MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

„A bakternak még a harmadik szomszédja is hüje!”

Hajdan, 1967-ben, amikor az első kéktúrámat jártam, a putnoki vasúti átjáró sorompóján olvashattuk a címben szereplő szöveget.

Abban az időben még nem voltak fénysorompók, sem félsorompó, és a teljes utat elzáró, ráccsal szerelt, piros-fehér nehéz szerkezetet sem áram mozgatta, hanem a vasúti őr tekerte kurblival. A feliratban a pontos j-vel senki sem törődött, de bizony sokan egyetértettek a megállapítással, amikor két vonat érkezése közben a szolgálattevőnek más dolga akadván, a sorompó 25-30 percig is zárva maradt.

 


 

A putnoki sorompó 2007-ben

 

De mind ez már a múlté! - Gondoltuk, hiszen ma már naponta több szerelvényhez is tesznek kerékpárszállító kocsit! Sőt, Pestszentlőrincről nem kell a városon átkerekeznünk a Délibe, ha Nyugat-Magyarországra indulunk, mivel Kőbánya-Kispestről két óránként indul szerelvény Kelenföldön át, Székesfehérvárra. Továbbá, mióta átadták a 4-es metrót, a felújított kelenföldi pályaudvaron minden peront liften is meglehet közelíteni.

 

Húsz perc kényelmes karikázás a Kökire. Gyönyörű, európai színvonalú, alacsony padlós, piros csodával 20 perc alatt Kelenföldön vagyunk.

 

Csak az a bibi, hogy hiába vannak a vasúti sínek egy szinten a közúttal, azokat a metróvégállomás miatt csak lépcsőn fel, lépcsőn le lehet megközelíteni, ami egy heti cuccal felpakolt bringákkal nem nagy élvezet. Lift ugyan van a metróhoz, de közel fél éve nem működik. A vasúti síneknél jobb a helyzet! Ami nincs, az nem is tud elromolni! Mivel ide egyáltalán nem építettek fel-, illetve „levonót”.

 

Kelenföldön ugyan nincsen még kiírva, de a forgalmista fejből mondja, hogy a mi vonatunk jó háromnegyed óra múlva a 4-es vágányra érkezik. Még vásárolni is van időnk. A padon kényelmesen megreggelizünk. Idővel a kijelzőn is megjelenik a vonatunk. Minden rendben, ide fog jönni!
 

Aztán tíz perccel vonatérkezés előtt bemondják, hogy műszaki okok miatt a 10-dikre jön a szombathelyi sebesvonat. Gyors kapkodás, a liftekbe persze csak egy felpakolt kerékpár fér be. Ipi-apacs egy-kettő-három, futás! Liften le, és liften fel, s már ott is vagyunk. Csak az a gyanús, hogy a tízedik vágányon egy teherszerelvény vesztegel... Egy pillantás a kijelzőre?

 

 

Futás a vonathoz

 

Éppen most tűnik el a korábbi kiírás, aztán az „Úr hangja” felülről tudatja velünk: „Budapest Déli pályaudvarról, Szombathely – Zalaegerszegig közlekedő sebesvonat azonnal érkezik a harmadik vágányra!”

Újabb eszevesztett futás, idegeskedés és kapkodás... melynek eredményeképen még láttuk a

távolodó vonat utolsó kocsijának hátulját...

 

...Aztán, a Déliben felszállt barátaink hívnak mobilon... Hol vagytok? Miért nem szálltatok fel? Úgy tűnik, nincs új a nap alatt! Ma is igaz még, amit a putnoki sorompóra felírtak?




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. május
Rajki Róbert:
Harmatos hajnal
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...