Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2017. július 14.

A Gerecse katlanjában izzadtunk

Egy egészen különleges kihívást ígérő túra a Szuperkatlan: a Kinizsi Százas útvonalának elhíresült, csak „Katlan” néven emlegetett szakasza, önálló túraként. Hogy az ott megszokott hőség még erőteljesebb legyen, július közepén rendezik, rajtolni pedig délelőtt tizenegytől egyig lehet.

 

Dorogtól Mogyorósbányáig nagyjából tizenöt kilométert kell megtenni (zömmel az Országos Kéktúra vonalán). A komolyabb erőpróbát kedvelők ezt oda-vissza is teljesíthetik. Ez azonban a túra nehézségét tekintve nem kétszeres. Több. A Nagy-Gete visszafelé jelentősen húzósabb feladat, a Hegyeskő úgyszintén. Ehhez hozzájön a délutáni meleg és a fáradtság is - szóval, a harminc itt nem egyenlő a kétszer tizenöttel. Az indulók jelentős hányadának azonban alap a hosszú táv.


A rossznyelvek szerint a teljesítménytúra definíciója nem más, mint olyan túra, amit szadisták rendeznek mazochistáknak. Ez természetesen nem igaz. Senki sem önkínzó, szerintem a kihívás az, ami mozgatja ilyenkor a túrázót. Meg persze a találkozás élménye is. Nagyon sok az ismerős arc még nekem, pár éve itt lévőnek is. Gondolom, a „régi öregekre” ez pláne igaz. És az élményhez ez is hozzátartozik. Összefutni, puszi vagy kézfogás, pár szót váltani, vagy akár hosszabb időt, esetleg kilométereket együtt menni, beszélgetni, tapasztalatot cserélni igen jó dolog. Ez persze nem zárja ki, hogy némelyek egyedül ballagnak. Egy túra kiváló lehetőség erre is: elmélyülni, a tájra figyelni vagy akár arra se, csak befelé. Mindenki másként csinálja.

 


Zoli öcsémmel remekül éreztük itt magunkat tavaly, meg hát a Kinizsiről is többedszer ismerős a dolog, így hát nem is volt kétséges, hogy jönni kell. Hajnali kelés nélkül. Tíz perccel tizenegy után érkeztünk Dorogra, a Molnár sörözőbe (a Kinizsi 40 TT befutója), és már komoly tömeg jött szembe az úton. Mivel előnevezettek vagyunk, rendkívül gyorsan el is rajtolhatunk. Hajrá, gyerünk, tudjuk le mielőbb az aszfaltot. Nem túlzottan sok, de meleg; szinte sugározza vissza a nap sugarait. Amire most nem lehet különösebb panasz: süt ugyan, de fátyolfelhőkön át. Délutánra még esőt is jósolt némelyik meteorológus. Elhagyjuk Dorog ipari végét, a kis kertes hétvégi házakat, majd jobbról elmarad Belányitelep is. Jöhet a Nagy-Gete! Ez a könnyebbik, kellemesebb oldal, és ötödször megyünk fel errefelé, már-már rutinból. Árnyas is, meg az erdei utak is kiválóak, az egész egy kellemes séta. Kevés sziklás rész, kevés erős emelkedő, sok szép panoráma. Kereszt a tetőn, sok túrázóval. Sokadszorra figyelem meg, hogy itt mindenki iszik, és/vagy fotózik. Mindkettő érthető. Mi is így teszünk, de aztán nekivágunk az ereszkedőnek. Nem könnyű, sőt, kifejezetten technikás, figyelmet igénylő, meredek oldal. Nem mindegy, hová lépek, vigyázni kell a megcsúszással, nézni a fatörzseket, esetleg keresni kapaszkodót.

 


Némelyek „vonatoznak”, szépen egymás után, mások előzgetnek, vagy legalábbis próbálkoznak vele. Az elvetemült (vagy profi) társak, akik itt is futnak, már alighanem messze elöl járhatnak. Szerencsésen leérkezünk, kicsit laposabbá válik a lejtő, itt már mi is belekocogunk kicsit. Aztán pár kidőlt fatörzs, majd ritkul az erdő, és pompás kilátás fogad. Füves hegyoldalak, hullámzó terep: fel és le, fel és le. Öreg-kő, majd a Köves-hegy. Nincs mese, a kő dominál itt, még a nevekben is.

