A Debreceni Nagyerdő védetté nyilvánítására emlékeztek

75 éve nyilvánították védetté a Debreceni Nagyerdő észak-keleti sarkának egy harminchektáros tölgyesét. A magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be ezt a területet és alább még öt kisebb darabot.

Szerző:
NYÍRERDŐ
Fotó:
Nyírerdő Zrt.
2014. október 16.

75 éve nyilvánították védetté a Debreceni Nagyerdő észak-keleti sarkának egy harminchektáros tölgyesét. A magyar Természetvédelmi Törzskönyv első tételeként jegyezték be ezt a területet és alább még öt kisebb darabot.

1939. október 10-én az Ohatitól a Gúthi erdőig 35 helyen és 74 hektáron jelöltek ki természeti emléket. Erre az eseményre emlékeztek a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészet Kartács utcai központjában. Az ünnepségen Gencsi Zoltán erdőmérnök mondott beszédet, majd a résztvevők megkoszorúzták a védetté nyilvánításnak emléket állító kopjafát.

 

 

A „Miről mesél az Erdő?” rajzpályázat nyertesei

 

Ebből az alkalomból került sor a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola „Miről mesél az Erdő?” című rajzpályázatának eredményhirdetésére is. A versenyt a NYÍRERDŐ Zrt. alapításának huszadik évfordulója alkalmából írták ki. A szervezők célja az volt, hogy felhívják az iskolások figyelmét az erdőbarát, környezettudatos életmódra, valamint az erdei élővilág és az ember közötti harmonikus kapcsolat fenntartására. A gyerekek korosztály szerinti kategóriákban nevezhettek. A zsűri döntése szerint Taricska Liza Luca, Nagy Sára és Balogh Adrián munkája bizonyult a legjobbnak.
 

Cikkajánló