MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

A Balatont nem lehet megunni

Könnyed lazulás vagy akár pörgős futam – a rövid távú teljesítménytúrák többféle igényt is képesek kielégíteni. Ezúttal ez utóbbit választottam, és nem is bántam meg. Egyet jobbra, egyet balra (keletnek és nyugatnak); öt, majd tizenöt kilométer, és megint remek balatoni élményekkel lehettem gazdagabb.

Nem, tényleg nem lehet elég a Balatonból. Ezúttal csak ketten Márkkal, de mentünk, mert menni kellett, hívtak azok a hegyek. Jólesett a változatosság is kéthétnyi Kőszegi-hegységben töltött jelzésfestés után. Első számú kedvenc után egy kis második számú? De szép is az élet!


Sportcsarnok, Alsóörs, reggel pontban nyolckor indulunk, azaz a lehető legkorábban. Mármint a rövid távok lehetőségeihez mérten. Márk eleve huszonötöt tervezett, nekem viszont ezúttal nincs kedvem egyedül végigjárni a nagy melegben a negyvenest. A huszonötös meg kevésbé tetszik, mint a két rövid – hát akkor hajrá, legyenek azok! Tízig simán meglesz az ötös, bízom benne, és akkor mehet a második kör.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ezzel a lendülettel vágok neki az útnak, ami aztán igen gyorsan meg is szakad. Igaz, saját döntésem miatt, de a Felső kocsma előtt nem lehet csak úgy elmenni. Ahol ilyen finom fröccsöt adnak? Energiát ad így is, úgy is. Talán meg is térül az elvesztegetett idő? Nem tudom, de tény, hogy nagy lendülettel folytatom. El, jobbra, merthogy ma nem kell felmennem a szemközti kilátóba, amit azért sajnálok kicsit. Így hát Balatoni Kék, egészen fel a tetőig.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

 


Elhagyom az utolsó házakat, nyaralókat, mellettem csobog a kis patak. Békésen, kellemesen, és itt mindig hűvös és árnyék van. Jó errefelé járni.Amfiteátrum, sokadszorra. De bekukkantani muszáj, még ha a tanösvényre nem is megyünk fel (pedig szuper onnan a kilátás). Aztán hajrá, tovább.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Visszanézni is érdemes. Immáron mögöttem, de ott magasodik a Somlyó-hegy, tetején a kilátó. Remélem, az őszi túrákon megint itt lehetek, és akkor nem ússza meg! Mellette pedig a Kis-hegy, ami Felsőörstől választ el minket – sok-sok szőlővel, présházzal.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

Az aszfaltot kicsit megfutom, merthogy ma új cipőt is avatok. Felfelé szigorúan megtolom a tempót, élvezem a remek emelkedőt, közben a pulzusomat is figyelem. Mehet még, feljebb? Akkor még egy lapáttal, annyira jó ez most.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Utolsóként a reggel mellettem leparkoló párost is megelőzöm, és innen már senki sincs előttem. Persze, ennek is ára van, most már én szedem a pókhálót. De aztán hamar fent vagyok, pihenő szakasz és jobbos visszafordító jön. És itt a kilátó. A legszebbek egyike. Pompás, vörös kövekből emelt építmény, amit aztán faszerkezettel emeltek tovább. Gyönyörű lett. Akárcsak a kilátás odafentről. Remek dolog elnézegetni Almádi felé, aztán meg jobbra, ahol a félsziget mutatja magát. És észak felé is – a sok kis makettházikó a szőlők között mesebeli tájat idéz.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Lent aztán zavarba jövök, mert az itiner itt önellenőrző pontot jelez, évszámot kell felírnom. Csakhogy semmiféle évszámot nem találok, hiába járom körbe az épületet. No, talán majd elfogadják a fotóimat, bízom benne (és hát persze, így is lesz). A kis háznál megsimogatom a cicákat, és kicsi lányomra gondolok. Múlt ősszel nagyon tetszettek neki a most is barátságos kis állatok.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Sárga sáv jön egy ideig: egyszer-kétszer jártam még csak rajta, figyelni kell. Á, dehogy kell! Már itt is megkezdődik a célig tartó szalagozás, szépen lehet haladni. Sőt, futni. A szerény lejtő ezt megengedi, sőt, megkívánja. Az erdő körülöttem nagyon szép, a Mária-emlékhely mellett is gyorsan elhaladok, és innen már tényleg csak szalagok visznek. Gyorsan és biztosan. Hamar felbukkannak az első házikók, nyaralók, meg a Balaton is.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Derékszögű kanyargások, kavicsos vagy betonos utcák. Béke és csend, néha egy-egy kutya ugatásával, esetleg fűnyíró hangjával. Mélyút, magas partoldalakkal. Gyorsan fogynak a kilométerek és a szint is.
Itt a kék, megint! Úgy tűnik, mintha csak pár perce jártam volna erre. A kocsma mellett most csak elfutok, az utána érkező lejtőn pláne. És itt a Sportcsarnok, óra megállít és örül. Ötven perc kellett az 5,92 kilométerhez: hú, hét feletti átlagom lett!

