Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. június 23.

A Gerecse még júniusban is medvehagyma-illatú

A Nagy-Gerecse csúcsát három torony is koronázza, mégsem élvezhetjük róla felhőtlenül a panorámát. Másszuk meg a medvehagyma-illatú természetért, a gyönyörű erdőkért, vagy csak a mozgás öröméért. 

 

A főváros körüli hegyvidékek közül a Gerecse még mindig ritkábban választott túracélpontunk, pedig Budapesttől mért távolsága nem nagyobb, mint népszerűbb riválisaié. A tájegységet érintő két nagyobb teljesítménytúra révén időszakosan ezrek látogatják, de a hétköznapokban néptelenebb.

 

 

Az 1940-es Gerecse és Gete hegység kalauzában Polgárdy Géza Hamupipőke hálátlan szerepével hasonlítja össze a Gerecse helyzetét. Szerencsére a látogatottsági adatokat cáfolta a tardosi Bányahegyi utca végén lévő parkoló forgalma. A számtalan autó utasa nem véletlenül választotta programja helyszíneként a Gerecsét. A hegység legmagasabb csúcsa Tardosról, vagy Héreg felől közelíthető meg legkönnyebben. Mi az előbbi települést választottuk, és kellemes körtúrát terveztünk, amit azonban nem a látványossága alapján választottunk ki.

 

 

Rendszeres kirándulóként a Nagy-Gerecse még hiányzott a listánkról, így ennek pótlása már sürgető volt. A zöld sáv és kék kereszt jelzések rögtön az erdőbe vezetnek. Az autónkból kiszállva szinte azonnal a természet csendes sűrűjébe kerültünk. Rövid bevezető után a két jelzés elválik, így dönthetünk az indulás irányáról. Előzetes tájékozódás alapján a könnyebbnek ígérkező kék keresztet választottuk a kör indításához. Pusztamarót irányába történő tízperces kényelmes gyaloglás után elértük a Kéket. A Fiar-bükktől első állomásunk, a Serédi-kastély kevesebb mint három kilométerre van.

 

 

Kellemes erdőszéli utunk árnyasra váltott, és fokozatos, észrevétlen emelkedés mellett jártuk körbe a Gerecse nyugati majd északi oldalát. A hegyoldalban vezető széles földúton fel sem tűnt az alattomos emelkedés, mígnem a meredek bal oldalról a fák közül ki-kitűnt a távolban a Pisznice. Útközben több famatuzsálem is ránk köszönt. Először egy öreg tölgy, majd az erdő legvénebb fája, a 200 éves Sandl-hárs bontakozott ki előttünk. Az öles törzsre, melyet az időjárás viszontagságai állítólag kettéhasítottak, egy feszületet helyeztek, mely alatt a Mária-út zarándokai is szívesen pihennek. Szélesen terjeszkedő gyökérzetét padként használva, továbbindulás előtt akár meg is uzsonnázhatunk.

 

 

Elérve a Kis- és Nagy-Gerecse nyergét, az út hullámzása megszűnik, szintben sétálhatunk tovább. Pár perc után értük el a kastély kerítését, aminek sarkára pecsételődobozt erősítettek. A fenséges épületet 1935-ben építette Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás. Az érseki nyaraló tervezésekor felhasználták azokat a kőtömböket, amikre az esztergomi bazilika építésekor már nem volt szükség. Az államosítás után gyermeküdülőként működött, majd bővítés és felújítás után 1999-ben az egyház kapta vissza. Jelenleg a ferences gimnázium és kollégium üzemelteti. A kertjében legelésző jószágoktól függetlenül területén nagy csendesség uralkodott.

 

 

Az egyházi üdülő kerítése mellett sétáltunk tovább, és folytattuk utunkat a medvehagyma-illatú háromszög jelzésen. A jellegzetes aromát árasztó zöldség kókadozó levelei elfekve terítik be a gerecsei erdők alját. Kora tavasszal gyűjtése sokakat csalogat ide, növelve a hegység szezonális népszerűségét. Rövid gyaloglás után a Jusztinián-pihenő padjaira vágytam volna, hogy némi felfrissülés után emelkedjünk tovább. A várt szusszanó elmaradt, csak egy a 2014-es fagykár rendbehozataláról szóló ismertetőtáblát olvashattunk.

 

 

Egy sorompó után feltöredezett aszfaltútra érkeztünk, ahol a még megmaradt útjelző táblák emlékeztettek arra, hogy errefelé bizony még autós forgalom lehetett. A TV-toronyhoz érkezve már tudatosodott bennem, hogy a térkép szerinti pihenőhelyet rég elhagytuk, így a vágyott frissítőt csak útközben fogyasztottuk el. Az adó története a II. világháború utáni évekre nyúlik vissza. A Gerecse tetejéről a szomszédos országokig is lehetett megfigyeléseket végezni. Az ötvenes évek ideiglenes állomása a technika fejlődésével egészült ki. Amikor az egykori Szovjetunió utasítására Magyarországon is fejleszteni kellett a televíziózást, a Gerecse-adót használták. Az egyre bővülő szükségletek miatt 1968-ban elkezdték megtervezni a mai tornyot, melyet 1972-re adtak át.

 

 

Kiránduló szemmel értékelve újabb haszontalan, ormótlan torony - GSM-torony - után a harmadik építmény mellé érkeztünk. A hetvenes években épült geodéziai mérőtorony helyén jóval szívesebben látnék egy csinos kis fatornyot, melynek tetejéről hivatalosan is megcsodálható a panoráma. Ehelyett a betongyűrű belsejében több emeltnyi vaslétra fogadja a kirándulót. A balesetveszélyre figyelmeztető felirat ellenére sokakat a kíváncsiság vezérel, és a szép kilátás reményében kilátóként használják a nem éppen bizalomgerjesztő építményt. A tetőről tényleg pazar a panoráma, ellátni a Pisznice kőfejtőjén túl Esztergom irányába, vagy a Pilis és Budai-hegység erdői felé, de a biztonság kedvéért javasolt kihagyni.

 

 

 

A Gerecse páratlan természeti környezete ellenére a túra alatt időnként az elhanyagoltság jeleit véltük felfedezni, a toronytól például egy sűrű csalánoson kell keresztülvergődni. A fennsík nagy része könnyen járható, a lefelé vezető útnak pedig csak egy nehezebb, meredeken sziklás szakasza van. Kellemes tölgyeseken, bükkösökön vezető utunk a Gerecse oldalban ismét a Kékbe torkollott. A figyelmesebbek felfedezhetik a régi kisvasút egykori töltésének maradványait, amit mi elmulasztottunk, helyette a fehéren pompázó sarkvirágok nyúlánk példányait fotóztuk. A gerecsei keskeny nyomvonalú vasút egyike volt azoknak a pályáknak, amit a 20-as évekre az erdőgazdaságok, bányák szolgálatára építettek meg.

 

 

A Bánya-hegy nyergében egy elhagyott vadászház és egy takaros tisztás kiszáradt fatörzse kalauzoltak. A Hajagosnál visszafordultunk, és egy röpke kitérőt tettünk a vörösmárvány-bányába. Hétvége gyanánt csak az ügyeletes eb hívta fel csaholva a figyelmünket a távolmaradásra. Az itt kifejtett „gerecsei vörös márvány”, valójában színezett mészkő, már a középkorban is értékes nyersanyagnak számított. A nyeregben visszafelé vezető zöld sáv távja már hamar elrepült, és túránk végére, a Tűzköveshez érkeztünk.

 

 

 

A gyönyörű Gerecse bejárt útvonala látványos sziklaszirtekkel, forrással vagy vízeséssel ugyan nem szolgál, de a csúcsra felmászva a természet csendje, nyugalma, szépsége feltöltő erejű. Ajánlom másnak is, Gerecsére fel!

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!  

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.18.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább
Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

2024.04.16.

„Arany ágon ül a sármány, kicsi dalt fúj fuvoláján...” – szállt a dal 1979. október 15-én, megannyi felnőtt és iskolás gyermek ajkáról a cáki szelídgesztenyésben. A fehérre meszelt boronafalú, zsúptetővel fedett kis meseházak közt a vidáman pattogó tábortűz fényénél, a frissen sült gesztenye illatával átszőtt éjszakában két és fél hónap után megkapó hangulatban zárult le egy legendás vándorlás.

→ Tovább