A Balaton-felvidéket vette célba az idei Fjällräven Vándortúra

Összesen 181-en vettek részt az idén ötödik alkalommal megrendezett, 112 kilométeres Fjällräven Vándortúrán, ami ezúttal a Bakonyban és a Balaton-felvidéken vezetett.

 

Szerző:
Sajtóanyag
Fotó:
Fjällräven
2018. augusztus 10.

Összesen 181-en vettek részt az idén ötödik alkalommal megrendezett, 112 kilométeres Fjällräven Vándortúrán, ami ezúttal a Bakonyban és a Balaton-felvidéken vezetett.

 

Kőriserdőn, kolostorkerten és szőlőültetvényeken át kanyargott az ötödik Fjällräven Vándortúra, amelyet idén először a Bakony és a Balaton-felvidék legszebb tájain rendeztek meg a szervezők. A túra július végén, Vinyén rajtolt, majd Bakonybél, Csehbánya, Úrkút és Mencshely érintésével, a Bakony legmagasabb pontján áthaladva, Káptalantótiban ért célba augusztus első napjaiban.

 


A vándortúrázás hagyományainak megfelelően a résztvevők idén is hátukon szállították felszerelésüket az öt nap során, az éjszakákat pedig a szabad ég alatt, sátrakban töltötték. Idén először a női és férfi túrázók szinte azonos számban indultak. A nomád túrát végül 157-en teljesítették, a legfiatalabb 9, a legidősebb 69 éves volt.

 


A szervezők környezetvédelmi célkitűzései közé tartozik, hogy felhívják a figyelmet a természet megóvásának fontosságára, ennek jegyében minden évben szemétgyűjtési akciót is hirdetnek; idén összesen 60 kilogramm szemetet gyűjtöttek a résztvevők.

 


A Fjällräven Magyarország mellett Svédországban, Dániában, az Amerikai Egyesült Államokban és Hong Kongban is indít népszerű vándortúrákat.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Idén új útvonalon halad a Fjällräven Vándortúra

Fjällräven Vándortúra - Tradíció újratöltve

Fjällräven Vándortúra - egy hagyomány újjáéledése

Kutyaszánon jutott át a sarkvidéken a magyar lány

 

Cikkajánló