75 éves lett a kultikus sorozat narrátora

Természetjárók, Kéktúra-rajongók, március 21-én reggel nézzétek a Duna Televízió Család-Barát műsorát, mert a Másfélmillió lépés Magyarországon sorozat alkotói szerepelnek benne, és sok kulisszatitokra derül majd fény. A népszerű magazinműsor felvételén mi is ott voltunk. A Család-Barátban köszönteni fogják a napokban 75. születésnapját ünneplő színművészt, Sinkó Lászlót is.

Szerző:
TM.hu
Fotó:
Magyar Televízió Arhívum
Somogyvári D. György
2015. március 18.

Természetjárók, Kéktúra-rajongók, március 21-én reggel nézzétek a Duna Televízió Család-Barát műsorát, mert a Másfélmillió lépés Magyarországon sorozat alkotói szerepelnek benne, és sok kulisszatitokra derül majd fény. A népszerű magazinműsor felvételén mi is ott voltunk. A Család-Barátban köszönteni fogják a napokban 75. születésnapját ünneplő színművészt, Sinkó Lászlót is.

 

Sinkó László
Rockenbauer Pál személyes kérésére és kedvéért lett a filmsorozat narrátora, valamint azért, mert lelkes természetjáró volt. Mint az első részben megemlítette, sajnálta, hogy színészi munkája miatt nem tudott végig gyalogolni a teljes úton a csapattal, de amikor csak tudott, csatlakozott a stábhoz.

A népszerű színész tavaly novemberben kapta meg a nemzet művésze címet. Egy évvel ezelőtt pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével jutalmazták munkásságát.

A Turista Magazin szerkesztősége megörökítette a másfélórás műsor felvételének legszebb pillanatait. A régi barátok és kollégák találkozását. A műsort azért is érdemes megnézni, mert az alkotók számos régi emléket hoztak a stúdióba, lesznek meglepetésvendégek is, és újra felcsendül majd egy egészen új feldolgozásban a kéktúrázók himnuszává vált „Indulj el egy úton...” kezdetű népdal is.

 

 

Sinkó László Burger Barna Kékvándor című könyvében 

 

Magazinunk kérésére Heincz László, a Másfélmillió lépés világosítója is felidézett egy kedves emléket Sinkó László színművész születésnapja kapcsán:

„A Kéktúra útvonalának bejárása során Sitke településen találkoztunk egy kedves, idős bácsival, aki csodálatosan regölt. Laci beállt hozzá kontrásnak, és csak regölt, regölt és regölt. Óriási élmény volt ezt átélni. Laci fantasztikus ember, aki a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotás mellett számos történelmi filmnek kölcsönözte bársonyos, kemény, férfias hangját. Természet közeli emberként hitelt érdemlően tudott beszámolni a kéktúráról. Isten éltesse sokáig!”

 

 

A sorozat egyik operatőrét Szabados Tamást is elértük, ő a következő szavakkal köszönti születésnapos barátját:

"A színházlátogató azt mondja Übü király, vagy azt hogy Három nővér!

De az országnak a "MÁSFÉLMILLIÓS színész" vagy Lacikám!

Isten éltessen Sinkó László!"

 

 

 


Péterfay Attila, a sorozat gyártásvezetője is csatlakozott a köszöntőkhöz:

 

"Azt szokták mondani, hogy az eltelt idő nem érdem, az csak állapot. Hát ez kedves Laci az, ami nálad bizony egyáltalán nem igaz! Neked minden éved érdem a jelen pillanatában is érdem, hát illese őket ezzel a mai nappal szeretetteljes gratuláció.

 

Ma 75 éves vagy és ebből 25-öt, szóval mondjuk egy negyedszázadot arra áldoztál, hogy egy egykor volt „Nagy Csapatot“ egyben tarts. A nagy  elhatározásod, hogy minden év augusztusának utolsó vasárnapján a Csapat nálad találkozik és élvezi egész napos vendéglátásod -töretlen. Hála érte Gabikának, feleségednek is, aki étellel-itallal és kedves szóval vár bennünket otthonotokban.