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kitűzőt és oklevelet kapok, és már megyek is át a szomszéd „standhoz”. Innen indítanak, mint tizenötöst, és máris leszaladok az ottani rajtoltatókhoz. Fiatal leányt igazítanak útba: ott jobbra, igen, aztán meg majd balra. Tanácstalannak tűnik. Felajánlom, hogy a Felső kocsmáig velem jöhet. Elfogadja, és kiderül, hogy 25 kilométerre jött. No, akkor tovább is mehetünk együtt. Így hagyjuk el Alsóörsöt. Most is megcsodálom a református templom pompás épületét ott fenn.

 

Fotó: Gombos Kálmán


És kijutunk, de nem az aszfalton folytatjuk: az Edu által preferált panorámautat ajánlom Dórának. Nem bánja ő sem, mert sokkal kellemesebb az ösvényen, miközben a szőlők között a Balaton lenyűgöző tükrében gyönyörködhetünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán itt van Lovas; délről érkezünk, a látvány most is pompás, bár igazán kár a sok távvezetékért. Át a két templom között, és máris kiköthetünk. Útitársamnak sincs ellenére egy rövid szünet, és az itteni fröccsöt sem szeretném kihagyni. A barátságos tulaj hamar kiszolgál, így máris folytathatjuk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Meleg van. Nagyon meleg. És gyorsak vagyunk. Nagyon gyorsak. Többször futunk is, emelkedőkön „csak” erősen meghúzzuk a lépteket. Egy terepfutóval megyek együtt, aki kábé feleannyi idős, mint én, de ma nagyon megy, érzem, és így igazán szuper a túra. Lovas már régen mögöttünk, Paloznak felett járunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A nyomós kút persze kihagyhatatlan minden nyári túrán. Ahogy látom az aszfalt vízfoltján, mások is jártak itt előttünk. Hamar mosakszunk egyet, innivalónk van elég. Még mindig beton, de ez már az utolja, és előttünk magasodik a Csákány-hegy. Be a lombok közé, árnyad ad és remek ösvényeket. Timiéket érjük utol, váltunk pár szót, és bekapcsolom az utánégetőt. Ez elég ritkán fordul elő emelkedőn velem, ahol úgy érzem, elég gyors szoktam lenni. Máskor. Most Dóra nagyon szigorú, és remek élmény megtapasztalnom a kaptató kihívását. Persze ehhez az is kell, hogy megy a dolog, a pulzusom is rendben, és ez igazán nagyszerű érzés. Meg is kiabál egy lehagyott túratárs: „Mi van, ég az erdő?!”

 

