2030-ig meg sem állnak a fejlesztések Tihanyban

Az apátság épületeinek fejlesztése, műemléki rekonstrukció és a vendégház bővítése lesz porondon, de az egész település megújul.

Szerző:
turizmus.com
Fotó:
Francz Ilona
2019. október 9.

Az apátság épületeinek fejlesztése, műemléki rekonstrukció és a vendégház bővítése lesz porondon, de az egész település megújul.

Az apátság vallás- és kultúrtörténeti jelentőségű épületegyüttes, emellett pedig az egyik leglátogatottabb attrakció a Balatonnál, ezért döntött úgy a kormány, hogy 3 milliárd forinttal támogatja a felújítását. Emellett jelenleg is nagy beruházások folynak a településen, uniós forrásból. 2020 őszéig létrejön egy szórakoztatóközpont, felújítják a Mádl Ferenc tér és az apátság között lépcsőt, az apátság belső tereit, lesz múzeumpedagógiai foglalkoztató, és a kiállítóteret is újjá varázsolják.

 


„A felújítássorozat 2020 után sem áll le, 2030-ig összességében 52 fejlesztési programot valósítanak meg a településen” - foglalja össze a turizmus.com


Augusztus elején jártunk a tihanyi apátság rejtett zugaiban. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan lehet egy nyüzsgő település kellős közepén megtalálni a csendet, kattints ide.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Bejártuk a tihanyi apátság rejtett zugait

Így dolgoznak a Balaton őrzői

Az utolsó hely, ahol az erdők a Balatonig érnek

Tihany mediterrán ösvényein

Cikkajánló