A madaraké a főszerep

Az MME által október első hétvégéjére szervezett országos rendezvény amellett, hogy európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, sokakat csábíthat ki a szabadba.

Fotó:
Gulyás Attila
2013. szeptember 29.

Az MME által október első hétvégéjére szervezett országos rendezvény amellett, hogy európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, sokakat csábíthat ki a szabadba.

 

Az EMN-t a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben, azóta minden évben több tucat ország több 10 ezer madár- és természetkedvelője vesz részt rajta.

 

Az akció egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt. 

 

Akkor is részt vehetsz a madármegfigyelésben, ha nem kívánsz szervezett túrához csatlakozni. Számláld meg kert madarait, sétálj a közeli parkban és erdőben barátaiddal, családtagjaiddal, és juttasd el az észlelésed eredményeit, így egyéni részvételeddel is hozzájárulhatsz Magyarország sikeréhez! 

 

Mit kell feljegyezni?
A megfigyelés helyszíne;
Résztvevők száma;
Megfigyelt madarak összlétszáma;
A három leggyakoribb madár neve és száma (ha nem ismeri a fajokat, csak a számuk);
Ritka vagy érdekes madarak felbukkanása.

 

 

A megfigyelési eredményeket az MME központi e-mail címére várják szombaton és vasárnap, telefonos bejelentéseket (06-1/275-6247) vasárnap 10-16 h között tudják fogadni. A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat vasárnap 16-17 óra között összesítik, majd 17 órakor továbbítják a nemzetközi koordinációs központba, amelynek évről-évre más ország ad otthont.

 

 

 

 

Szervezett túrák és madármegfigyelési programok

 

Baranya megye

 

Helyszín: Csertő-Halastó
Időpont: október 5. 7.00-15.00
Program: Terepi kirándulás - madármegfigyelés - madárgyűrűzési bemutató.
További információ: Wágner László 30/377-3412

 

Helyszín: Pusztakisfalu (gyülekező a haranglábnál)
Időpont: október 5. 7.00-15.00
Program: Terepi kirándulás - madármegfigyelés - madárgyűrűzési bemutató.
További információ: Szekeres Tibor 20/543-1878

 

Helyszín: Sumony-Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás)
Időpont: október 5. 7.00-15.00
Program: Terepi kirándulás - madármegfigyelés - madárgyűrűzési bemutató.
További információ: Bank László 20/334-4608

 

Helyszín: Sumony-Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás)
Időpont: október 6. 7.00-15.00
Program: Terepi kirándulás - madármegfigyelés - madárgyűrűzési bemutató.
További információ: Bank László 20/334-4608

 

Bács-Kiskun megye

Helyszín: Kiskőrös, Szücsi TT- Sallai láprét
Időpont: október 6. 9.00-11.00
Program: Madármegfigyelés
További információ: Kósa Gyula 70/8660-646


Helyszín: Pálmonostora Péteri-tó
Időpont: október 5.
Találkozó: Pálmonostora, 5. főút 127. km, régi tanyasi iskolánál 9.00 óra
Program: Madarásztúra a Péteri-tónál
További információ: Molnár László 30/488-4549, peteri-to@hotmail.com

 

Helyszín: Pálmonostora Péteri-tó
Időpont: október 6.
Program: Madárgyűrűzés, madármegfigyelés a Péteri-tónál. A gyűrűzés reggel, napkeltével indul, kb. 11:00 óráig tart, időjárástól, madármozgástól függően.
További információ: Molnár László 30/488-4549, peteri-to@hotmail.com

 

Békés megye

Helyszín: Biharugra, Biharugrai-halastavak
Időpont: október 5. 9.00-13.00
Találkozó: Biharugra MME szálló (Halas u. 1.)
Program: Madarásztúra a halastavakon
További információ: Tóth Imre 30/645-0613, Tőgye János 30/523-7080

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

 

Helyszín: Szalonna, Köszvényes-kút - Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor
Időpont: október 5-6.
Program: Madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Farkas Emese 30/701-4747, farkas.emese77@freemail.hu

 

Fejér megye

Helyszín: Agárdi Madárvárta
Időpont: október 5. 7.00-19.00 , október 6. 7.00-16.00
Találkozó: Agárd, Chernel István út 57.
Program: Madármegfigyelés
További információ: Borsányi András, 30/838-97-85

 

Helyszín: Dinnyési Fertő, Madárdal Tanösvény
Időpont: október 5. 7.00-19.00, október 6. 7.00-16.00
Találkozó: Dinnyés, Rákóczi és Rózsa utca sarok, gólya fészek, illetve a régi vasútállomás környéke. Regisztráció a Madárdal Tanösvény megfigyelő tornyánál
Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés. Mindkét napon a megfigyelő toronyban fotó kiállítás; hosszabb gyalogtúrák amelyek időtartalma 3-4 óra
További információ: Fenyvesi László 30/663-4630

 

Helyszín: Nadap, Csúcsos-hegy
Időpont: október 5.
Találkozó: Nadap, Béke u. 12. 9.00
Program: Családi túra a Csúcsos-hegyre. A túra időtartama: 2-3 óra.
További információ: Bukor Zoltán, 30/267-2179 vagy 22/470-594

 

Győr-Moson-Sopron megye

Helyszín: Bősárkány, Nyirkai-Hany
Időpont: október 5. 8.00 (esőnap: október 6.)
Találkozó: Bősárkány, templom előtti parkoló
Program: Távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzés, Fertő-Hanság Nemzeti Park bemutatása, MME bemutatása
További információ: Tatai Sándor 30/853-9681, tataisanyi2@gmail.com

Helyszín: Fertőújlak-Nyéki szállás
Időpont: október 5. 7.00
Találkozó: Hansági-főcsatorna zsilipnél
Program: Madármegfigyelés,majd 10.00-től Állatok Világnapja programok a FHNP Lászlómajori helyszínén.
További információ: Mogyorósi Sándor 30/396-6964

 

Helyszín: Győrszentiván-Ivánháza, Gazdák erdeje
Időpont: október 5. 8.00 (esőnap: október 6.)
Találkozó: Kossuth Lajos Művelődési Ház (9011 Győrszentiván, Déryné u. 50.),
Program: Erdei séta, távcsöves madármegfigyelés
További információ: Antoni Gyula 30/5897962, Szentmihályi Gábor 30/520-9000 www.szemakor.mindenkilapja.hu

 

Helyszín: Lipót-Macskasziget
Időpont: október 5. 7.00-12.00
Program: Madármegfigyelő túrák, játékos vetélkedők (óvodásoknak, iskolásoknak családoknak) természetfotós kiállítás, íjászat
További információ: madarbarat.5mp.eu, madarbaratok@gmail.com, 20/515-0547


Helyszín: Pannonhalmi Arborétum
Időpont: október 5.
Találkozó: Pannonhalmi Főapátság főbejáratánál (a szobor mellett), 14.00
Program: Séta az Arborétumban, távcsöves madármegfigyelés, odúellenőrzés
További információ: Győrig Előd gyorigelod98@gmail.com

 

Hajdú-Bihar megye

Helyszín: Debreceni Egyetem Botanikus Kert
Időpont: október 6. 9.00 - 12.00
Program: Madárgyűrűzési bemutató Dr. Juhász Lajos vezetésével. Botanikus Kert madarainak távcsöves megfigyelése sétával összekötve vezetővel, odúkiállítás. A belépés 9-11h között minden érdeklődő számára ingyenes!
További információ: Veszelinov Ottó 30/454-5058

 

Helyszín: Debrecen, Nagyerdő
Időpont: október 6. 13.00-15.00
Találkozó: Köztemető főkapunál 13 órakor
Program: Túra, madármegfigyelés
További információ: Koczka András 20/ 425-9556

 

Komárom-Esztergom megye

Helyszín: Naszály, Ferencmajori-halastavak
Időpont: október 5.
Találkozó: Naszály, Ferencmajori-halastavak madarász tábor területén a nap folyamán. (Tata irányából Naszály településre érkezve jobbra az első ház előtt merőlegesen letér egy bitumenes út erre rá kell hajtani. Sorompón áthaladva balra letér egy földút. Erre rátérve beérkezik a rendezvény helyszínére az érdeklődő.)
Program: Madárgyűrűzés, igény és lehetőség szerint terepmadarászat
További információ: Bátky Gellért 20/551-2102, Csonka Péter 30/663-4659

 

Pest megye

Helyszín: Budapest Naplás-tó
Időpont: október 5. 9.00-14.00
Program: Madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Lendvai Csaba 20/322-5787, lendvai.csaba@mme.hu


Helyszín: Dunakeszi, Duna part
Időpont: október 6. 10.00
Találkozó: Liget utca Duna-parti végénél (parkolási lehetőség)
Program: Madármegfigyelés, séta a parton, a Duna madárvilágának bemutatása
További információ: Varga Péter 20/911-1691


Helyszín: Püspökhatvan, Sinkár-tó
Időpont: október 5 8.30-12.00
Találkozó: 8.30-kor, Püspökhatvan település Acsa felőli végénél
Program: Madármegfigyelés távcsövekkel, rövid kirándulás a tó mentén, odú bemutató
További információ: Rottenhoffer István 20/317-9245


Helyszín: Sződliget, Duna part
Időpont: október 5. 9.15
Találkozó: Sződliget buszmegállónál
Program: Madármegfigyelés, rövid séta a Duna partján, odú bemutató
Információ: Horváth Tibor 30/928-4242


Helyszín: Tápiószecső, halastórendszer
Időpont: október 5. 9.00-12.00
Találkozó: Tápiószecső, halastó bejárat (parkoló)
Program: madármegfigyelés
További információ: Kertész László 30/352-2038, lkertesz@mail.datanet.hu

 

Somogy megye

Helyszín: Balatonlelle, Irmapusztai-halastavak
Időpont: október 5. 10.00
Találkozó: Az első a sorompónál, térkép
Program: Madármegfigyelés, túra
További információ: Kovács Gyula 20/9963-928

 

Helyszín: Fonyód, Fonyódi Múzeum
Időpont: október 5. 14.00
Találkozó: A múzeumnál
Program: Madárgyűrűzési bemutató
További információ: Kovács Gyula 20/9963-928

 

Helyszín: Siófok, Töreki-halastavak
Időpont: október 6. 10.00
Találkozó: A Tóközi-pihenőnél, térkép
Program: Madárgyűrűzési bemutató, túra
További információ: Svéda Gergely 30/4491-308

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Helyszín: Nyíregyháza Sóstói erdő
Időpont: október 5.
Találkozó: A Nyíregyházi Főiskola szökőkútjánál reggel 9.00-kor
Program: Séta a Sóstói erdő Főiskola és Múzeumfalu közötti részén, kb. 3 óra időtartamban
További információ: Dr. Szép Tibor, partifecske@freemail.hu

 

Helyszín: Szabolcsveresmart Rétközi-tó
Időpont: október 5.
Találkozó: 8 óra 30-kor a Szabolcsveresmart-Rozsálypuszta közötti zsilip gátőrházánál.
Program: Madármegfigyelés, túra
További információ: Kiss Zsolt 30/626-7710, mme.tiszakozi@freemail.hu

 

Tolna megye

Helyszín: Pacsmag (Tamási-Regöly)
Időpont: október 5. 8.00-17.00
Találkozó: Művelődési Otthon mögötti parkolóban (Dombóvár), ill. Pacsmag, Erdei Iskola. Utazás: 20 személyes busszal
Program: Távcsöves madármegfigyelés és számlálás a térség halastavainál,az erdei iskola bemutatása, gyűrűzési bemutató. Helyi tagoknak a kirándulás költsége egységesen 1000 Ft/fő. Jelentkezni: e-mail: mme28@t-online.hu
További információ: Nagy Sándor 30/296-4501

 

Helyszín: Tüskei madárvárta
(Iskolai csoportoknak)
Időpont: október 3-4. 8.00-16.00
Program: A jeles nap célja, amit a madármegfigyelésről tudni kell (távcsőhasználat, spektív bemutató), hálózás és gyűrűzés. A nemzetközi összefogás szükségessége egy faj példáján. Szakvezetés a madárbarát kertben.A program és szállítás költsége: 300 Ft/fő, két órás foglalkozás esetén 400 Ft/fő.
További információ: Nagy Sándor 30/296-4501

 

Vas megye
Helyszín: Celldömölk, Ság hegy
Időpont: október 6. 9.45-13.00
Program: Terepi kirándulás, madármegfigyelés
További információ: Somogyi Csaba, 30/905-8090

 

Helyszín: Tömördi Madárvárta
Időpont: október 5-6. 8.00-17.00
Találkozó: Tömördi Madárvárta
Program: Madárgyűrűzési bemutató, madármegfigyelés
További információ: Kiss Richárd 20/997-6354

 

Veszprém megye
Helyszín: Nóráp, Nórápi halastó
Időpont: október 5. 9.00
Program: Madármegfigyelés
További információ: Hencz Péter, 70/397-3869, pkte06@gmail.com

 

Cikkajánló