A 230 éves tatai nagy platán győzedelmeskedett

Az Év Fája versenyen a szakmai zsűri kihirdette az általa a döntöbe kiválasztott tizenöt fára leadott közönségszavazás végeredményét. A Rákóczi-tölgy és az újlipótvárosi óvoda jegenyefája kapott még díjat.

Szerző:
Ökotárs Alapítvány
Fotó:
Ökotárs Alapítvány
2014. november 24.

Az Év Fája versenyen a szakmai zsűri kihirdette az általa a döntöbe kiválasztott tizenöt fára leadott közönségszavazás végeredményét. A Rákóczi-tölgy és az újlipótvárosi óvoda jegenyefája kapott még díjat.

2010 óta minden évben megszervezik az Év Fája versenyt, amelyben olyan fák vetélkednek, amelyek különlegesen fontosak a körülöttük élő közösségeknek. A verseny öt éves története alatt több mint 300 fát neveztek civil szervezetek, iskolák, családok, néha egész faluközösségek. Idén 66 jelölt közül a szakmai zsűri 15 döntőst választott, ezekre pedig a közönség szavazhatott október 31-ig.

Az Év Fája címet a legtöbb szavazatot kapó tatai platánfa, a Hős Fa díjat Újlipótváros jegenyefája, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a mikepércsi ezeréves tölgyfa nyerte el.

 

 

A tatai nagy platán az Öreg-tó partján


A platánt Tata Város Önkormányzata, a jegenyét a Berzsenyi Gimnázium két diákja, a tölgyet a Hunyadi János Általános iskola nevezte be az idei versenyre.

 

A döntősöket ünneplő eseménynek idén is a DocuArt Dokumentumfilm-gyűjtemény és Mozi adott helyet, november 21-én. A díjátadón idén is minden közösség részt vett, amelynek sikerült a döntőbe juttatnia nevezett fáját.

 

 

A szakmai zsűri 15 döntőst választott, ezekre pedig a közönség szavazhatott október 31-ig


A szervező Ökotárs Alapítvány több díjat is átadott, és a verseny összes döntőse kapott valamilyen meglepetést. Az alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.


Idén 66 fa vett részt a versenyben, melyből a zsűri döntése alapján 15 lett döntős, a fákra összesen 24 842 szavazat érkezett. Az Év Fája fődíjat 7230 szavazattal a "Tatai nagy platán" címmel nevezett fa nyerte, mely az Öreg-tó partján áll. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját idén a mikepércsi ezeréves Rákóczi-tölgy kapta. A Hős Fa kitüntetést egy bezárt újlipótvárosi óvoda területén álló jegenyefa kapta. A fa a helyi lakók jelképévé vált, akik azt szeretnék elérni, hogy a bezárt ovi területe közösségi tulajdonban és használatban maradjon.

 

 

A Hős Fa kitüntetést a bezárt újlipótvárosi óvoda területén álló jegenyefa kapta

 

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

Tatai nagy platán: 7230 szavazat (2014 Év Fája)
A Túlélés fája - szattai hársfa: 3680 szavazat
A „rácpácegresi” Nagyszederfa, Lázár Ervin „égig érő fája”: 2057 szavazat
A pilisvörösvári 300 éves eperfa: 2043 szavazat
Bartóki hárs: 1769 szavazat
Örkényi vadgesztenye: 1397 szavazat
Újlipótvárosi jegenye: 1277 szavazat (Hős Fa díj)
Kálmánházi hárs: 1170 szavazat
A kápolnai három hársak: 844 szavazat
Szomorú japánakác Budapesten: 823 szavazat
Dunaújvárosi vadgesztenye: 791 szavazat
A mikepércsi ezeréves ( Rákóczi-) tölgy: 588 szavazat (OEE különdíj)
Budaörsi vadgesztenye: 447 szavazat
Római parti fehér nyárfa: 379 szavazat
Mese az Alsóbogáti odvas fáról: 347 szavazat

A döntös fák (és a többi benevezett fa) bemutatkozásai Az Év Fája oldalon.

 

 

 

 


 

 

Cikkajánló