Magyar és német kutatók kimutatták, hogy a gólyák vonulásuk során két „személyiségtípusba” sorolhatók: a vezetők feltérképezik a légáramlatokat, míg a követők a nyomukba szegődnek.
A kutatók két „személyiségtípusba” osztották a vonuló gólyákat, attól függően, hogy vezetik-e a repülő madárcsapatot, vagy inkább követik társaikat. A madarak alapjában véve kétféle módszerrel haladnak a levegőben: szárnycsapásokkal és siklással.
A szárnycsapások komoly izommunkát és így energiabefektetést igényelnek. A siklás ilyen szempontból sokkal „olcsóbb”, viszont csak ezzel a módszerrel nem lehet a végtelenségig eljutni, hiszen siklás közben folyamatosan csökken a magasság. És ilyenkor segítenek a termikek, vagyis felszálló légáramlatok, amelyeknek erejét kihasználva újra és újra magasságot lehet nyerni. Ilyen módon, termikről termikre haladva akár egyetlen szárnycsapás nélkül is több száz kilométert lehet megtenni.
A szakemberek szerint a vezető típusú gólyák ügyesen találják meg a felszálló légáramlatokat és azokat a helyeket, ahol a magasba emelkedhetnek. Ezek a madarak éppen ezért kissé szabálytalan útvonalon repülnek, hiszen folyamatosan próbálják feltérképezni a lehetőségeket. Szárnyukkal ugyanakkor viszonylag ritkán csapkodnak, hiszen a termikek bejárása során mindig kapnak valamekkora emelést, majd pedig ha kifogy a szél alóluk, gyorsan továbbsiklanak a következő ígéretes termik felé.
A gólyák két „személyiségtípusa”: kékkel a vezető, pirossal a követő útvonala látszik
Míg a követők a vezetők nyomában haladnak, és nem bajlódnak a kísérletezéssel, hanem kivárják, míg a vezetők megtalálják a legerősebb felfelé szálló áramlatot, és a nyomukba szegődnek. Szabályosabb az útvonaluk, viszont ahhoz, hogy tartani tudják a tempót a vezetőkkel, korábban el kell hagyniuk a termiket, és erős szárnycsapásokkal rásegíteni a két termik közötti siklásra.
E két viselkedésmód nemcsak a napi repülési rutint határozza meg, de azt is, hogy meddig jutnak el a gólyák a vonulás során. A kutatók megfigyelték, hogy míg a vezetők Nyugat-Afrika felé veszik az irányt, a követők általában megállnak Spanyolországban, nagyjából fele akkora távolságot megtéve, mint a termikek „letapogatásában” jártasabb társaik.
Nagy Máté, az MTA-ELTE Statisztikus es Biológiai Fizika Kutatócsoportjának tagja és a Max Planck Ornitológiai Intézetben, valamint a Konstanzi Egyetemen dolgozó munkatársai a Science tudományos lap legfrissebb számában mutatták be kutatásaik eredményét. A részletes közlemény a kutatásról az mta.hu oldalon olvasható.
Kapcsolódó cikkeink:
Íme a világ legszerencsésebb gólyája
Gólya vette birtokba a hortobágyi kilátót
