Ez történt

Szerző:
2016. február 27.

185 éve született id. Tirts Rezső

1831. február 27-én született Szepesváralján id. Tirts Rezső, 1848-as honvédtiszt, a Selmeci Népbank igazgatója, Selmecbánya turistaéletének fő vezetője, a Magyar Turista Egyesület tiszteletbeli tagja.

Iskoláit szülővárosában, majd Lőcsén és Sárospatakon végezte, és rövid gyakornoki munka után felvetette magát a híres Cornides zászlóaljba. A fogságból való szabadulása után ismét nagybátyja boltjában dolgozott, később Besztercebányára kerülve bekapcsolódott a helyi turisták tevékenységébe. Innen Szélaknára költözött, ahol boltot nyitott, megnősült, és itt született a később jeles turistává vált fia is. Miután a Selmeci Népbank alkalmazottja lett, Selmecbányára költöztek.

 

 

Már korábban felkérte őt Döller Antal, hogy képviselje a helyi turistákat a Magyarországi Kárpátegyesületben, s később, a Téry Ödön városba kerülésével fellendült turistaélet adta a lehetőséget, hogy megalakítsák az MKE Szittnya osztályát, valamint turistaalkotásokat hozzanak létre. Az általa szerkesztett, a várost és környékét bemutató turistakalauzban a Gedeon-táróhoz vezető Tirts-út mentén lévő, szintén róla elnevezett forrás és védkunyhó is szerepel. Nyugalomba vonulása után az MTE-be átlépett osztálynak is tagja maradt élete végéig.

 

Szöveg és kép: Kunos Gábor

Megjelent a Turista Magazin 2016 februári számában.

100 éve halt meg Hangay Oktáv

100 éve halt meg Hangay Oktáv

2016.03.11.

1919. március 11-én halt meg Kolozsvárott Hangay Oktáv, a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia tanára, kiváló turista szakíró és szervező, az Erdélyi Kárpát Egyesület választmányi tagja, az erdélyi diákturistaság intézményének bevezetője.

→ Tovább

15 éve halt meg Daday János

2016.03.10.

2001. március 10-én halt meg Nagyváradon Daday János finommechanikai kutatómérnök, turista történész és gyűjtő, a bihari turistaság történetének és Czárán Gyula emlékének megörökítője.

→ Tovább
155 éve született Merza Gyula

155 éve született Merza Gyula

2016.02.25.

1861. február 25-én született Kolozsvárott békésgyulai Merza Gyula földbirtokos, turistaszervező és -szakíró, az Erdélyi Kárpát Egyesület alapító tagja, tiszteletbeli elnöke, az Erdély folyóirat szerkesztője.

→ Tovább