falu végén jobbra fel, irány a Borha-forrás! Ezúttal ugyan eléggé szerényen csörgedezik, de szerintem így is a hegység legfinomabb forrásvize, pedig szerencsére igen nagy a választék. Nosza, töltünk is, sokakkal egyetemben, ugyanis csak 9 km múlva lesz a következő vízvételi lehetőség. Addig még fantasztikus erdei utakon (és egy kevés aszfalton is) haladhatunk, és hamar megérkezünk az Óház-tetőhöz. Először - mert ide is jövünk még. A kilátó csodás panorámája alkalmat ad arra is, hogy felmérjük a ránk váró terepet, de nem húzzuk az időt, ereszkedés remek tempóban: elhagyjuk a Fatalin-bükköket és az Ördögtányér-sziklát, megérkezünk az Országos Kéktúrára (OKT-ra), jön a Pintér-tető panorámája, és máris itt a Szulejmán-kilátó, előttünk pedig már karnyújtásnyira Kőszeg.

 


A derék kőszegi polgárok fúvós zenével, vásározással, programokkal ünneplik a szüretet - ebbe a forgatagba csöppenünk bele. Rajnis utca, bájos ódon házak, és előttünk a Jurisics-vár. Falatozás, szörp, kávé és tea - igazán kellemes ellátás után hagyjuk el a gyönyörű városkát. A Csónakázó-tó mellett haladunk el, máris itt az Andalgó békés emelkedője, és (alig észrevehetően) át is lépjük a határt. Pompás kis vadászkápolna késztet megállásra, majd felbukkan Rőtfalva (Rattersdorf). Békés, csendes kis falu, ami egybeépült Rendekkel (Liebing). Hamar elhagyjuk mindkettőt - mezők, majd erdők következnek. Sógorék nem túl erősek a turistajelzések terén - a rendezők szalagozásokkal igyekeznek segíteni ezen. Itt-ott nem árt azért a GPS sem, így végül eltévedés nélkül tudjuk le ezt a 8 km-es szakaszt Hochstraß-ig. Ez bizony eléggé ingerszegény vidék volt - de legalább megnyomtuk a tempót, ami a részidőnknek igen jót tett, így a tervezettnél korábban futunk be Lékára (Lockenhaus). Szó szerint, ugyanis az utolsó kilométerek lejtői ezt szinte megkívánták.

 


Léka vára idén már nem maradt ki a túra útvonalából, falai alatt, a parkolóban fogadják a pontőrök a túrázókat. Nem is üres kézzel, alma, nápolyi és másfél liter víz is jut mindenkinek. Kellemes gondoskodás - főleg ha tudjuk, hogy az osztrák falvakban hiába keresnénk az idehaza megszokott kék nyomós kutakat. Márpedig további húsz kilométeren át még Ausztria vendégei leszünk. Kis erdős szakaszon ereszkedhetünk le a Gyöngyös-patak partja mentén, ami itt Güns (azaz Kőszeg) névre hallgat. Aztán át Lékán, a fagyizónál jobbra, és megkezdjük az aszfaltkoptatást. Nem is keveset - bár a tavalyihoz képest jelentősen csökkent a mértéke. Szerencsére szép tájakon haladunk közben, az autós forgalom pedig említésre sem méltó.

 


