A Kéktúra Napján a Dunából is a Kékkör folyik

Program a programban - lehetne a mottója "A Kékkör Napja - Sokmillió lépés Magyarországon" című tematikus napnak, amelyen a közmédia csatornáin reggeltől estig a természetjárásé a főszerep, megfejelve azzal, hogy innentől kezdve a naptárba is érdemes bevésni október 10-ét: az idei évtől kezdve ez lesz a Kéktúra Napja is. A Turista Magazin a rendezvény ez évi helyszínéről, a szeptember közepén átadott Galyatető Turistacentrumból élőben közvetette a nap eseményeit.

Szerző:
Lénárt Léni
Fotó:
Gulyás Attila
2015. október 10.

Program a programban - lehetne a mottója "A Kékkör Napja - Sokmillió lépés Magyarországon" című tematikus napnak, amelyen a közmédia csatornáin reggeltől estig a természetjárásé a főszerep, megfejelve azzal, hogy innentől kezdve a naptárba is érdemes bevésni október 10-ét: az idei évtől kezdve ez lesz a Kéktúra Napja is. A Turista Magazin a rendezvény ez évi helyszínéről, a szeptember közepén átadott Galyatető Turistacentrumból élőben közvetette a nap eseményeit.

A ködös, esős, de annál izgalmasabb nap végén a zsűri - amelynek tagjai Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, Rajki Sándorné Marika, a Kékes Turistaegyesület elnöke és Németh Csaba terepfutó voltak - értékelte az egész napos versenyszámokat, amelyekben az "Országos Kékkör" és az "Országos Kéktúra" csapatok tagjai vettek részt. A nap győztese az összesítésben az Országos Kékkör lett.

 

 

A stúdióban délután Novodomszky Éva vendége Kovács Csaba, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, a Galya-kilátó és Galyatető Turistacentrum vezető építésze volt. A szakember elmondta, hogy az eredetileg 17 méter magas Galya-kilátóhoz 13 méter vasbetont toldottak, így a torony körül álló hatalmas bükkfákat nem kellett kivágni, amelyek eredetileg zavarták volna a kilátást. A munkában az is inspirálta a tervezőcsapatot, hogy tagjai közül többen többen túráznak, illetve magashegyi túrázók is megosztották velük tapasztalataikat. 

 
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld, milyen néhány napot eltölteni a Galyatető Turistacentrumban, vagy szívesen gyönyörködnél egyet a Galya-kilátó teraszáról a Mátra vonulataiban? Itt még többet megtudhatsz a komplexum szolgáltatásairól! 


 A Galya-kilátóban három vagány bivakszálláson próbálhatod ki, milyen érzés nomád körülmények között kipihenni a túrázás fáradalmait. Az első szobában a falak kissé "bogarasak".

 

Thuróczy Lajostól, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnökétől - aki 9 éves kora óta túrázik - a turistacsomagot összeállító versenyszám közben megtudtuk, hogy a kedvenc tájegysége kezdetben a Bükk volt, de utána a Zemplént is nagyon megszerette.

 

 

A Galyatető Turistacentrumban a szolgáltatások közé tartozik, hogy az arra kijelölt helyen, a ház mögött, sátorozni is lehet. A tematikus napon kis csapatok szerveződtek, a verseny célja az volt, hogy ki tudja hamarabb összecsomagolni a sátrakat.

 


 

Jaros Péter, a Mátra Biker képviseletében arról tájékoztatta a nézőket, hogy a jól bejáratott kerékpárúton tekertek fel a Galyatető Turistacentrumhoz, ahol ha szükséges, alkatrészt is be tudnak szerezni a járgányhoz. Akkor sincs gond, ha sáros lesz a bringa, mert a ház udvarán lehetőség van biciklimosásra, illetve a tulajdonosok itt tárolni is tudják a drótszamaraikat. Jaros Péter elárulta azt is, hogy a Galyatető Turistacentrum nagyon népszerű a bringások körében, többek között Gyöngyösről, Recskről, Bátonyterenyéről is gyakran kerekeznek fel a sportolók a házhoz. Recskről például 1 óra 10 perc alatt lehet felérni Galyatetőre.

 

 

Badacsonytördemicről a Rodostó turistaházból Gyenes Beáta, az MTSZ kommunikációs vezetője jelentkezett be, aki modellek segítségével prezentálta azt, hogy milyen ruhában túráztak annak idején a természetjárók. A mini retrókörkép bemutatott 20-as, 30-as évekbeli sílecet, hágóvasat, külső ruházatot, de napjaink korszerű technikai öltözetéről is átfogó képet kaphattak a nézők.

 

A Duna World csatornán Debrecenből Molnár Károly területvezető erdész magyarázta el a nézőknek, hogy milyen módon kell szakszerűen tüzet rakni az erdőben. Fehérvárcsurgón egy csapat lelkes bodajki iskolás gyűlt össze, hogy Bodajktól Fehérvárcsurgóig összeszedjék a szemetet. A csapatok - közel kétezer fő - az Országos Kékkör mentén mintegy 1000 zsákot szedtek tele szeméttel.  

 A zsákok mérete és a benne lévő tartalom alapján nem tétlenkedett a szárliget-nagyegyházi szemétszedő csapat sem, akik a munka végeztével küldték el nekünk fotójukat.

 

A tematikus napon zajlik a TeSzedd a Kéken! akció is az Országos Kékkör mentén. A Galyatetőre ért csapat egyik vezetője, az OTP Bank részéről nyilatkozó Bocskai István társadalmi kapcsolatok vezető elmondta, hogy 5 km-es területet jártak be, és ott a papírhulladékon, műanyagból készült palackokon kívül sajnos fémdarabokat, veszélyes hulladékot is találtak az erdőben. Az akció részeként verseny is zajlik, amely során a résztvevők egyik tagja egy szemeteszsákot tart, a társa pedig egy bizonyos távolságból petpalackokat próbál beledobálni.

 

 

Koradélután 1 órára elkészült a borókás vaddisznógulyás, ami mellé bizony jó elkortyolgatni egy üveg Kék Sört, amelyet Győri Tamás a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója csapolt a Galyatető Turistacentrum bisztrójában. Ez a sör azért készült, hogy a kék ösvény vándorainak igazi hűsítője legyen. Mottója egy bibliai idézet: "Ösvényeidre taníts meg engem". A gyümölcssör alapanyaga az áfonya és a fekete ribizli. Az italnak 3,4%-os alkoholtartalma van.

 

 

A Galyatető Turistacentrum udvarán a rendezvény ideje alatt botfaragó verseny is zajlik, Almássy Zsolt séf segítségével pedig készül a borókás vaddisznógulyás.

 

 

Nem sokkal 12 óra előtt a Galyatető Turistacentrum ebédlőjében Németh Csaba terepfutó a Magyar Természetjáró Szövetség webes térinformatikai rendszeréről - Természetjárók Térinformatikai Rendszere (TTR) -, illetve az ehhez kapcsolódó sokoldalú mobilapplikációról tartott tájékoztatást. A sportoló elmondta, hogy a térinformatikai fejlesztés a természetjárás művelését, fejlődését, karbantartását szolgálja. Megjelennek benne a pecsételőhelyek, nyilvántartja a kihelyezett táblákat, természetjáró objektumokat (pl. padokat, asztalokat), és összefogja az útkarbantartási rendszert (ranger-hálózat). Németh Csabától megtudtuk azt is, hogy 1953 óta több mint 5500 fő teljesítette az Országos Kéktúra útvonalát.

 

 

Németh Csaba terepfutó a riporter kérdésére megosztotta velünk azt is, hogy azért jó túrázni vagy terepen futni, mert kinn a természetben az ember nyitottá válik, másféle energiákkal is kapcsolatot tud teremteni. Megtapasztalhatjuk, hogy milyen természeti értékek vesznek körül minket, kinn a szabadban értékeljük azt, hogy mit jelent egy pohár víz. Csaba véleménye szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy a jövő generációja számára továbbadjuk a természet szeretetét.  

 

Fél 11-kor a 30 méter magas Galya-kilátóba futóversenyt rendeztek. A csapattagok egyenként indultak a torony lábától. Ha valaki nem sportol rendszeresen, de jó kondiban van, akkor kb. 1 perc alatt lehet felérni a tetejére. Aki elsőként célba jutott, annak egy színes zászlót kellett felemelnie, majd indulhatott a következő versenyző. A zsűri Németh Csaba terepfutóval a torony tetején várta a sportos szellemű versenyzőket. A négyes váltóverseny kb. 4 percig tartott, és végül a világoskék csapat nyerte a megmérettetést két másodperccel.

 

 

A szeptember közepén átadott Galya-kilátóba - ahová 162 lépcsőn lehet feljutni - még ködös időben is megéri felmenni. A Kékes Turista Egyesülettől Szabó Márta és Szabó Zoltán túrázók is megmászták a lépcsőket, akik a műsorvezető kérdésére elmondták, hogy ők a rossz idő ellenére is bármikor nagyon szívesen útrakelnek hazánk szebbnél szebb túraútvonalain.





A Galya-kilátó teraszáról 360 fokos panorámában gyönyörködhetsz - Napos időben így néz ki.

 

A stúdióban Szabados Tamás operatőr és Sáfrány József asszisztens Novodomszky Éva kérdésére beszámolt arról, hogy milyen nehézségek merültek fel a kultikus, Másfélmillió lépés Magyarországon c. sorozat forgatása során. 



Nézd meg a Turista Magazin Szabados Tamás operatőrrel készült interjúját!


A Galya-kilátó tövében javában zajlik a jelzésfestés. Csapatonként 3-3 rönkre kell felfesteni az Országos Kéktúra jelét, a kék sávot.


A Duna Televízió stúdiójában Novodomszky Éva vendége Burger Barna fotós volt, aki a közelmúltban gyönyörű képsorozatot készített az Országos Kékkör útvonalán.

 

 

Először a nap vendége, Németh Csaba ultraterepfutó mondta el a nézőknek a tapasztalatait a TTR térinformatikai rendszerről. A komplexum udvarán közben készül a borókás vaddisznógulyás, amelyhez két csapat pucolja és kockázza az alapanyagokat.

 

 

Reggel 9 órakor elkezdődött a "Kékkör Napja - Sokmillió lépés Magyarországon" tematikus nap, amely során a Duna Televízióban és Duna World-ön felváltva lehet megtekinteni a csatornák túrázással kapcsolatos műsorait. A köd és az szitáló eső ellenére megtelt a Galyatető Turistacentrum udvara.

 

<p><a href="https://vimeo.com/142004101">ÉLŐBEN A TV-BEN!</a> from <a href="https://vimeo.com/user16585756">Turistamagazin</a> on <a href="https://vimeo.com">Vimeo</a>.</p>

 

Kapcsolódó cikkek:
Még több hír az Országos Kékkörről
 

Cikkajánló