 

Köszönet a Budakalászi-i barangolásokért, azért a kőbányáért például, ahol még a

varjúháj is megél, Milkovits doktor nagy örömére. Köszönet Schieszl Koniékért, a

négygenerációs Budakalász-i vendéglős dinasztiáért. Külön köszönet azért, hogy azt az alkotócsoportot, amit Rockenbaurer Pál kovácsolt össze, Pali halála után te segítettél egyben tartani ezt az alkotócsoportot, akit mi egymás között nemes egyszerűséggel csak a CSAPAT-nak nevezünk. A Csapat! sic., ami mögött 11, egymást szerető és tisztelő alkotó ember rejtezik, beleértve Téged is Lacikám!

 

Illesen hát Téged gratuláció, köszönet és hála a 75. születésnapodon!

 

A „milliomos“ Csapat nevében is:
a Fáji"
 

 


Gyenes Károly, az Alföldi Kéktúrát bemutató sorozat, a Kerekek és lépések rendezője volt. Az Országos Kékkört bemutató sorozat így lett trilógiává. Ehhez is Sinkó László adta szép hangját. Gyenes Károly így köszönti a 75 éves művészt:
 

"Van-e még olyan színházi siker, amely 36 év után is pontosan olyan friss és élénk (netán még élénkebb), mint a premier idején volt? Nem tudjuk, de egy mindannyiunk által jól ismert művészi teljesítményről ezt biztosan elmondhatjuk: Sinkó László mesélő hangja az, Rockenbauer Pál gondolatainak tolmácsolásában. Generációk nőttek föl az országjáró filmek tanításain és azt reméljük, hogy gyermekeink, még talán unokáink is Sinkó László hangján tanulják meg, hogyan kell kulturáltan járni az erdei ösvényeket, a falvak utcáit, vagy az országutak kerékpárútjait.


Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk Sinkó Lászlónak!"

 

 

 

Család-Barát

A műsor szerkesztői azért hívták meg tematikus adásuk vendégeinek a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat készítőit, mert a régi kollégákról tudják jól, hogy még ma is egy nagy családot alkotnak. A régi barátok és turatársak minden évben legalább kétszer összejönnek. Augusztusban éppen Sinkó Lászlónál szoktak találkozni, november végén pedig Rockenbauer Pállal találkoznak újra Zengővárkonyban.

Az M1-ről a Duna Televízióra most átkerült magazin hétközap élőben jelentkezik, hétvégenként tematikus adásokkal szórakoztatja, informálja a nézőket. Az első ilyen tematikus műsor témája lett a kultikus dokumentumfilm mögött álló régi kollégák közössége - a természetjárók nevében is köszönjük a szerkesztőknek a remek témaválasztást.

A Másfélmillió lépés Magyarországon sorozat a Magyar Televízió legtöbbet ismételt produkciója lett. Most az M3 tűzte műsorára az 1979-ben forgatott epizódokat. Minden nap 14 óra körül láthattok egy-egy új részt, amelyet másnap kora reggel megismételnek.

 

A Család-Barát műsora, a kéktúrázó alkotókkal 2015. március 21-én, szombaton reggel 7.30-kor kezdődik és 9.05-ig látható a Duna Televízióban.

 

 

 

Nézd meg videónkat is!

 

  

 

További információk a Kéktúráról: itt (kattints a linkre!)

 


 

 

Kommentelőink mondták!
"Imádom a hangját, a film első részét, ahol Nagy-Milicről indulnak, vagy százszor megnéztem már!"

"Isten tudja, hányszor láttam a sorozatot, de a mai napig bármikor szívesen megnézem! Isten éltesse Sinkó Lászlót és mindazon túratársait, akik még köztünk vannak!

"De szerettem gyerekfejjel azt a sorozatot. Tehéncsorda a falu főutcáján, klasszik falujáró Ikarus 266-osok, ízesen beszélő vidéki idős emberek."
 

 

Kapcsolódó cikkek:
Állami kitüntetést kaptak a Másfélmillió lépés Magyarországon c. filmsorozat alkotói
Orbán Viktor miniszterelnök posztolta a „Másfélmillió lépést”
 

Cikkajánló