Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. március 12.

A Cserhát gyöngyszeme: Alsópetény

A Cserhát dimbes-dombos lankái között megbúvó idilli falucska, Alsópetény nemcsak gazdag történelmi emlékei miatt érdemes látogatásra, de a Romhányi-hegyen a közelmúltban épített kilátó körpanorámája is megér egy jó kis kirándulást. 

A Nyugat-Cserhát völgyében, a Kő-hegy és Dél-hegy lábánál fekvő Alsópetény a Prónay-kastéllyal és Werbőczy István nevével fonódik össze. Budapest felől közelítve, a kúria képe már a kettes főút melletti figyelemfelkeltő táblán is megjelenik. Az évszázadokkal ezelőtt is lakott település első írásban is említett gazdái a Csákok voltak, majd a 15. században az Alsópetényi család birtokolta.

 

 

A későbbiekből mindenképpen meg kell említeni Werbőczy István nádor nevét, aki itt kezdte összeállítani a magyarországi szokásjogot, és rendezte azt a Hármaskönyv lapjaira. A török korban elnéptelenedő településre a 18. században tótokat telepítettek be, aminek köszönhetően napjainkban is szlovák nemzetiségű község. Látnivalói és festői környezete egyre több látogatót vonz. Népszerűségét szintén növeli a vendégcsalogató fogadó, melynek kitűnő konyháját többnyire csak előfoglalás révén élvezhetjük.

 

 

Mielőtt még belevetnénk magunkat a környező erdőkbe, érdemes a faluban is körülnézni. A település hírnevéért leginkább felelős, magánkézben lévő Prónay-kastély csodálatos barokk épülete legegyszerűbben a kerítésén át szemlélhető. Az 1750 körül épített kúria eredeti tulajdonosa Gyurcsányi Ignác volt, majd Prónay tulajdonba került. A szállodaként és lézerszemészeti orvosi központként üzemelő épületegyüttes és védett, ősfás pihenőparkja csak előzetes bejelentkezés alapján (2500 Ft/főért) vezetővel látogatható. Borsos árfekvése ellenére felkapott esküvői és rendezvényhelyszín.

 

 

Továbbsétálva, a templomdomb lábánál, keskeny kis utcácskán érhetjük el a római katolikus templomot. Az eredetileg gótikus épületet Jeszenszky István építette át. Érdekessége a különálló, kétemeletes harangtorony, melynek teraszáról emlékezetes a falu látképe. A szomszédos gránitemlékmű, a Werbőczy-gúla Gyurcsányi Ignác feleségének köszönhető, mely a nádor halálának 250. évfordulójára készült el a családi kriptájuk tetején.

 

 

Az étteremmel szembeni buszfordulóban, egy hirdetőtábla oszlopán találjuk az OKT-pecsétet, majd innen sétálva a Béke utcán hagyhatjuk el a falut. A zsidó temetőnél egy éles balkanyar után folytatódik az emelkedő. A házak felett, a Korpa-hegy-oldalban már szinte zavartalan „szép kilátást” élvezhetünk, melyet a Természetjáró applikáció madárperspektívás panorámának nevez.

 

 

A kaptató nem szelídül, a homokos út az erdőhatárig vezet. A Kékesi vadászház használaton kívüli épülete alkalmas egy kis pihenőre. A mesebeli fahidacskán átkelve padok és asztalok szolgálják a kirándulók kényelmét. A Kecske-kő oldalában csak reméltük egy érdekes sziklaformáció létét, de változatlan hangulatú erdő kísérte utunkat. A Romhányi-hegy-nyergéből már csak pár perc az újonnan épített kilátó. A 26 méter magas, igényesen kialakított fatornyot 2017 októberében adták át.

 

 

Leküzdve a 128 lépcsőt, a lombkorona szint feletti körpanoráma tárul elénk. A kilátó korlátján stilizált térképek alapján könnyen beazonosíthatók az irányok és a látnivaló kontúrok. A környék természeti értékeit és történelmét is megismerhetjük a színes tablókról. A legfelső szinten szétnézve, észak felé az általunk már bejárt Selmeci-hegység legmagasabb csúcsa, a Szitnya látható. A különböző irányokba a Börzsöny, a Visegrádi-hegység, Pilis, és a Gödöllői-dombság képviseltetik magukat.

 

 

 

Kicsit megpihenve, feltöltődve a sárga kereszt lett az útitársunk. Eleinte szintben haladva, majd enyhén ereszkedve kerültük meg a Dél-hegyet. Útközben egy sziklára festett világító pink felirat a Száraz-kút létét sejteti, de a környéken foglalt vízvételi helyet nem találtunk. A romhányi sárga sáv mellénk szegődött, csakúgy, mint a nógrádi zöld. A Cserhát Natúrpark Zöldút hálózata olyan természetes, vagy épített útvonalakat sző át, melyek lakott területeket kötnek össze kulturális, vagy történelmi helyekkel. A hálózat, sárkányra emlékeztető zöld „Z” jelzése körtúránk során több helyen is feltűnt. Két jobbkanyar után már a sárga négyzet jelzésen ereszkedtünk lefelé, mígnem Alsópetény határába, mezőgazdasági területre érkeztünk. A mesterségesen kialakított Cser-tó környezete ideális pihenőhely mind az itt lakóknak, mind a turistáknak. Nem véletlenül kedvelik a horgászok, mivel partján nemcsak kedvenc szenvedélyüknek élhetnek, de sátorozhatnak is, és a tisztálkodásuk is megoldott.

 

 

 

A tavat elhagyva, egy kiszáradt fatörzsön még könnyen követhető a turistajelzés, de aztán résen kell lenni, mert a faluba több ösvény is vezet. A Petényi-patak mentén pár perc alatt érjük el az első házakat, ahol érdemes még egy kitérőt tenni a kanyarodó főút mellett álló Andreánszky-kúriához. Ennek a szintén látogathatatlan, kisebb kastélyszerű, klasszicista épületnek a parkja is természetvédelmi terület. Az 1820 körül épült, eredetileg a Somogyi család birtokolta épületet később az Andreánszkyak örökölték. E család utolsó nagy képviselője, báró Andreánszky Gábor, világhírű botanikus volt. Kirándulásunk utolsó állomását is csak kerítésen át szemlélhettük meg, így némi csalódottsággal, de annál kellemesebb túraélménnyel gazdagodva sétáltunk vissza a faluközpontba.

 

Szöveg és fotók: Dr. Kocsis Tünde

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 


 

Kapcsolódó cikkeink:

Felfedezésre vár a cserháti Csővár

Körtúra a hófedte Szitnyán

Óriási siker a Természetjáró applikáció

 

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább