MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

A kormányzó útja, avagy tilalmak nyomában a Pilisben és a Visegrádi-hegységben

Öten vágtunk neki a szeptember végi, éppen színesedő erdőnek a szentendrei skanzen közelében. Miután ellátogattuk a patinás foglalatú Sztaravoda-forráshoz, egy olyan úton találtuk magunkat, melyre egykor turista jó eséllyel nem, vagy csak igen kivételes helyzetben tehette be lábát. 

Még nyár elején, térképnézegetés közben akadtam az Álló-rét közelében két, igen érdekesnek tűnő helynévre a Szarvas–Faragó kiadású Pilis és Visegrádi-hegység térképen. Egyikük az Ókúti-völgyben a Pap-rét irányába tartó kerékpárút kanyarjában lévő Horthy-garázs, másikuk pedig a Berseg-hegy oldalában lévő Maharadzsák sziklakertje.

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

Horthy-garázs a kerékpárút Berseg-hegy alatti kanyarjában 

 

Az elnevezések nem hagytak nyugodni, elkezdtem kutatni az interneten. Első körben egy cikkre bukkantam, mely mindkét név eredetére magyarázatot adott. Kiderült, hogy a Horthy-garázs nem véletlen egyezés műve, valóban köze van a Magyar Királyság egykori kormányzójához a fenti linken található túraajánló tanúsága szerint: „A II. világháború után a turisták előtt megnyílt és szabadon átjárhatóvá vált az óriási erdőterület, amely korábban egyetlen személy magán birtoka volt és ahová halandó ember be nem tehette a lábát.
A területet kapuk védték és a közpénzből fizetett lovas- és gyalogos csendőrök mellett az erdészek is őrizték. Erre a birtokra a tulajdonos saját, egynyomsávos autóutat épített, Szentendre határától Visegrád külterületéig. A keskeny műútra csak az ő kocsija hajthatott be, így kizárt minden szembejövő forgalmi lehetőséget.”

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

Az egykori erdőtulajdonos nevét mai napig őrzi egy helynév 

 

Szerettem volna még többet megtudni erről a magánútról, Horthy Miklóssal való kapcsolatáról, magáról a garázsról, és a tiltások mibenlétéről, de nem nagyon jutottam előbbre. A böngészésem azonban egészen váratlan eredményt hozott: kiderült, hogy az út nemcsak Horthy vadászterületén vezetett keresztül, hanem a kormányzó kis túlzással vadászháztól vadászházig utazhatott autóútján a mai Skanzentől a Pilisszentlászló melletti Pap-réten keresztül egészen Visegrádig. Ugyanis egy 2017-es ingatlanhirdetés alapján íródott bulvárcikk: alapján a Horthy család egy 8119 nm-es ősfás telken lévő 685 nm-es, 3 szintes vadászkastéllyal rendelkezett Szentendrén, a mostani Ady Endre úton. A kastély jelenleg szállásként üzemel és ki is vehető egy szálláskínáló oldalon, ha meg tudjuk fizetni a nem éppen olcsó tarifát.

 

A kormányzó, ha autójával továbbgurult magánútján, a Pap-rétre érve újabb vadászkunyhóban pihenhette ki az út fáradalmait. Ez egy ma is jó állapotban lévő, most az erdészet tulajdonában álló, az előző kastélynál sokkal kevésbé komfortos faházikó, mely a réttől 200 méterre, nyugati irányban található.

 

Horthy legtöbbször inkább Visegrád irányából érkezett a kunyhóhoz. Az útnak ez a szakasza épült meg előbb, részben az egykori kisvasút vonalán. 1936 körül indult meg a tervezése, a Pap-rét és Szentendre közti szakasz csak később, 1939-40 tájékán készült el. A Maczkó István tervezőmérnök által vezetett építésvezetőség, melynek tagjai Sződi István, erdész, valamint Pankotai Gábor gyakornok voltak, az István-kunyhóban lakott. A munkálatokat Bergmann János, bányamester is segítette. Pankotai Gábor így emlékezik meg az útépítésről: „Az építés teljesen kézi munkával folyt, a földmozgatás talicskával. A követ kézzel törték és a padkán szabvány prizmákba rakták, melyet átvételkor mésszel fecskendeztünk be, jeléül, hogy át van véve. A pályaszerkezet rakott kő alap volt. A két nagy patakhidat meghagytuk, csak a vasúti pálya helyett tölgypalló borítást kapott.”

 

Nem csoda tehát, hogy a Visegrád és Pilisszentlászló közti erdőterület egy része is tilos volt a mezei turista számára. A tilalom már a 30-as évek elején is érvényben volt, de úgy tűnik, nem minden turista vette szigorúan a Zubor István által megfogalmazott turista tízparancsolat 5. pontját: „Turistaútról le ne térj, tilos területen engedély nélkül ne járj! – Két elemi szabály!” Bizony sokan szerették volna akkor is látni az Apátkúti-völgy szépségeit, így Vitál István Esztergom környéke című útikönyvében a turistákat már-már a tilalom megszegésére buzdítja: „Pilisszentlászlóról pompásan kiépített út vezet remek erdőségen keresztül, több szép kanyart képezve Szentendrére. Mi azonban miután jól kipihentük magunkat, nagy óvatosan lopakodjunk be a „tilos” Apátkúti völgybe. Hogy szép-e ez a völgy? Pilis egyik hangulatos medencéje. Erdei tündérek sétahelye lehetne. Kár, hogy tilos.”

 

Az autóút körüli zárt területet tilos táblák, csendőrök és erdészek védték. Pilisszentlászló fölött egy kapu is volt, melyet 1945 nyarán a TTE turistái a tilalom megszűnte jelképéül ünnepélyesen lebontottak.

A magánkézben lévő erdőkön való áthaladás korábban is gondot jelentett a Pilis és a Visegrádi-hegység területén. Már Dr. Thirring Gusztáv is így ír 1900-ban az Álló-rét közelében lévő „Viktorgunyhóról” Budapest környéke kalauzában: „A j. tartó út utóbb ismét elágazik s ha ekkor erről b. fordulunk, néhány percz múlva elérjük a Viktorgunyhót, gróf Breuner szép fekvésű erdőőri lakát (403 m), mely nevét herczeg Ratibor Viktortól, a gróf vejétől vette, a ki apósa társaságában itt gyakran szokott vadászni s a turisták elé mindenféle nehézségeket gördít.”

 

De nemcsak a vadászatot és egyben a hegység feltárását megkönnyítő autóutak építése, és az erdőtulajdonok szeszélye miatt foganatosítottak erdőlátogatási korlátozásokat. Sokszor éppen a turistáskodás nyomán felvirágzó nyaraló- és üdülőkultúra terjeszkedése és az ezzel járó infrastruktúra bővülése szabott határt a bejárható területek nagyságának.

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

 

Mint manapság is, sokszor a vadászatok zavartalan lebonyolítása érdekében is korlátozásokat léptettek életbe. Azonban ezek a korlátozások nem ritkán jelentősen hosszabbak és széles körűbbek voltak a ma szokásosnál. Ilyenkor a turisták csak meghatározott útvonalakon, megfelelő igazolvány birtokában közlekedhettek. A Sportkiadás 1937. őszén a következő erdőlátogatási korlátozásra figyelmeztet: „A közoktatásügyi minisztérium közalapítványi ügyosztálya közölte a Turista Szövetséggel, hogy a Pilis-hegységben fekvő közalapítványi erdőkben a szarvasbőgés tartama alatt, augusztus 15.-től október 15.-ig az erdei munkákat, a fafuvarozást és a turistaforgalmat szokás szerint az idén is korlátozza. A közlekedési tilalom alól kivétel a Pilismarót-Malomvölgy-Kétbükkfa útvonal, a Szentendre-Dömörkapu-Sikáros-Dobogókő és a Szentendre-Pilisszentlászló-visegrádi útvonal. Ezeken is csak turista szövetségi igazolvánnyal ellátott kirándulók közlekedhetnek. A minisztérium nyomatékosan kéri a turistákat, hogy mindennemű lármától tartózkodjanak s az utakról semmiesetre se térjenek le, mert a környező területeken golyós fegyverrel vadásznak.”

 

A tilosban járó turistákkal a csendőrök nem bántak kesztyűs kézzel. Már a háború közeledte miatti feszélyezett hangulatban történt, hogy ugyan nem a Pilisben, hanem a Vértesben, a készülő turistakalauzához felmérést végző Polgárdy Gézát két ízben is zaklatták a rend őrei, mivel kémnek nézték a térképpel, jegyzettömbbel, iránytűvel egymagában járó turistát. „Egy ízben Bánhidán mentem végig. Már jóval túl voltam rajta, amikor éktelen fütyülést hallottam magam mögött. Megfordultam: egy kerékpáros csendőr loholt utánam kétségbeesett erőfeszítéssel, elvégre a mezei utak nem kifejezetten kerékpár használatára készültek. Integetett, hogy álljak meg. Hát megálltam. Azután visszakísért Bánhidára. A csendőrörsön egy pókhasú tiszthelyettes fogadott, méltó módon egy kémgyanús egyénhez. Majd hogy össze nem vertek. Órák hosszat tartó fogság után minden megjegyzés nélkül utamra engedtek.”

 

A Horthy-korszak turistáskodás szempontjából is meglehetősen ellentmondásos volt. Trianon után a megmaradt hegységek felértékelődtek, gombamód szaporodtak a turistaegyesületek (ezt a kirándulókedvű munkások és polgárok megnövekedett számán kívül az érdekellentétek is elősegítették), épültek a menedékházak, készültek a kalauzok, térképek, tehát sosem látott a fejlődés volt tapasztalható ezen a területen. Természetesen az úthálózatot is bővíteni kellett a fokozódó igények miatt, de sajnos a jelzéseket nem mindig lehetett úgy kialakítani, ahogy a legmegfelelőbb lett volna, mert a földbirtokosok és az erdőtulajdonosok gyakran akadályokat gördítettek a turisták elé. A jelzéseket volt, hogy csak engedély birtokában vagy időkorláttal lehetett bejárni. A turistaegyesületek sokat küzdöttek a tilalmak enyhítéséért, e harcnak egyik éllovasa Zsitvay Tibor volt, aki elérte, hogy az 1935-ös erdőtörvénybe bekerült néhány cikkely a jelzett utakról, ill. azok védelméről.

 

Sajnos evvel se sikerült elejét venni a vitás helyzeteknek. Hűen szemlélteti Zsembery Gyula írása is a magán-, vadász- és turistaérdekek szembenállását: „Idegen erdőben talált turista jelenléte sohasem lehet annyira „aggályos", hogy az az erdőszemélyzet tagjai által kiutasítható legyen! Sehol annyi tilos terület, mint nálunk! De tilos terület mindig volt és a magánerdők tulajdonosainak önző felfogásán nem is lehet csodálkozni addig, amíg a kincstári és közalapítványi erdőket kezelő hatóságok több megértést nem mutatnak a turistaság iránt.”

 

Ezzel a kérdéssel a Turisták Lapja 1937 (49. évfolyam) számában is részletesen foglalkozik és sajnálattal állapítja meg a konklúziót: „A tilos területeket illetőleg, a turistaság eddig tapasztaltak alapján nem remélheti a tilos területek kérdésének törvényes rendezését a magánbirtokosok ellenállása miatt. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy ezirányú akcióink csődöt mondtak!”

 

Jellinek János az 1939-ben kiadott Magyar természetjárás története című munkájában is több ízben említi a tilos területek miatti gondokat. Szerinte a magyar turistáskodás egyik legégetőbb problémája pont ez, de a gondok csak átmeneti jellegűek és idővel a turistáskodás fejlődése magával hozza majd a megoldást: „A turistaságot a világon majd mindenütt egyazon alapgondolat determinálja; egyformák a javai s az igényei. Ám a magyar turistaságnak speciális problémái is vannak, amelyek közül a mozgalmat mindinkább bénító „tilos területek” szinte rendszer rés szaporodása a legégetőbb. Ezt mégis — bár sok optimizmussal — átmeneti állapotnak kell tekinteni, mert amíg tőlünk keletre éppen a turistasport kezdetlegessége miatt még nincs — legfeljebb szórványosan —, addig viszont nyugatra már nincs tilos hegyvidék. A nyugati államokban a turistáskodás jelentősége túlnőve a helyi érdekeket, már régebben szükségszerűvé tette a vele vonatkozásban álló kérdések törvényes és közmegelégedést biztosító rendezését.”

 

A magánbirtokosok és a turisták szembenállása csak a magánbirtok II. világháború utáni megszűnésével tűnt el véglegesen. Bár a turisták a kommunista érában valóban szabadabban látogathatták az erdőt, de sokszor másfajta, katonai jellegű tilos területekbe botlottak és a tudatosan torzított turistatérképek is megnehezítették a pontos tájékozódást.

 

Nem kevésbé izgalmas téma a magánbirtokokra, illetve konkrétan Horthy vadászterületére vonatkozó tilalmaknak utóélete a kommunizmus alatti, majd a rendszerváltás utáni újságírásban. Nem meglepő, hogy a kommunista sajtó meglehetősen elítélő módon ír a grófokról, bárókról és földbirtokosokról, illetve a kormányzóról, akik vadászpassziójuk miatt kitiltották a turistákat a Vöröskő-szikla egész környékéről a cikkek tanúsága szerint. A legtöbb témába vágó írás a Vörös-kőn minden évben megrendezett felszabadulási emlékünnepélyek kapcsán foglalkozik a korábbi tiltásokkal.

 

Fotó: FORTEPAN

1955. április 4-i emléktúra a Vörös-kőhöz – az emlékoszlop

 

1945-ben a Természetjárók Turista Egyesülete elhatározta, hogy a Vörös-kő tetején emlékművet állítanak a felszabadító szovjet hadseregnek. Az emlékmű alapkövét 1946. április 7-én tették le Zamercev tábornok jelenlétében. Két évvel később a kőoszlopot is felavatták a márványtáblával együtt, melyen a következő szöveg állt: „Megemlékezésül azokról, akiknek köszönhetjük, hogy a Vöröskő-szikla környékén szabadon járhatunk. Hálánkat és a diadalmas Vörös Hadsereg örök dicsőségét hirdesse e mű.” Ehhez az emlékműhöz zarándokoltak el minden év áprilisában szervezett keretek között a turisták.

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

Az emlékmű oszlopa a Vörös-kőn, márványtábla nélkül 

 

Erős József, a TTE egykori ügyvezető elnöke a Turista Magazin 1977-es cikkében a következőképp emlékezik a Horthy vadászterületét övező tilalmakról: „A legszigorúbb tilalom a Dunakanyarnak Szentendre és Visegrád közötti részére vonatkozott. Csendőrök és erdészek cirkáltak ott, ahol még engedéllyel sem lehetett túrázni. Tiltott volt ezen kívül az összes pilisi csúcs.”

 

A Pajtás úttörőújság 1959-ben is beszámol arról, melyek voltak a Horthy-éra alatt a turisták elől elzárt területek: „Külön feladat a felszabadulás előtti turistaéletet megkeserítő tilos területek felkeresése. Így például a szentendrei Kő-hegyen fellelhető Dreher-vadaskert és forgókapu-maradványok, a Ságvári Endre turistaház (Lajos-forrás) környékének megtekintése. Ezeken a túrákon minden ifjúkommunista úttörő meggyőződhet arról, hogy a Horthy-rendszer a legszebb helyeket zárta el a dolgozó emberek és azok gyerekei elől.” Az úttörők természetjáró szakkörök keretében olyan, részben a megemlékezést, másrészt az ideológiai nevelést szolgáló és tájékozódást fejlesztő túrákon vehettek részt, ahol felkeresték a párt egykori illegális találkozóhelyeit, és egyben eljátszották ezeket a találkozókat. „Az összegyűjtött adatok, történetek, egykori munkásdalok birtokában sor kerül egy-egy régi illegális találkozó dramatizálására. Ezeken különös szerepet kap a romantika, az ügyesség, mert a régi gyülekezőhelyekről induló úttörőknek félre kell vezetni a turistának öltözött „detektíveket” és azoknak viszont észrevétlenül kell megközelíteniük az illegális találkozóhelyeken szórakozó, munkásdalokat éneklő társaikat.”

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

 

Ezeknek a cikkeknek a hangneme már elég tárgyilagos, de a közvetlenül a háború utáni időkben felfűtött hangulatú, majdnem, hogy uszító jellegű, szinte költői magasságokba ragadtatott írások is megjelentek a témában. Így ír 1948-ban a Népszava: „A szél, mely a kopasz hegycsúcson csomóban cibálja a füvet és majdnem elsodorja az embert, friss és éles, mint a történelem szele. Ha ezt mondjuk, nem játszunk a szóval: valóban a történelem járt itt, mint a piramisok alatt vagy Waterloonál, ezen a Vöröskő-sziklának oly jóslatszerűen elnevezett hegyen, néhány méterre a Duna és Leányfalu felett, honnét Zamercev vezérőrnagy Pest ostromát vezette. Így nevezték már akkoriban is, mikor Horthy „tilos” táblákkal és rőzsegyűjtő aggastyánok ellen hősködő erdőőrökkel védett vadászterülete volt, hová minden ősszel ellátogatott és belepuskázta sörétjét a borszín lombok közé. Vajjon élvezte-e ezt a gyönyörű tájat, melyet oly gondosan zárt el „legjobb tisztjei” sorába nem érdemesült halandók, turisták, munkások és parasztok elől? Vajjon meglátta-e ferencjóskai lakálykodásában, gyilkosságok emlékétől és alkoholtól merev szemével a sarjadó rétek zöld és viola, bolyhos szőtteseit odalenn?...”

 

Fotó: FORTEPAN

1955. április 4-i emléktúra a Vörös-kőhöz  

 

De ugorjunk gyorsan a mába, egyenesen a geocaching.hu oldalára. Itt a következőket tudhatjuk meg az egykori felszabadulási emlékműről, illetve e terület tilalmakkal övezett múltjáról: „A felejthetetlen panorámán kívül azért pont itt létesítették a Felszabadulási emlékoszlopot, mert annak egy másik szimbolikus jelentése is volt, amit ma már nagyon kevesen ismernek. Ugyanis a környező hegylánc teljes egészében egy "nagyúr" magánbirtoka volt és ott semmiféle turistáskodást nem engedett meg. Az erdőket szinte hermetikusan elzárta a kirándulók elől és a közpénzből fizetett csendőröket járatta körbe ennek betartatására. Még a Budapesti Orvosok Turista Egyesületét is elzavartatta a környékről, amikor azok a Vörös-kő közelében menedékházat kívántak építeni. (Később Nagy-Villámon ez felépült). A nagyúr gondolkodásmódjára jellemző volt, hogy építetett magának egy majdnem 20 kilométeres erdei autóutat, amelyen csak az ő hintaja vagy kabrió-gépkocsija közlekedhetett. (Ma ez a Skanzen - Visegrád erdei aszfaltozott út). Ezért érezték azt a turisták, hogy a Vörös-kőn tényleg jogos az a felszabadulási oszlop, hiszen attól kezdve ezek a szigorúan őrzött és nagy kiterjedésű erdők megnyíltak mindenki számára. Ezt követően a Természetbarátok szövetsége itt tartotta minden év április negyedikéhez legközelebb eső vasárnapon az országos tavaszi "seregszemléjét", az őszit meg november 7. táján a Pilisnyeregben.”

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

Kilátás a Vörös-kőről 

 

Ha kicsit kutatunk még a világháló szövevényében, hamar megkerül az ismertető forrása is, mely szerint a geocaching oldal kritikátlanul átvette a link alatt található cikket. De vajon miért lenne baj ez a kritikátlanság, ha a sanyarú múltban oly sok tiltás korlátozta a turisták mindennapjait, míg a nagyurak saját kényük-kedvük szerint vadászgathattak? Az előbbiek tükrében szinte meglepő, hogy a Horthy-érában is járt ember, sőt még turista is a Vöröskőn, valamint az ezt körülvevő területeken is. És nem a tiltásoknak ellenszegülve, a csendőrök elől bujkálva. Az akkori „angyalos” térkép is jelöl idevezető utakat. Nem egy újságban megjelent nyilvános túrakiírás tanúskodik erről a 20-as, 30-as, sőt még a háborúhoz közeli 40-es évekből is. A Kárpát Egyesület, a Természetbarátok Turistaegyesülete mind szerveztek túrákat a Vöröskőre és a környező vidékekre. Ha újságban hirdették ezeket a túrákat, több turistaigazolvánnyal nem feltétlenül rendelkező résztvevő is ott lehetett a kirándulásokon.

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

A Vörös-kő környéke az „angyalos” térképen 

 

Úgy tűnik tehát, hogy korántsem volt oly drákóian szigorú a tilalom, vagy legalábbis nem mindig voltak érvényben a korlátozások, melynek meglétéhez azonban nem férhet kétség.

 

Meglehetősen ellentmondásokkal teli a két világháború közötti korszakunk turistatörténelme és sok-sok kutatómunkára lenne még szükség, hogy kiderüljön a teljes igazság Horthy autóútjáról, illetve az ezt és más „tilos” területeket övező korlátozásokról. Remélem, azért sikerült írásomban ennek a szerteágazó témának egy kisebb szeletét bemutatnom.

 

Manapság, a magánterületek újbóli szaporodásával ismét aktuálissá vált a fent vázolt probléma. Túránkra visszatérve, slusszpoénként, mi is belefutottunk egy tilos területre már Dunabogdány határában, mikor a Kalicsa-patak jelzetlen völgyében igyekeztünk a buszmegállóhoz. Hirtelen, az erdei úton egy kovácsoltvas kapu állta utunkat, csak egy indákkal benőtt vadcsapáson tudtuk ügyesen-bajosan kikerülni. Szerencsére azonban se kutyák, se puskás őrök nem kergettek meg, csak néhány kisebb karcolás emlékeztet a kalandra már.

 

Forrás: jarogatok.blogspot.com

 

Források:
Dr. Thirring Gusztáv: Budapest környéke, Magyar Turista Egyesület Budapesti Osztálya, 1900
Pesti Hírlap, 1925. október 10., szombat
Pesti Hírlap, 1934. december (56. évfolyam, 271-294. szám) 1934-12-01 / 271. szám
Sportkiadás, 1937/2-11937-09-03
Vitál István: Esztergom környéke (1932)
Zubor István: Levelek egy kezdő turistához. 2. kiadás. Bp., [1932]. Athenaeum.
Jellinek János: A magyar természetjárás története, Budapesti Turista Egyesület, 1939
Turisták Lapja, 1944 (56. évfolyam)
Népszava, 1948. április (76. évfolyam, 75–100. sz.) 1948-04-11 / 84. szám
Pajtás, 1959 (13. [14.] évfolyam, 1-52. szám) 1959-11-25 / 47. szám
Turista Magazin, 1973 (19. évfolyam, 1-12. szám) 1973-04-01 / 4. szám
Turista Magazin Turista Magazin, 1977 (23. évfolyam, 1-12. szám) 1977-04-01 / 4. szám
Dunakanyar, 1980 (17. évfolyam, 1-4. szám) 1980 / 2. szám
Az Erdő 1986. 35. (121.) évf. 4. füzet: Pankotai Gábor: Visegrádi emlékek
Nimród, 1991 (111. évfolyam, 1-12. szám) 1991-05 / 5. szám
Polgárdy Géza: Harcok, munkák és küzdelmek, Magyar Hegymászástörténeti Társaság, 1998
Pilisi-visegrádi erdőtervezési körzet közjóléti fejlesztési terve - 2012; Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatóság Erdőtervezési és Természetvédelmi Osztály
blikk.hu: Horthy villája új lakót keres, 2013. május 2.
hirhatar.hu: Kertész Z István: Túra az Álló-rétre és a Maharadzsák sziklakertjébe, 2018. 10. 05
hirhatar.hu: 1945. április 4. - Végetér a II. világháború, 2014. április 2.
geocaching.hu: 284. Vörös-kő (GCVORO)
turistajelzes.hu: Turistajelzések története
csupasport.hu: Galambos Dániel: A fanatikus emberek szektája, 2018. 07. 18.
pilisvorosvar.hu: Torzított turistatérképek Magyarországon
Fortepan fényképgyűjtemény

A forrásokból vett idézetekben az eredeti írásmódot megtartotta a szerző.

 

Írta: Zwickl Bernadett

 

Kapcsolódó cikkek:

Egy rejtélyes pilisi gyilkosság nyomában 

Nagy hűhó a Kámor körül

Pálosokkal a Pilisen keresztül 

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (1):
hobobobo 2019.10.07. 21:27
Nagyszerű írás, és valami iszonyatosan sok munka lehet benne, gratulálok!

A Horthy korszak nem volt könnyű a turistaság szempontjából, de mindezt csak és kizárólag Horthyra kihegyezni mindenképpen propaganda volt akkoriban. Minden hegységünkben a hatalmas magánbirtokok voltak jellemzőek, például a Bükkben is, ahol olyan klasszikus turistautakat tiltottak le, amelyek ma elképzelhetetlenek lennének. (sajnos hozzá kell tenni hogy egyelőre)
Ahol át lehetett haladni ott is csak fényképes turistaigazolvánnyal ellátott turistáknak, és ezeken az utakon is csak akkor lehetett túrázni, mikor éppen nem voltak lezárva vadászat, vagy egyebek miatt.
A birtokosok közt ritka kivétel volt például gróf Pallavicini Alfonz, aki területet és engedélyt is adott a kor legforgalmasabb, és leghíresebb turistaházának felépítéséhez, a Bánkútihoz.
Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. október
Ángyán Krisztián:
Vintgar-szurdok
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...