Balos forduló után felérkezünk a gerincre, és csakhamar látom a bóját is, ez az első ellenőrző pont. Ahogy egész nap mindenütt, itt is barátságos, kedves pontőrök fogadnak. A pecsét mellé gumicukor is jár, amit inkább kicsi lányomnak viszek haza. Az Endrődi-kilátó felé veszem az irányt, hiába jártam itt nagyon sokszor (két hete is). És a panoráma megint meggyőz, hogy igen, jól tettem.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kis visszafordító után a kék háromszög jön, ezúttal persze lefelé. Köves-sziklás szakasz, de kellő odafigyeléssel futható. Gond nélkül leérkezünk, bár egy kisebb pocsolyánál azért felavatom az új cipőt, ne nézzen már ki ennyire újnak. Aztán kerítés szélénél járunk, és meg is érkezünk a Nosztori kalandparkhoz.
Jó utat kívánok Dórának, aki itt északnyugat felé folytatja. Én keletnek tartok a piros kör jelzésen. Párhuzamosan haladok kicsit a 73-as úttal, de aztán elkanyarodok, és halkul is a zaj. Jellegzetes a táj ezen a környéken: magas, szálas fű, ritkás fákkal, bokrokkal. Kis mennyiségben érdekes, hosszú kilométereken kevésbé. Na, ezért hagytam ki a 25-öst.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Most elég hamar erdőbe kerülök, megjön a piros sáv is. Tábla, nyilakkal jelzi ezt, igazán korrektek a rendezők. Több bicajos érkezik szemből, nekiveselkedve az emelkedőnek. Ebből következően nekem folyamatos ereszkedés jut osztályrészül, ami sokat jelent a futásnál. Merthogy most is futok. Kiválóan megy, élvezem; ritkán pihenek csak bele egy-egy korty erejéig.

 

Fotó: Gombos Kálmán


És ha már víz, forrás következik hamarosan. Itt a Király-kút, második (és egyben utolsó) ellenőrző pontként. Nagyon barátságosak a hölgyek, kínálnak mindenféle földi jóval, de a legfontosabb persze ott lent csobog. Azért beledobok egy kapott pezsgőtablettát is, örülök a magnéziumnak. Kulacstöltés, fotó kevésbé szokott irányból, és hajrá!

 

Fotó: Gombos Kálmán


Pompás, lenyűgöző, varázslatos, imádom ezt a völgyet. Meg az utána lévőt is. Király-kúti patak jobbról, domboldal balról, előttem a világ legnagyszerűbb futópályája, felettem meg a hatalmas, árnyas fák. Paradicsom? Nekem most az. Néha előzök túratársakat, de többnyire magam vagyok, és ez egészen remek dolog.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nagyobb csoport ballag előttem, egymás mögött, végigzúgok mellettük. Ildi vezeti a sort, köszöntjük egymást. Futok tovább, ő most családdal jött. Jobbos hajtűkanyar, és át a hídon. Megjön a zöld is az eddigi sárga mellé, és innentől a Király-kúti völgy Malom-völgy névre hallgat. Szépsége nem változik, minősége és varázsa sem. Újabb társakat hagyok el, és majd csak Lovast elérve lassítok le gyalogló tempóra, amikor napra érek. Kikötő, megint, egy kólára, de aztán a ház bora ismét elcsábít egy hosszú lépésre. Megnyugtatom magamat, hogy a hazaindulás még messze van, és a frissítő után nekivágok a maradék távnak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A másik tervemről is lemondok, mégsem a rövidebb aszfalton, hanem a panorámaúton megyek vissza. Kis híján megbánom. Már majdnem kiérkezek a kertek alól, amikor hatalmas kutyát pillantok meg az ösvényen. Már fordulnék vissza (sóhajtva, az extra vargabetű miatt), amikor valaki behívja. Rólam meg megállapítja, hogy „Maga nem kutyás ember!”. No comment. Megyek tovább, újabb izgalom: egy elég nagy barna állat mozog a szőlők között, majd kiérkezik az én ösvényemre, és elindul velem szemben. Döbbenten nézem: egy hatalmas nyúl az! Ekkorát még talán nem is láttam. Valószínűleg ő se, mert aztán gyorsan sarkon fordul.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ennyi állatsztori pont elég is lesz erre a napra. Kijutok a műútra, szemben az említett templom és a kilátó. Alsóörs jön tehát, még mindig futható, és ez a cipő igazán jól tolerálja az aszfaltot is. Rákanyarodok a kék keresztre, az utolsó méterek következnek. Sportcsarnok, megint. Gratulálnak a célidőt felírók, a szavaik igazán jólesnek. Éreztem, hogy ez is jó lett, és nem is tévedek. 2:21 alatt lett meg a tizenöt és fél, szóval, hat-hat lett a vége. Ez bizony nagy öröm, majdnem háromszáz méternyi szinttel. Újabb kitűző, oklevél, és bezsebelem az újabb Balaton szeletet is. Megvárom Márkot, és mindketten elégedetten indulhatunk haza a forró augusztusban. Kiváló túrákat teljesítettünk, jó érzésekkel és kellemesen elfáradva.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...