 


Húzós lejtő, meglehetősen komisz a lejutás, de aztán útelágazáshoz érkezünk. Ebből a szempontból is különleges a túra: itt tetszőlegesen választható a folytatás következő szakasza. Maradhatunk az OKT-n (jobbra térve), vagy - mint a Kinizsin - kék kereszt, balra. Mi öcsémmel az előbbit részesítjük előnyben: bemegyünk Tokod faluba. Igaz, hogy mélyebbre kell menni (meg aztán majd onnan fel), és picit hosszabb is, cserébe viszont italvásárlási lehetőség és egy közkút is akad. Tavaly (az OKT-pecsét miatt) erre jöttünk, és nem bántuk meg. Hát most sem. Jóleső felfrissülés, kis mosakodással egybekötve, és indulás fel a Hegyes-kőhöz.

 

 


A kék továbbra is jól benézhető itt, de már számítunk rá és nincs gond. Felérkezve pedig szinte rögtön itt a 2. EP - pecsét és folytatás, nincs megállás. Kis-kő és Nagy-berek, meg remek kilátás előre és jobbra-balra. Érdemes körültekinteni.

 

 

De a láb elé is, mert sok a kisebb-nagyobb kő, esetleg szikla. Aztán ereszkedés, előbb finomabb, majd egészen meredek. Hamarosan pedig majd felfelé… lehetetlen nem gondolni rá. Aztán aszfaltút, balra, át a még nagyobb úton, és bevetjük magunkat a tokodi pincék közé.

 


A Kinizsi Százason itt büfé is volt, meg nyitott pincék, most egyik sincs. Nem is hiányzik: az esőházhoz érkezve ugyanis mindenféle földi jóval fogadnak bennünket. Zsíros és lekváros kenyér, nápolyi (rengeteg!), sós mogyoró, víz, szörp, izó, banán, alma és dinnye. Ez már a luxus-kategória nálam, de nem akarok sok időt vesztegetni, és főleg nem tömött gyomorral felbaktatni a Kősziklára, ezért inkább a gyümölcsökre koncentrálok. Igen jólesik, mehetünk, át a pincék között.

 


Kaptató, szűk és meredek, és alaposan ide süt a nap is. Hatalmas előny viszont, hogy most nincs vonat, mehetünk a saját tempónkban, és csak a szembejövőkre kell figyelni. Itt ugyanis már megjelennek a leggyorsabbak, és mostantól sokáig a szembeforgalom is tényező lesz. Aztán feljutunk a tetőre, lehet fújni egyet, és megkezdjük az ereszkedést a mélyútban.

 

 

És tovább, le a faluig, felbukkan Mogyorósbánya. A Kakukk söröző, akárcsak a Kinizsin, most is ellenőrzőpont, sőt, a tizenötösöknek a cél. Én nem látok ilyet, de nyilván lesznek. Most mindenki csak bélyegeztet és iszik, iszik. Nincs hőség, nincs kánikula, de inni kell, sőt muszáj. Valahogy olyan nyomott a levegő. Igen kellemes hosszúlépést választunk, nagyon jólesik. Alig pár percet voltunk bent, de egészen megváltozik kint az idő, amikor kilépünk az épület elé. Megjön vajon az ígért eső? Vizet viszont vételezni kell, ha jön, ha nem.

 


A buszmegállónál lévő ismert nyomós kút nem maradhat ki, de azért csak módjával töltünk. És kezdődik a visszaút: itt a mélyút, emelkedő, vissza a Kősziklára. A szembeforgalom alig csitul, jönnek még bőségesen. Sokan vagyunk. Gond azonban nincs, az ösvény széles, ahol mégsem, ott segít az udvariasság. Aztán zúgás lefelé, már látom a pincéket odalent. Aztán elkezd csöpögni az eső, és hamar behúzódunk a sorstársak közé a frissítőponton a kis tető alá.

 


Az utolsó pillanatban megered és esik, sőt szakad és ömlik. Olyan igazi nyári záporként, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Na, most mit tegyünk? Öcsémtől mentő ötlet: nézd meg a radarképet! Látjuk, hogy igen kicsi és igen gyors az itteni felhőzet, azaz talán érdemes kivárni. Ezt a megoldást választjuk, és nem is bánjuk meg. Körülbelül húsz percet veszítünk, de megússzuk szárazon. Közben persze egyre többen leszünk, és egészen remek hangulat alakul a tető alatt. A frissítőpont személyzete mókás stílusban igyekszik szabadulni a láthatólag erősen túlméretezett nápolyi-adagtól, szó szerint vödörszám van belőle. Kevesen hajlanak rá, többnyire inkább a folyadéknak és a gyümölcsnek van keletje.

 


Aztán csillapodik az eső és útra kelünk, a kis szemerkélés inkább jó, mint rossz. Átkelünk a kevés aszfalton, miközben a páratartalom kábé száz százalék lehet. Jöhet az emelkedő! Meg vele együtt a sár és dagonya. Csúszkálva és kapaszkodva, néha tényleg kettőt előre, egyet hátra, de azért feljutunk. A bokrok szépen eláztatnak mindenkit, ha véletlenül eddig porszárazon érkezett volna. Sebaj! Kiváló a hangulat, sohasem látott emberekkel jókat szórakozunk egymáson és önmagunkon, és közben azért haladunk is. Felfelé, mert most annak van ideje.

 


Mögénk kerül a Nagy-berek és a Kis-kő, a Hegyeskő személyzete viszont előbújt a fák közül (elég volt nekik a zuhanyból), és pár méterrel előbbre fogad bennünket, mint az előbb. Közben eldöntjük öcsémmel, hogy mégsem a kék kereszten megyünk visszafelé, ahogy eredetileg elterveztük. Kihagyjuk a napraforgómezőt (tartunk a sártól), meg a sűrű bokros ereszkedést is, és inkább újra Tokodot választjuk. Lefelé fantasztikus látvány a felbukkanó falu és a mögöttes panoráma a Dunával, Esztergommal és a távoli Börzsönnyel.

 


Aztán nyomós kút újra, majd át a falun és fel. Köves-hegy és Öreg-kő, és ott tornyosul mögöttük a Nagy-Gete. Most is megdolgoztat, nincs mese. Itt is, ott is csoportok, vonatok, de valahogy megússzuk, tudunk előzni és haladni, végig a saját tempónkban. Egy szusszal, egy menetben - nem vágtázva, persze, inkább komótosan, de aztán megvan, felérkeztünk, fent vagyunk! Mekkora öröm is tud ez lenni! Pár méter még, aztán itt a pont, de hol a pontőr?

 


Egy függőágyban fekszik, és széles mosollyal fogadja a túrázókat. Meg a megjegyzéseinket. Megy a poénkodás, sokan ismerjük őt. Mi is mentünk már vele, tempós, remek túratárs. Adja is a pecsétet: ez az utolsó, eltehetjük mélyre az itiner-füzetet. És nincs is más dolgunk, mint begurulni a célba. Szinte szó szerint: innentől csak a kellemes, erdei lejtős szakasz, kilométereken át. Az utak - dacára az esőnek - kiválóak, sár sehol, nem puha és nem ragad, semmi akadálya, hogy jó tempót menjünk. Élünk is a lehetőséggel, és alaposan megtoljuk, egészen remek ezreket produkálunk.

 


Meg is lesz az eredménye. Öcsém hat órás terve, amit már régen elengedett, mint lehetetlent, karnyújtásnyira van. Így hát picit belefutva, de 5.58-nál állítom le a kütyüt a söröző udvarán. Igen messze van ez a profik idejétől, de mi nagyon is elégedettek vagyunk vele, főleg a húsz perces kényszerszünetet is beleszámítva. A hőség egész végig elmaradt, de a limonádé így is jólesik. Aztán egy fotó kedvéért felpróbáljuk az új pólót, és elköszönünk: viszlát jövőre, bármilyen idő is vár ránk.

 

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább