MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

A legjobb dolog, ami hőségriadóban történhet veled

Idén valahogy nehezebben hagyom el a komfortzónámat, és bár a túrázásról még a legnagyobb melegben sem akaródzott lemondanom, tudtam, hogy valami alternatív megoldás után kell néznem. Így jött az ötlet: éjszakai túra a Budai-hegységben.

„Mi lesz, ha ránk sötétedik?”, „Olyan sok a vadállat az erdőben, és szürkületkor előjönnek. Az a sok veszélyes vaddisznó, meg a veszett rókák…” – az elmúlt évek során Ilyen és ehhez hasonló felvetések sokaságát szegezték nekem, amikor éjszakai túrára csábítgattam valakit. Talán csak a lápi lidércek meg a Hany Istók maradtak ki a felsorolásból, de volt, aki egy teliholdas túra ígéretének hallatán még a vérfarkast is felhozta kifogásként.

 

Fotó: dr. Ottó Anita


Szerencsémre az évek során ismeretségi köröm felduzzadt jó pár „bevállalós” túrázóval, így nem okozott nagy fejtörést a túratárs felkutatása. Megfontolt ember lévén nem túrázom egyedül, mert nem tartom biztonságosnak, ráadásul a társaságot is igencsak kedvelem. Fokozottan igaz ez az éjjeli túrákra, mert amikor leszáll az est, az erdő egy egészen más arcát mutatja, mint azt eddig megszokhattuk.


No de lássuk, mit is érdemes egy éjjeli túrára csomagolni. Az alapvető felszerelés mellett a legfontosabb egy megbízható fejlámpa. A megbízható szót nyomatékosítanám, hiszen nem egy történetet hallottam már a Kinizsi 100-as távján régi, rossz fejlámpával elinduló versenyzőkről, akik botorkálva és mások fényéhez csapódva igyekeztek bokájukat nem kificamítva haladni, miközben csendben imádkozva várták a napfelkeltét. Ne ilyen élményekért menjünk az erdőbe, ha egy mód van rá.

 

Fotó: dr. Ottó Anita  Fotó: dr. Ottó Anita


A tartalék elem legalább ennyire fontos, hiszen nem tudhatjuk, mennyire csúszunk ki a szintidőből, ráadásul mindig akad egy túratárs, aki egy csomag elemért a fél szendvicsét is odaadná nekünk. Túrabot. Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, hiszen nemcsak az ízületeket kíméli, de a rosszul megvilágított ösvényeken stabilizálja lépteinket. Egy polár pulcsi nem sok helyet foglal, viszont jó szolgálatot tehet, így ez is a hátizsákomba vándorolt.

 

Fotó: dr. Ottó Anita


Ezúttal az Éjjeli Remete elnevezésű teljesítménytúra hosszabb távjára esett a választásom, ami gyakorlatban 20 kilométeres távot jelent, 810 m-es szintemelkedéssel. A Pál-völgyi-barlangtól indult a rajt, és túratársammal, Tamással, kevéssel 18 óra után el is indultunk. Már a nevezéskor szívembe lopta magát az a szervező hölgy, aki egy lángosjegyet adott az itinerem mellé. Az ilyen alkalmak mindig megerősítenek, hogy a lehető legjobb sportágra esett a választásom annak idején.


A Hűvösvölgyi útnál lévő kis büfést jól ismerik futók és túrázók egyaránt. Előtte haladó túráink alkalmával irigykedve néztem a lángosra várakozók kanyargó sorát, amelyhez idő hiányában sose volt módom csatlakozni. No de most – dörzsöltem össze elégedetten a tenyerem – végre nem lesz ott senki, hiszen kb. 21 órakor érünk oda.

 

Fotó: dr. Ottó Anita


Kezdetnek egy rettentő meredek úton indultunk meg felfelé, ami a Mátyás-hegyen keresztül a Remete-hegy irányába vitt minket. A Mátyás-hegy oldalában lévő kőfejtő számomra eddig csak csúf tájsebet jelentett, de a korhadt fakorláttal védett romantikus sziklaperemúton járva egészen megváltozott a véleményem. A kilátásért mindenképpen megérte leküzdeni a párás, izzasztó kaptatót. A napnak még ezen az esti órán is volt ereje, de a leégés veszélye szerencsére már nem fenyegetett. A Hármashatár-hegy megmászása volt a következő kihívás, ahonnan 2016 óta kilátóról is megcsodálhatjuk az előttünk elterülő fővárost. Kicsit sajnáltam, hogy túl korán értünk fel, hiszen élénken él még az emlékezetemben a tavaly augusztusi Perseidák meteorraj érkezése, melyet éppen ezen a kilátón könyökölve üdvözölhettem. Az ezüstös holdfényben úszó magaslat a felette szikrázva süvítő égi vándorokkal varázslatos mesevilággá változtatta az ismerős tájat.

 

Fotó: dr. Ottó Anita


Kényelmes tempóban folytatva utunkat a Virágos-nyereg felé, kutyasétáltatókba botlottunk, akik láthatóan nagy élvezettel legeltették szemeiket a „vérbeli” túrázók felszerelésén. Megszokott látványt nyújt errefelé a teljesítménytúrázó, és a tapasztaltabbak már tudják, hogy csakis azt érdemes megkérdezni, mennyi van még hátra, soha sem azt, mennyi a teljes táv hossza, hiszen a magunk mögött hagyott kilométerekkel a kutya sem törődik. Hüledezve fogadták válaszom, megjegyezve, hogy ránk fog sötétedni, amit én egy elégedett „ó, igen, hála az égnek” felkiáltással nyugtáztam. Akik nem ismerik az éjjeli túrázás szépségeit, nem is sejthetik, milyen kellemes felüdülést jelent egy hársillatú séta a koromfeketeségben a tikkasztó nappalok, és az éberen, forgolódva töltött éjszakák után.

 

Fotó: dr. Ottó Anita  Fotó: dr. Ottó Anita


Dinamikus duónk újabb taggal bővült Gábor személyében, akit egy utunkba eső elágazás bizonytalanított el. Elmesélte, hogy bár kedveli az éjszakai túrákat, de a tájékozódás ilyenkor meglehetősen nehéz. Legutóbbi túrája kalandos véget ért, mikor egy tévesen bevett kanyar egészen Budaörsig vezette.


Az árnyékok egyre hosszabbra nyúltak, és a horizonthoz közel járó nap ereje is lecsengőben volt már. Az Újlaki-hegyre felérve még elcsíphettem azt a pillanatot, ahogy a lemenő nap vöröses-sárgás fényében füröszti a környező dombokat. Teljes volt a szélcsend, így az egyébként népszerű siklóernyős kifutópálya a semmibe veszve árválkodott magában. Kiélveztük a csöndet, szemünkkel követve a messzi távolba sodródó felhőket.

 

Fotó: dr. Ottó Anita


Erősödő szürkületben ereszkedtünk tovább, az Ördög-árok kishídján áthaladva, pusztán szaglásunkra hagyatkozva értük el túránk 3. ellenőrzőpontját, a lángosos bódéját. Az ínycsiklandozóan illatozó büféskocsi mellől kifejezetten nehezünkre esett tovább indulni, de várt még ránk 9 legyűrésre váró kilométer. Előkerültek a fejlámpák. Bár egy régi mondás szerint a túrázó legjobb barátja a telihold, sajnos ezen az éjszakán nélkülöznünk kellett az útmutatását. A sűrű lombkorona miatt amúgy sem sokat segített volna rajtunk. Lépteink nyomán körbeölelt minket a szurokfekete éjszaka.


A lámpám fényében elsuhanó árnyat pillantottam meg. Csendben megjegyeztem, hogy ez bizony egy denevér volt, de társaim csak legyintettek, mondván, hogy az kizárt, itt nincsenek denevérek. Később, amikor a Nagybányai út lámpáinak fényében szinte körtáncot jártak az éjszaka hírnökei, már senki nem vonta kétségbe, mit is láttam akkor. Leszállt az éj és az erdő lakói nekiláttak szorgos éjszakai életüknek. A pislákoló fényben itt-ott kis pókok tűntek fel, ganajtúró bogár gyalogolt át egy kavicson, a közelben megtermett szarvasbogár araszolt. Annyira erősen vágytam arra, hogy a szentjánosbogarak táncában gyönyörködhessek, hogy hajlamossá váltam az előttünk haladó túrázók fejlámpáját apró bogárkák lámpásával összetéveszteni.

 

Fotó: dr. Ottó Anita


Az Apáthy-szikla közelében volt a következő ellenőrzőpont. Itt csatlakozott be hozzánk a rövidebb táv, a 10 km-esek útvonala. Innentől kissé felduzzadt az erdőjárók létszáma. Jó kedélyű baráti társasághoz csapódtunk, akik szívélyességének hála, sem palacsintában, sem házi pálinkában nem szenvedtünk hiányt. A cél szinte karnyújtásnyira volt. Miközben mélyeket szippantva próbáltam tartalékolni a virágillatú nyári éjszaka esszenciáját, rég nem látott ismerősöket ölelhettem magamhoz.


Szöveg és fotók: dr. Ottó Anita





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Eddig hozzáfűzött kommentek (1):
Nagyszili 2017.08.02. 17:34
Gratulálok Anita!
Nagyon jó lett a túrabeszámoló. Mi egy picivel voltunk előttetek a Sissyvel. Üdv.János
Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
26
2728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...