Hosszúszeghuta, akarom mondani Langeck következik: apró kis falucska ez is, de takaros, rendezett; kellemes a szemnek. A hársfánál balra, igen, ez is megvan, ahogy az itiner írja. Fura templomot hagyunk el, majd odaérkezünk az 50-es számú úthoz, ami elvinne Borostyánkő (Bernstein) felé. Mi maradunk mellette, a kerékpárúton - sőt, kicsit felette is, mert van egy kis szintkülönbség közöttük, ami határozottan megnyugtató. Aztán máris Weißenbachl utcáján megyünk végig, és ott nagy örömmel elhagyjuk az aszfaltot - de ezzel együtt a kellemes sétálgatást is. Lassan, de egyértelműen megkezdődnek a kaptatók, emelkedők. Közben azonban még Felsőszénégető (Oberkohlstätten) következik, túránk legnyugatibb pontja. Nézzük csak, most tartunk 48,5 km-nél, ami már majdnem félút! Ellenőrző pont is vár itt minket, kimondottan finom szendvicsekkel (főtt tojással és friss uborkával tuningolva), és újra egy másfeles vízzel. Megéri hát kicsit kinyújtózni, elmajszolni az elemózsiát, és közben gyönyörködni a káprázatos kilátásban.

 


Aztán hajrá, jöhetnek a szarvasok, azaz a Kis- és Nagy-Szarvaskő (Kleiner és Großer Hirschenstein) - és a kettő között a Dreihotter. Burgenland tetején járunk, ezek a csúcsok csak pár méterrel maradnak el a tartomány legmagasabb pontjától, de az még picit odébb van. Addig azonban igen szép erdei részeken járhatunk, és itt semmi gond nincs a tájékozódással sem: a piros Alpannonia-jelzés (ami egyébként a Semmeringtől vezet 120 km-en át egészen Kőszegig) kiválóan és megbízhatóan kalauzol bennünket a gyönyörű tájon. Úgy érezzük, a „kis szarvas” a hosszabb, küzdelmesebb - de hűs fák alatt, remek erdei utakon mehetünk, és közben finom őszi gyümölcsökkel frissíthetünk. Meg is érkezik a csúcs: itt megtekintjük Mátyás királyunk vadászatainak emléktábláját, és előre pillantva már látszik a Dreihotteren az antenna-tornyok egyike.

 


Kellemes kocogás lefelé, visz tovább a lendület, és máris a fejünk felett zúg a torony. Aztán így jön el a Nagy-Szarvaskő is, gyors fotó, és követjük tovább a jelzést, majd autók moraja hallatszik: lám, előttünk a szerpentin és a Ranch, az osztrák oldali pihenő, ahonnan igen kellemes sétával lehet már feljutni a csúcsra. Ők ugyan Geschriebensteinnek hívják, de nekünk az nem más, mint az Írott-kő. Csatlakozunk hát a kisebb-nagyobb csapatokhoz, és persze előzzük is őket folyamatosan - de nincs semmi gond, az út széles, és itt sok jó ember van együtt. Az Írott-kőre felmenni pedig igen-igen remek dolog, bármely irányból: pompás erdők, lenyűgöző völgyek, látványos sziklaalakzatok között. Mi most túránk tetejére érkeztünk: 883 méter, nincs ennél magasabb sem Burgenlandban, sem a Dunántúlon. A kilátás remek, a pecsét megvan, a nápolyi is finom: auf wiedersehen, Österreich - Isten veled, Írott-kő!

 


Magunk mögött hagyjuk a nyüzsgést, és megkezdjük ereszkedésünket lefelé. A Kőszegi-hegység egyik legszebb részéhez érkezünk: le a Golgotán, források mellett el, aztán csodaszép hegyoldalak, patakátkelések és a Sötét-völgy következnek. Aztán egy emelkedő, majd barlangok, és a Kalapos-kövek: megannyi látnivaló. Szűk ösvényeken kanyargunk kicsit, majd előbukkan az Óriások lépcsője. Felfelé igencsak küzdős, de most lefelé zúgunk, és szemünk issza a nyiladékon át felbukkanó Bozsok távoli látványát. Oda tartunk, és hamarosan már a Kőmosó-forrás remek hűs vizével frissíthetünk, egy pillantás a Malom panzióra, és visszakanyarodunk a hegyre. A falu és a Sibrik-kastély idén kimarad, irány Velem, ahová gesztenyéseken át érkezünk, ma már másodszor. A Pittyes kocsma ezúttal egy forró zöldséglevessel fogad, amit igen jó étvággyal fogyasztunk, de azért csak módjával. Ezt is fel kell ugyanis vinni a Kendig-tetőig, ami… hát, sokkal feljebb van, mint ahol most vagyunk. Megmásszuk közben a reggel már megcsodált Guglint a Szent Vid-kápolnáig, és onnan is tovább, mindvégig felfelé. Mindezt már sötétben, Velem főutcáján előkerülnek a fejlámpák, és onnantól hamisítatlan éjszakai túrahangulatban haladunk előre. Vízmosások, gyökerek, mélyút teszik technikássá a terepet, majd jön a lépcső, a kápolna, és máris visszatekinthetünk a fák között a kivilágított falura.

