Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. március 6.

A Borjúfő kora tavasszal is lenyűgöző

A Visegrád közelében található Borjúfő sziklaorra pazar panorámát kínál a Dunakanyarra. Minden évszakban remek kirándulóhely, az ébredező tavasz pedig még azokat is kirándulásra sarkallja, akik a hosszú telet leginkább a négy fal között töltötték.

Visegrád zsúfoltságára számítva túránkat a pilisszentlászlói Hegy-tető parkolójából indítottuk. Az Árpád-házi királyaink kedvenc vadászterületén fekvő falut előzőleg már több alkalommal meglátogattuk, ezért nem bántuk, hogy ez alkalommal nem érintettük.

 


A Pilisi Parkerdő Zrt. fejlesztésének köszönhetően több olyan, személygépkocsival is könnyen megközelíthető kiindulópontot építettek ki, mely a „Parkolj és bringázz”-akció keretében a kerékpárosoknak is kedvez. A Hegy-tető parkoló ennek a rendszernek a neves állomása. Az ismertető tábla különböző hosszúságú túratippekkel szolgál a bringások számára. Az innen alig három kilométernyire fekvő Pap-rétig tehát jól járható, aszfaltos út is vezet, míg az erdei ösvényeken két jelzést váltunk. A zöld kereszt a Szekrényes-követ megkerülve csatlakozik a Szentlászlóról érkező Kékhez.

 


A Pap-réten található kellemes piknikezőhelyet könnyű megközelíthetősége miatt többek is kihasználják, a két keréken érkezőkön kívül a babakocsis, kisgyermekes családok is élvezhetik. Az erdészház melletti útkereszteződést átszelve, a tisztás túloldalán tértünk be ismét a fák közé. Néhány perces sétát követően újabb füves terület, a Pálócki-rét közelében találjuk körtúránk kiinduló pontját. Az eddig velünk tartott piros sáv marad a földúton, a Kék és a kereszt pedig önálló ösvényeken indul tovább balra.

 


A főként bükkösön átvezető - kék - erdei úton hamarosan megérkeztünk az Urak-asztala meredeken leszakadó keleti oldalára, ahol régebben tábla is figyelmeztetett az útviszonyokra. A hegyoldalt harántoló ösvényen járva Spartacus-feelingünk támadt. Megértik ezt azok, akik jártak már a Visegrádi-hegység csodálatos panorámájú, római gladiátorról elnevezett útján. A hasonlóság annyira ugyan nem kísérteties, de itt is érdemes a lábunk elé nézni, mert a keskeny vágás egy embernek is elég szűkös.

 


Később javul a helyzet, és szélesebb teraszon haladhatunk. Érdemes balra tekinteni, mert a ritkán álló fák között a Naszály sebe is könnyen kivehető. A legenda szerint az Urak asztala nevét az erre vadászgató nemes urak étkező-pihenő helyéről kapta, de valószínűbb, hogy a név a tető hatalmas sziklatömbjére utal. A hegy tetején lévő főváros környéki, egykori légvédelmi rakétabázis a Pap-rétről közelíthető meg.

 


Kényelmes séta után a Vízverés nyergének tisztásán találtuk magunkat. 2011-ben, Dr. Madas László erdőmérnök tiszteletére avattak itt emléktáblát. A megalakuló Pilisi Állami Parkerdőgazdaság igazgatója sokat dolgozott az erdő és az ember kapcsolatának javításán. Igyekezett a rábízott természet jövedelmező kiaknázása mellett szem előtt tartani annak maximális védelmét. Felismerte, hogy az erdőgazdaságoknak alapfeladata az emberi rekreáció szolgálata is, így az erdei infrastruktúra megalkotását többek között a természetvédelem kérdéseivel összehangoltan tervezte meg. A Pilisben napjainkban is ezen vezérfonal mentén gazdálkodnak, aminek számtalan kilátó, menedékház, vagy éppen a Pilis Bike köszönheti a létét. Az emléktáblát viselő andezit kőtömb Madas kedvenc helyéről származik.

 


Miután kigyönyörködtük magunkat az avarban pompázó hóvirágcsokrokban, a kerítésen átívelő falépcsőn átmászva vetettük bele magunkat újfent az erdő sűrűjébe. Felkapaszkodtunk az Őr-hegy nyugati, fakitermeléstől hangos gerincére, ahol egy újabb létra után hagytuk magunk mögött a vadvédelmi kerítést. A Hajlékos-bérc északi oldalán leereszkedve szintben haladhattunk tovább. Az egyre keskenyedő gerincen a Moli-pihenőt közelítettük meg.

 

 

 


A nyugat felé váratlanul feltáruló panoráma jelezte, hogy a Barát-halomra érkeztünk. Letekintve a Dunakanyar látható, ahogy a folyó a Szent Mihály-hegyet kerüli meg. A kőpad kellemes pihenőhelyül szolgál, remek kilátópont a napsütötte hegyoldalon. A Vörös Meteor Természetbarát Egyesület 1975-ben Molnár Lajos emlékére jelölte meg a padot, azóta a térképeken is Moli néven találjuk. Az internetet böngészve a magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnokában Molnár néven egyetlen személyt találtam, aki az 1900-as évek elején az óbudai fotószakosztály vezetője volt.

 


Rövid uzsonnaszünet után meredek lejtő állt előttünk. A legalább száz méter szintkülönbségű szakasz alján háromszög jelöléssel újabb csoda várt ránk. A vulkanikus köveken, öreg tölgyek és szép szál bükkfák között értünk ki a Borjúfő szikla kiszögellésére. Már a Dunakanyar középső, egy szélesebb szelete is feltűnik, Visegrád és a Dömösi-szoros, szemben pedig Nagymaros. Azt, hogy hogyan és mikor került Wass Albert emléke az oromra, nem sikerült kideríteni, de régebbi képeken a kék háromszög jelzés felfestése tette még látványosabbá az ikonikus fotótémát.

 


A jelzett út másik ágán tértünk vissza a kék sáv gyalogútjára, mely a Visegrádi kapu nyergéig vezet. A Fellegvár felől érkezők itt indulhatnak vissza, de a mi utunk a kék keresztre kanyarodva vált körré. A lefelé vezető út is rétekkel tarkított, melynek első képviselője a Mester-rét. Némi tanakodásra adott okot a helyes irány kiválasztása, az erdőjárók örök igazsága, hogy nem az utat, hanem a jelzést kell követni, ha célba akarunk érni. Néhol pár fenyőfa zöldje tarkította a képet, de sokáig épített látnivaló híján bandukoltunk. A zöld sáv csatlakozása végre kicsit felrázta a monoton menetelést, sőt az Etető-rét forrása felfrissülést is hozott.

 

 

 


A József-forrás, azaz Disznós-kút pihenőjéről olyannyira kevés információ található a világhálón, mint a közeli gerendafa kulcsosházról, mely talán Mihály névre hallgat. Itt egy újabb andezittömb őrzi bizonyos Lencz György nevét, akiről némi információt a Nimród vadászmagazin hasábjain olvashatunk. Az ismeretlen emlékköve zárja a látnivalók sorát, mert a kék kereszt hamarosan a Pálócki-rétre ér.

 


A hely népszerűségét példázza, hogy a sötétedéshez közeli órákban is sok kiránduló, kerékpáros társaságában tettük meg a Hegy-tetőig vezető utat, ahol még több parkoló autó várta túrázó, erdőjáró gazdáját.

 

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább