Gulyáságyú

Gulyás Attila, a Turista Magazin fotósának élményei

Szerző:
2017. május 22.

A Kéktúra legutolsó méterei a Duna alá vittek

Közel három éve, hogy a füzetbe került az utolsó bélyegző Írottkőn, de a dunai kompátkelés gépi segítsége mindig is kettéosztotta a nagy gyaloglást. Most viszont egy titkos víz alatti alagút segített a hiányzó szakasz lesétálásában.

Az Országos Kéktúra csakis gyalogosan teljesíthető - áll az igazolófüzet elején, a kevés szabály talán legfontosabbjaként. Na de mi történik, ha Visegrád előtt az ember útját állja a Duna, nincs híd, egy búvárharanggal pedig vállalhatatlanul sok macera lenne? Itt bizony nem marad más, mint a gépi segítség a menetrendszerinti komp formájában, kényszerűen szembemenve a Kék alapvető jellemzőjével. 

 

Az itteni Kéktúra-szakasz hagyományos „bejárása” 2013 telén: kompozás Visegrád felé  

 

Lehet persze kerülni is - nem rövidíteni - de ebben az esetben a 23 kilométerre lévő esztergomi Mária Valéria hídig kellene elsétálni, majd a túlparton vissza. Mielőtt feladjuk, érdemes egy pillantást vetni Visegrádnál az OpenStreetMap térképén látható hosszú, merőleges vonalra a Duna kékjében. Közműalagút!

 

Gyalogolni az úton

A nagy felfedezés után már csak egy megfelelő alkalomra volt szükség, hogy végre teljes legyen a Kék bejárása. Magától a jelzett úttól ugyan az alagút bő egy kilométerre fekszik, de hasonló hosszúságú kitérők korábban is adódtak a különféle látnivalókhoz, így ez nem volt nehézség. Az alagút elérése annál inkább, hiszen közmű mivoltából adódóan szigorúan zárt, stratégiai fontosságú objektum, amiben általában csak a szolgáltatók és a kezelő vízművek dolgozói járhatnak. Szerencsére vannak viszont nyílt napok.

 

Az alagút helye a Fellegvárból nézve

 

Május közepén jött a lehetőség, hogy bárki átsétálhasson a Duna alatt. Előzetes időpont-egyeztetés után így egy napfényes szombat délelőttön már meg is érkeztünk a visegrádi komp végállomására, a Kéktúra legközelebbi pontjára.

 

Innen negyed óra sétával értük el a megadott helyen lévő... mit is? Egy egyszerű, apró betontornyot és egy fém tolóajtót - ennyi jelzi a felszínen a milliárdos értéket képviselő alagút jelenlétét. Az odaérkező családok és a vízmű munkatársai azonban gyorsan megerősítették, hogy jó helyen járunk, és egy névsorolvasás után már lent is voltuk az állandó 12 fok hőmérsékletű föld alatti építményben.

 

Indulás előtt néhány praktikus információ érkezik

 

A nagyjából harminc látogató egy csoportban indult a meredeken lejtő csőbe, megállni legfeljebb csak egy-egy pillantra lehetett, na de én éppen sétálni jöttem! A cső mélypontján ért csúcsra az izgalom, innen már csak kétszáz méter a túloldal. A Kéktúra végigjárása hamarosan végleg befejeződik.

 

A sor elején, félúton 

 

Duzzasztógát helyett víz alatti alagút

 

Az alagút története az 1980-as évekig nyúlik vissza. Ekkor kezdődtek a monumentális építési munkák a Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer alsó elemén, a Dunakanyar szívében. A folyót a szűk völgy szélére terelték, a szárazra került mederben pedig hozzáláttak a vízierőmű építéséhez. Ezek a munkák aztán a széleskörű tiltakozás hatására rövid időn belül leálltak, és később sem folytatódtak. 
 

 

A fali tablók többek közt az építés történetéről mesélnek 

 

A környék elektromos és vízvezeték-hálózatának fejlesztésére azonban az erőműtől függetlenül is szükség volt, ezért kihasználva a jól előkészített munkaterületet, rövidesen hozzáláttak a közműalagút építéséhez. A Duna sziklás medrében robbantások sorozatával alakították ki az alagútnak helyet adó hatalmas árkot, pontosan a tervezett duzzasztógát helyén. Az előregyártott vasbetongyűrűket egyenként emelték be, majd az elkészült műtárgyat több rétegben tömörített, 2-4 méter vastag talajjal és kőzettel takarták be. Az alagút vízzáróságát elsősorban a gyűrűk közti, gondosan kialakított szigetelés biztosítja, ami láthatóan kitűnő állapotban vészelte át az elmúlt két évtizedet. A betonfelületek szárazak és frissek, rozsdának vagy vízfolyásoknak semmi nyoma. Egyelőre csak néhány elektromos vezeték, két üzemelő és egy tartalék vízcső, valamint a mennyezeten egy vastag szellőzőcsatorna fut végig a föld alatt, de még jut hely néhány további, egyelőre nem tervezett közműnek is.

 

 

Az alagút azonban ennél is többet „tud”: tengelyére merőlegesen kisebb csövek ágaznak ki a vastag kavicsággyal borított Duna-meder felé. Ezek föld alatti kutakként működve jelentős mennyiségű előszűrt vizet nyerhetnek ki. Egyelőre nincs szükség rájuk, de jó tudni, hogy ha gondok lennének a környék ivóvíz-ellátásával, van egy gyorsan üzembe helyezhető tartalék, ami kiegészítheti a meglévő forrásokat.

 

Az utolsó lépés

 

...innen már csak percek vannak hátra!

 

A rácsos acélpadlón sétáló látogatóoszlop lassan a meredeken emelkedő szakasz végére, a bejárati kezelőhelységbe ér. Innen már csak egy vasajtó választ el a túlparti napfénytől, amit az itt őrködő munkatársak a látogatók érkezésének hangjára máris szélesre tárnak. Nagymaros majdnem-végállomásra érkeztünk. Bár a Kéktúra bejárása alatt volt már néhány majdnem-végállomás (utolsó észak-magyarországi szakasz, utolsó előtti szakasz, utolsó bélyegző stb.) ez már tényleg az utolsó ilyen pillanatnak tűnik. Bár az élmény nyomába sem ér az Írott-kőre érkezés pillanatának, mégis sikerül egy nagy fejezet lezárásának élményével hazamenni.

 

A nagymarosi kijárat

 

A lejárat ajtóit közben újra gondosan lezárják. Mára még újabb két csoport érkezik majd, de holnaptól ismét visszaáll az év 364 napjára jellemző normál üzem, amikor az alagút és kezelői a nyilvánosságtól távol, feltűnés nélkül szolgálják a környéken élő százezrek mindennapjait.

 

Ami a hosszabb távú terveket illeti, az Országos Kékkörön még két helyen jöhetne szóba hasonló létesítmény, de nem tudok arról, hogy léteznének: Mindszentnél a Tiszán, Szarvasnál a Kőrös vizén viszi néhány méter erejéig külső segítség a túrázókat. A kompátkelés persze ott és itt, a Dunakanyarban is különleges élmény, amit egyik helyen sem cserélnék el másik alapértelmezett eljutási módra. Esetleg később visszatérve, ha ott is előkerül egy-egy alagút.


A látogatási lehetőségért köszönet a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt-nek.

Panorámák a mátrai hóhatár két oldalán

Panorámák a mátrai hóhatár két oldalán

2021.02.19.

A tél szürke, hó- és napfénynélküli arcából már éppen eleget láttunk. Remek hír tehát az újabb adag hó, főleg, hogy az időjárás napsütést is hoz a magasabb hegyekbe. Érdemes érte egy csendes hétköznapon egészen a Mátra legmagasabb csúcsaihoz utazni.

→ Tovább
Tíz címlap, nyolc történet

Tíz címlap, nyolc történet

2020.12.18.

Bár érzésre tegnapelőtt még 2019 volt, valójában eltelt egy év, benne ismét tíz nyomtatott Turista Magazin lapszámmal, a címlapokon pedig nyolc saját gyártású fotónkkal, amelyekkel sikerült remekül lefedni az ország tájait és felfedezésük legkülönbözőbb formáit. Év végi visszatekintés, címlapokban.

→ Tovább
Az év legemlékezetesebb kimaradt pillanatai

Az év legemlékezetesebb kimaradt pillanatai

2019.12.28.

Ismét itt az év vége, az elmúlt 12 hónapban sok-sok utazás emlékeivel és képeivel. Közülük terjedelmi korlátok miatt nem mind kerülhetett be azonnal a Turista Magazin felületeire, míg mások egyszerűen csak meghatározták, kiszínezték a látogatást. Egy biztos: hazánk felfedezésre váró sarkai egy újabb év elteltével is végtelennek látszanak.

→ Tovább