MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.06.29. 10:00,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: 123rf.hu, Tóth Judit, Guti Gábor, Wikipédia / Piet Spaans, Wikipédia / viridiflavus, Garancsi Kata

A Duna egyre jobb passzban van, de még sok a tennivalónk

A Duna, ahogy a legtöbb folyó számos problémával küzd, s bár állapota egyre jobb, azért még nem dőlhetünk hátra. Június 29-én tartják a Nemzetközi Duna-napot, ebből az alkalomból következzen most egy kis helyzetjelentés a Duna partjáról.

Fotó: 123rf.hu

 

Vajon ifj. Johann Strauss tényleg kéknek látta a Dunát? Lehet, hogy mindez csak költői túlzás, de az is lehet, hogy akkoriban tényleg kékebb volt a víz színe, ugyanis sokkal kevesebb lebegtetett hordalékot szállított a folyó, és alga sem volt annyi a vízben, mint ma. Hogy kék, zöld vagy sárga, azon lehet vitázni, de hogy a Duna vízminősége egyre jobb, azt ma már mérési adatokkal is alá lehet támasztani. Bár azt senki nem állítja, hogy ne lenne még tengernyi tennivalónk ezen a téren. A javulás leginkább annak köszönhető, hogy a Duna felső és középső szakaszán a nagyvárosok szennyvíztisztítása sokat korszerűsödött. A csepeli szennyvíztisztító 2010-es megépítésének eredményeként például, a budapesti szennyvíznek már 95%-a tisztítottan ömlik a Dunába. Korábban ez az arány 50%-os volt.

 

Fotó: Tóth Judit

 

Egyre jobb a vízminőség, de hová lettek a halak?

 

A vízminőség javulását az élővilág is megérzi, ennek ékes bizonyítéka volt a dunavirág nevű kérész újbóli megjelenése 2012-ben. A fővárosi horgászok most talán rosszallóan bólogatnak, mondván, szerintük sokkal kevesebb hal van a Dunában, mint korábban. Ez azonban csak a látszat, nem lett kevesebb a hal, csak a szokásaik változtak meg. Egykor ugyanis, a halak és a horgászok is a nagy szennyvízbefolyók köré gyűltek. A halakat a bőségesen érkező szerves anyag, a horgászokat pedig a halak vonzották. Hajdan gyakori látvány volt, hogy a budai befolyók, például a Batthyányi tér, az Ördögárok vagy a Gellért-tér közelében egymás mellett pecáztak az emberek.

 

Fotó: Fortepan / Urbán Tamás  Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

 

„Az ötvenes évek elejétől 1990-ig, a folyóba kerülő ipari kemikáliák és kommunális szennyvizek miatt, a Duna rendkívül szennyezett volt. A fővárosi szennyvízkifolyók közelében azonban oly mértékben koncentrálódtak a halak, hogy hihetetlen mennyiségeket lehet fogni, elsősorban a jászkeszeget, paducot vagy márnát. A fenoltól, kátrányszármazékoktól és a rozoga KGST-hajókból a folyóba kerülő üzemanyagtól azonban olyan mellékízt kaptak, hogy elfogyasztásukra csak a legelszántabbak vállalkoztak„– meséli Ferenczy Dénes, a Nagybudapesti Horgászok Egyesületének elnöke, aki maga is évtizedek óta pecázik a fővárosban. Véleménye szerint, a Duna általános tisztulásának köszönhetően a fogott halak minősége ma már kifogástalan, tévhit, hogy nem élvezhetők. „Egyes fajok, mint például a vésettajkú paduc, a balin, a szilvaorrú keszeg, a bagolykeszeg, a garda, de a védett leánykoncér állománya is kifejezetten feljövőben van. A márna fogása is általánosnak mondható, néha többkilós példányok is zsákmányul esnek.”

 

Fotó: Garancsi Kata

 

A gátak közé szorított folyók

 

Ahhoz, hogy a halak állományai látványosan növekedjenek ívásra alkalmas, kiterjedt árterekre is szükség lenne. A folyószabályozások során árvízvédelmi töltések közé szorított folyók esetében azonban erre már kevés a hely. Egykor a folyók mentén hatalmas árterek voltak, melyek a mai Magyarország területének 25%-át tették ki. A 19. században a népességszám és a gabonaexport növekedésével párhuzamosan egyre nagyobb lett az igény a mezőgazdasági területek növelésére. Az árvízvédelmi célú folyószabályozások következtében az egykori ártereknek 90%-a ármentesített terület lett, a gátak közé szorított a folyókban pedig nagymértékben csökkent a halbőség. 1900-as évek legelején az akkori Földművelésügyi Minisztérium végzett egy felmérést. Arra voltak kíváncsiak, hogy a szabályozások milyen hatással voltak a Tiszán kifogott halak mennyiségére. A becslések szerint a vízrendezési munkálatok következtében 99%-kal csökkentek a halfogások.

 

Fotó: Tóth Judit

Halászathoz használt csónak

 

A botos kölönte esete a gébekkel

 

A javuló vízminőség egyik jele, hogy a 90-es években viszonylag gyakori volt a botos kölönte a Duna szigetközi szakaszán. A sebes sodrású, tiszta hegyvidéki vízfolyásokat kedvelő faj különösen érzékeny a víz minőségére. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig. „Mostanra sajnos ez a faj nagyon háttérbe szorult, ugyanis tömegessé váltak a gébek” – mondja Dr. Guti Gábor, az MTA ÖK Duna-kutató Intézetének tudományos főmunkatársa. A Fekete-tenger felől érkező invazív halfajok pedig nagyon úgy tűnik, hogy táplálékkonkurensei a botos kölöntének. Hogy a gébek hogyan jutottak el a magyarországi folyószakaszra, nem lehet pontosan tudni. Lehet, hogy a klímaváltozás következtében létrejött spontán terjeszkedés, de az is lehet, hogy a hajóforgalom miatt. „A gébek szívesen rakják üregekbe az ikráikat, egy hajónak pedig a víz alatt sok olyan nyílása van, amely erre alkalmas. S mire felér a hajó a Duna középső vagy felső szakaszára, az ikrák is kikelnek. A Volgában is ugyanez a helyzet, sőt a Fekete-tenger és a Balti-tenger vízgyűjtőjét összekötő, hajózható csatornáknak köszönhetően az elmúlt évtizedekben a fekete-tengeri gébek megjelentek már a Balti-tenger térségében is. De olyan mennyiségben, hogy Lengyelországban már piacon árulják azokat.”

 

Fotó: Wikipédia / Piet Spaans

Botos kölönte (Cottus gobio)

 

Fotó: Wikipédia / viridiflavus

Folyami géb (Neogobius fluviatilis)

 

A hajó igazodjon a mederhez, és ne fordítva

 

A dunai élővilág számára nemcsak a vízminőség, de a hajóforgalom is számos problémát okoz. A hullámzás a gyengén úszó ivadékokat kisodorja a partra, ahol azok tömegesen pusztulnak el, de a hajózhatóság minden áron való fenntartása sem szolgálja az élővilág érdekeit. „Amikor a dunai hajózás megindult, még kisméretű hajókat használtak a Dunán – mondja Guti Gábor. „Az áruszállítás terén mindig volt egyfajta versengés a hajók és a vasút között. A hajózás csak úgy tudott versenyképes maradni, hogy egyre nagyobb hajókat építettek, melyekkel egyre több árut tudtak szállítani. Azonban minél nagyobb egy hajó merülése, annál jobban kell a medret is mélyíteni.”

 

Fotó: Guti Gábor

Duna-kutatók expedíciós hajója

 

A folyamatos hajózhatóság érdekében a kisvizes időszakban is megfelelő mennyiségű vizet kell biztosítani a mederben. Ezt például úgy lehet elérni, hogy bizonyos szakaszokon elzárják a kisebb mellékágakat, hogy az összes víz a főágban maradjon, vagy a sarkantyúkkal a hajózó útvonal felé terelik a vizet. Ezek a beavatkozások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a folyó egyre mélyebbre vágódik be a medrébe. A medermélyülés mértéke a magyar szakaszon az elmúlt 100–150 évben 1–1,5 méter is lehet. „Ez azért is probléma, mert a folyó és mellékágak közötti kapcsolat megszűnik, a mellékágak kiszáradnak, ami kulcsfontosságú élőhelyek megszűnéséhez vezet. Olyan méretű hajókat kellene tervezni, amelyek igazodnak a mederhez, és nem a medret kellene alakítani a hajókhoz.”

 

Fotó: Guti Gábor

Duna-kutatók expedíciós hajója

 

Gyógyszermaradványok a Dunában

A Dunában, bár nagyon kis koncentrációban, számos gyógyszermaradvány mutatható ki. A világ legtöbb országában a nagyvárosokhoz tartozó szennyvíztisztítók három – mechanikai, biológiai és ezt követő fertőtlenítési – lépcsővel rendelkeznek. A szennyezőanyagok lebontását elsődlegesen a biológiai lépcsőben tevékenykedő baktériumok végzik, amelyek enzimrendszere meghatározza a szerves szennyezők, így a gyógyszermaradványok lebontását is.

 

„Bizonyos szerves molekulák biológiai lebontása gátolt, így például a gyulladásgátlók és fájdalomcsillapítók egyik hatóanyagának számító diklofenak lebontása is, ezért ennek koncentrációja, a Duna partján fekvő városok szennyvíztisztítóiból a Dunába vezetett biológiai úton tisztított vizek révén folyamatosan nő – mondta el kérdésünkre Dr. Záray Gyula, az ELTE Környezettudományi Kooperációs Kutatóközpontjának emeritus professzora.

 

A szerves mikroszennyezők eltávolítására egy negyedik fokozat kiépítésére van szükség, amelynek megvalósítására első alkalommal 2015-ben Svájcban került sor, majd Németországban, egy Ulm melletti szennyvíztisztítóban. Mindkét esetben aktívszénnel végzett adszorpció révén tudták a szerves mikroszennyezők mintegy 80%-át eltávolítani. A Duna mentén és annak mellékfolyói partján fekvő városok szennyvíztisztítóinál ehhez hasonló technológiát kellene alkalmazni a vízminőség javítása, a vízi élővilág és az ivóvízbázisaink védelme érdekében.

 

Fotó: Guti Gábor

Mintavétel

 

Kapcsolódó cikkek:

Mi lesz szegény dunavirágokkal?

Sok okosság az oknyomozó ökológusok nyílt napján

Csoda a Dunán

 

 

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...