Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. május 2.

A Csóványos koronája, avagy menetrend szerint a Börzsönybe

A vadregényes Magas-Börzsöny fő gerincének legmagasabb és leglátogatottabb csúcsait érinti a hegység klasszikus túraútvonala a Nagy-hideg-hegyi turistaház és a Csóványos kilátója között.

 

A hazánk északi szegletében fekvő Börzsöny hegységünket leggyakrabban Budapest és a festői Dunakanyar felől közelítjük meg. Ennek az útvonalnak a népszerűségét növeli a Kismarosból induló Királyréti Erdei Vasút is, mely Szokolyán és a Morgó-patak völgyén keresztül zakatol a Börzsöny kapujába.

 


A közkedvelt Királyrét és környéke kitűnő túracélpont ugyan, de azért a Börzsöny szíve mégiscsak magasabban van. A hegység központi vidéke kis kiterjedése ellenére magyarországi szinten is nagy magasságokkal büszkélkedhet. Ormainak meghódítása nem igényel extrém túratapasztalatot, de nem árt a jó erőnlét. Ha energiáinkat inkább a csúcsokra összpontosítanánk, akkor hétvégente turistabusszal is feljuthatunk.


A menetrend szerinti járat lefelé indulásáig kellő idő áll rendelkezésünkre, hogy megcsodáljuk a Börzsöny tetejét. Ha nem a Volánnal vagy a kisvasúttal érkezünk, akkor parkolási díj megfizetése mellett biztonságban tudhatjuk az autónkat is. A kissé rozogának tűnő turistabusz szezontól függően délelőtt két alkalommal zötykölődik fel a meredek hegyoldalra.

 


A Nagy-Hideg-hegy (864 m) kopár, füves platóján épült turistaház alkalmas kiindulópontja a csúcstúrának. A harmincas években emelt épület mellé később lesiklópályát is építettek. Itt alakították ki az ország első felvonórendszerét, így hamar síközpont lett. A menedékház jelenléte a turistáknak is kedvez, ezért itt a szezon egész évre terjed.

 

 


A jelzett út a csúcs alatt indul a Csóványos felé, de nem érdemes kihagyni a Börzsöny harmadik legmagasabb pontját sem. Az előttünk álló útvonal szintkülönbségei mellett ez a pár méteres séta úgyis eltörpül, viszont a panoráma felejthetetlen. Dél felé a Duna csillogó szalagja mellett a Naszály tömbje mutatja az irányt. A kék és piros jelzések mentén meredek ereszkedő következik. Sítalpakon száguldva remek a lejtő, de bakancsban nem annyira örömteli.

 


Pár perc után a Rakodó csomópontjához érkeztünk. A több irányba is mutató elágazásba Szent István tiszteletére állított fakeresztet a Szentimrevárosi Egyesület. Az útjelző oszlop tanúsága szerint vagy irányváltás nélkül folytatjuk a túrát, vagy a piros háromszögön indulunk a Csóványosra. Utólag mindig okosabb az ember, ezért persze mi is a nehezebb utat választottuk. Az OKT és a piros sáv húzós emelkedőkben gazdag. Az első etap az Égés-tetőre vezet. Ha ide felkapaszkodunk, akkor utána némi pihenőt jelent a gerincen vezetett ösvény. Balra, a fák törzsére festékkel kenték fel a kilátás feliratot, mely a Hangyás-bérc kilátópontjára hívja fel a figyelmet.

 

 


Kanyarodjunk ki a látványos sziklaletörésre, ahol a Börzsöny keleti panorámáját élvezhetjük. Visszatérve a gerincre a Tóth Tamás-emléktábla után a távolban lassan feltűnik a csóványosi kilátó. A Szabó-kövek jellegzetes vulkáni kőzetein lépkedve ügyeljünk rá, hogy nehogy a Haramia-lyuk szájában találjuk magunkat. A mélyedés alján még megmaradt a hó, jelezve a klímaviszonyokat. A térkép itt is szép kilátást jelez észak felé, de ezt a növényzet némileg korlátozza. A Csóványosra ismét egy izzasztó kaptató vezet. A Vilma-pihenő pont jókor jött, alkalmat adva egy kis szusszanóra. A Korona-kő oldalára helyezett táblát bizonyos Torma Lajosné tiszteletére avatták a vértesi természetjárók.

 

 


Mialatt mi itt erőre kaptunk, addig többen haladtak el mellettünk, tudatva, hogy a kilátónál „tömeg” várható. Hiába, ez a Börzsöny teteje! A csúcson az egykori (1978-as) geodéziai mérőtorony helyén, annak átalakításával új kilátó épült. A 2014 végén befejeződött munkálatok során a régi, már balesetveszélyes betonépítmény körül acél csigalépcsőt és fenyő teraszokat alakítottak ki. Nemcsak a páratlan panorámát élvezhetjük innen, de szintenként több információs tábláról tájékozódhatunk.

 

 


Tiszta időben állítólag a Tátráig is ellátni, de ezt most az időjárás nem tette lehetővé számunkra. A 360 fokos kilátás viszont így, felhős időben is megállja a helyét. A torony lábánál lévő Béke emlékmű vörösesszürke dácittömbje az első világháború elleni tiltakozás mementója.

 


Rövid uzsonnaszünet után a piros háromszögön indultunk lefelé. Az érdekes nevű Három-hányásnál nem az elfogyasztott szendvicsünktől szabadultunk meg (ezt a viccet én sem hagyhattam ki), hanem balra vettük az irányt. A Csóványos északnyugati oldalában kanyargó, egyébként nagyon kellemes vonalvezetésű ösvényen egyre nagyobb rendetlenséget észleltünk. 2014 telén a fagykár óriási pusztítást okozott. Lassan több fa fekszik a földön, mint amennyi áll.

 

 

 


Az óriási bükktörzsek, mint a marokkó-játék pálcikái, úgy fekszenek egymáson. Ha nem a természet békés csendje uralkodna körülöttünk, akkor tényleg azt hihetné az ember, hogy egy nagy ütközet zajlott. Az út kényelmesen, hosszan, szintben kanyarog, van idő nézelődni. Nemsokára viszont az Oltár-kő magas sziklafal-formációja állja utunkat. Majdnem szó szerint, mert a turistaút keskeny sávja éppen csak egy vágatot ejt a monumentális sziklában. Az átjutás így könnyű, de annál látványosabb. A Rakodóig már csak a Spartacus-forrás ad okot a megállásra, de ez sem azért, hogy vizéből merítsünk, hanem mert a csörgedező víz sárdagonyává változtatja az utat. A Rakodónál már nem kellett tanakodnunk az irányt illetőleg. Utólag megállapíthatjuk, hogy körtúránkat jobb lett volna visszafelé indítani, mert akkor az OKT izzasztó kaptatója a végén lejtővé szelídült volna. A Nagy-Hideg-hegyre azonban ismét felfelé kellett kapaszkodnunk, de ezt már egy sikeres csúcstúra tudatában tettük.

 

 


Az idővel jól gazdálkodtunk, a menetrend szerinti turistabusz már a menedékház mellett várt ránk. Lefelé menet a fejünkben már a következő börzsönyi kirándulás gondolata körvonalazódott.


 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább