Ez történt

Szerző:
2016. február 19.

115 éve született Schőnviszky László

1901. február 19-én született Budapesten Schőnviszky László barlangkutató, hegymászó, a Magyar Barlangkutató Társulat alapító tagja, a Magyar Turista Szövetség tanácstagja, turistaszakíró.

A Mester utcai felső kereskedelmi iskolában érettségizett, majd egy szemesztert hallgatott a tudományegyetemen, amit az édesapát korán elvesztett család anyagi helyzete miatt kénytelen volt abbahagyni. Egy ideig a Nemzeti Múzeum Állattárában tanult Bíró Lajos mellett, 1919-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott, amíg nem hívták be katonai szolgálatra. A fogságból hazatérve fémnyomóként dolgozott nyugdíjazásáig.

 

 

Cserkészként ismerkedett meg a természettel, tagja volt az MTE több osztályának, túrázott, mászott, síelt és evezett, kutatta a barlangokat. Részt vett a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat megalakításában. Szakirodalmi tevékenységei közül kiemelkedő a magyar barlangtani bibliográfia 1930 és 1945 közötti kiegészítése. Munkáját Herman Ottó-emlékéremmel és a Pál-völgyi-barlangban egy terem róla való elnevezésével ismerték el.

 

Szöveg és kép: Kunos Gábor, Schőnviszky László.

 

Megjelent a Turista Magazin 2016 februári számában.

100 éve halt meg Hangay Oktáv

100 éve halt meg Hangay Oktáv

2016.03.11.

1919. március 11-én halt meg Kolozsvárott Hangay Oktáv, a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia tanára, kiváló turista szakíró és szervező, az Erdélyi Kárpát Egyesület választmányi tagja, az erdélyi diákturistaság intézményének bevezetője.

→ Tovább

15 éve halt meg Daday János

2016.03.10.

2001. március 10-én halt meg Nagyváradon Daday János finommechanikai kutatómérnök, turista történész és gyűjtő, a bihari turistaság történetének és Czárán Gyula emlékének megörökítője.

→ Tovább
185 éve született id. Tirts Rezső

185 éve született id. Tirts Rezső

2016.02.27.

1831. február 27-én született Szepesváralján id. Tirts Rezső, 1848-as honvédtiszt, a Selmeci Népbank igazgatója, Selmecbánya turistaéletének fő vezetője, a Magyar Turista Egyesület tiszteletbeli tagja.

→ Tovább