 


Kis pihenős szakasz után - elhagyván az OKT-emlékkövet - folytatjuk egyre csak felfelé. A sűrű, jó illatú fenyvesnél már tudjuk, mindjárt itt a Hörmann-parkoló. Ott jobbra fordulunk, jelzésváltás, és végig a Kendig-gerincen. Hátborzongató látvány jobbra, hosszú perceken át csodálhatjuk Vas megye fényeit: közelebb Kőszeg és környéke, kicsit távolabb pedig Szombathely fényeit. Khm, kicsit? Hiszen oda megyünk! Akkor már nem is annyira „kicsit”, igaz? De most ide fókuszáljunk. Vöröskereszt, a maga kilences elágazásával, huh, aki nem ismerős, nem lesz egyszerű megtalálnia az utat. Pedig itt megint az OKT jön, az Irány-hegyen át az Ó-házig. Igen, ezt is másodszor. Forró teát, vagy levest kértek? Ez igen! És mennyire más a kilátás az éjszakában! Ugyanarra a Kőszegre - ahová indulunk is lefelé. Pontosabban csak a Szabó-hegy és a Pogányok felé - de ezek is a város részei, szélei. Ahol aztán búcsút intünk a hegyeknek, Kőszegnek, az egész tájegységnek.

 


Jöhet az Alpokalja, a Szent Márton-út, innen már végig, a megyeszékhelyig. Emlékév van, így hát ezen megyünk, nem a tavalyi aszalton. Bánja-e valaki? Aligha! Sokkal kellemesebb itt: Kőszegdoroszló és a Csömöte-hegy követik egymást - ez utóbbin a kilátó is útba esik. Szép onnan is a panoráma, meg (mint utolsó ellenőrző pont) ellátást is kaphat, aki szeretne feltöltekezni az utolsó 15 km-re. Mert bizony ennyi még hátravan. De hamar itt a Holdfény Liget, gerincen megyünk, bal kéz felől az alvó falvak.

 


Közben vasárnap lesz, friss illatú szántások mellett Perenyére érkezünk. Hú de hosszú ez a falu, és mennyi kutya, de aztán megérkeznek a tujaültetvények, végtelen sorokban. Hurrá, idén nem balra, Gencsapátiba, hanem jobbra fordulunk. Szent Márton-kápolna, újra gerinc, fogynak a kilométerek, közelednek a város fényei. Aztán a befutó, az Őrvidék Ház, majdnem húsz óra lett megint, mint a Kinizsin - két perc eltérés ahhoz képest. Öt-kettes átlag hát, úgy látszik, tesó, erre vagyunk hitelesítve. Nagyon szép jelvény, oklevél - és a remek babgulyás (mint tavaly), negyed háromkor, teljesen ideális. A profik persze már ki is pihenték magukat, a beszélgetés jól esik velük, és örülök, hogy mások is jól érezték magukat. Résztvevőként ugyan, de - mint Vas megyei a vendégeimnek tekintek itt mindenkit - a saját szülőföldemen, ezen a gyönyörű tájon. Gyertek többször, jöjjetek máskor is!

 

Kattints a képre a nagyításért!

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább