115 éves a Téry menedékház

1899. augusztus 21-én avatták fel a Téry menedékházat a Magas-Tátrában, amely a korabeli Magyarország legnagyobb magasságban emelt épülete volt.

Szerző:
Kunos Gábor
Fotó:
Podzemnik
Turisták Lapja/1900
MTE/25
MTE/40.
2014. augusztus 21.

1899. augusztus 21-én avatták fel a Téry menedékházat a Magas-Tátrában, amely a korabeli Magyarország legnagyobb magasságban emelt épülete volt.

Már 1889-ben elhatározta a Magyarországi Kárpátegyesület Budapesti Osztálya egy menedékház építését a Kis-Tarpataki-völgyben, amely az Öt-tó katlanát övező hegykoszorú csúcsainak könnyebb elérhetőségét hivatott szolgálni.

 

 

Az építkezés

 

A terv megvalósulásának kezdetéig éveket kellett várni, amikor végre a szükséges anyagiak, az építési engedélyek és a birtokos szerződések megléte után 1898 júniusában Pfinn József tervei alapján Majunke Gedeon szepesszombati építész hozzáfoghatott a négyszobás, konyhával és mellékhelyiségekkel ellátott turistaház megépítéséhez.

 

 

A menedékház helyének kitűzői 1898. május 19-én. (Jobbra, pipával dr. Téry Ödön)

 

A dr. Téry Ödönről, az alkotó Magyar Turista Egyesület alelnökéről elnevezett ház néhány nappal az átadása előtt készült el teljesen. Első gondnokságát maga a kivitelező vállalta el.
 

 

A menedékház napjainkban

Cikkajánló