Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. november 5.

A Mátra nyugati csúcsa, a Muzsla

A Mátra-gerinc nyugati kapuja a 805 méteres Muzsla. A hegység lábánál fekvő Szurdokpüspöki és az indító csúcs között is van élet, mégpedig nem is akármilyen. A Horka-tetőn és a Koncsúrokon át panorámás túrát tehetünk.

A Mátra gerincvonulatának nyugati oldala több szempontból sem a turisták kedvenc kirándulóhelye. Legmagasabb kezdőpontja, a Muzsla, csak folyamatos hegymenet árán érhető el, és erőfeszítésünket csak egy csúcsot jelző, kilátás nélküli betontömb jutalmazza. Mindezen kevésbé kedvcsináló információk ellenére vágtunk neki az útnak. A túra minden elvárásunkat felülmúlta, ugyan nagyon fárasztó, de annál látványosabb kirándulást tudhatunk magunk mögött.

 


Szurdokpüspöki a Mátra lábánál, a Zagyva völgyében fekvő kis község, neve történelméről és elhelyezkedéséről árulkodik. A szurdokvölgyi települést 1004-ben Szent István adományozta az általa alapított egri püspökségnek. Minden oldalról erdők ölelik. Keletről a Mátra, nyugatról a Cserhát dombjai, délről pedig a Jobbágyi melletti, geodéziai toronnyal koronázott Nagy-Hársas határolja. Látnivalóinak sora nem túl hosszú, a határból is feltűnő katolikus templomon kívül a hagyományos népi pincesora érdemel említést. A falu mindaddig csendes nyugalmában töltötte hétköznapjait, mígnem a hollósdombi Istenanya-kutat 2008-2009-re teljesen felújították, és az évszázadok óta szakrális helyet zarándokok özönlötték el.

 

 

Túránk szempontjából a település és a Muzsla közötti hegyoldalt vettük górcső alá. A házak között együtt haladó zöld és piros jelzésen közelíthető meg a ma is élő kisvölgyi pincesor. A takarosan rendben tartott házikók tudnának mesélni az egykoron virágzó szőlő- és bortermelésről. A helyi gazdák nemcsak a rendezvényeiken, hanem a hétköznapokon is szívesen kínálgatják vörös és muskotályos boraikat.

 


Érdeklődve szívtuk magunkba az utcácska dohos levegőjét, miközben lassan a határba érkeztünk. A Tök-föld és Derzsi-hegy hétvégi portái mentén göröngyös földút vezet az erdőbe. Pár lépést követően a két évvel ezelőtt átadott Diósi-tanösvény nyitó táblája köszönti a látogatót. A nyolcállomásos útvonal Szurdokpüspöki és a Mátra természeti értékeit mutatja be.

 


A település szülöttjének, a Magyar Turista Egyesület egyik alapítójának, Hanák Kolosnak köszönhetően nagy hangsúlyt kap a környékbeli aktív természetjáró élet. Nem csak az emlékház viseli a nevét, a róla elnevezett Turista Egyesület tevékenyen szervezi a Nyugat-Mátrai teljesítménytúrákat is. A gerinctúra kistestvére, a Koncsúr kör, a legszebb vidékeket járja be. A piros és zöld jelzések különválásáig a szekérút kényelmesen járható. A túra előttünk álló javáról túlzás nélkül állítható, hogy csak felfelé vezet.

 


Ha Szurdokpüspöki tengerszint feletti kb. 140 m magasságát vetjük össze a kitűzött csúcséval, akkor könnyen kiszámolható a leküzdendő szintkülönbség minimuma. A különböző jelzőkkel társítható emelkedő szakaszai csak meredekségükben különböznek. A Muzslára igyekvők sétálgatásra ne számítsanak, a szelídebb és durvább kaptatókat pár méternyi vízszintes könnyíti. Ha a képet színezni akarjuk, akkor vicc nélkül állítható, hogy az általunk bejárt visszaút nagy része is emelkedett.

 


A feketeleves után következzen a kedvcsináló, hiszen mi is ámultunk a látottakon. A piros sáv átvágja magát egy kis árkon, és a falu feletti kopár hegyoldalra vezet. A meglepetés már itt elkezdődik, mert az Isten-fa-tetőre és a házakra néző, panorámás ösvény feledteti a fáradalmakat. Nem beszélve arról, hogy fényképezés ürügyén méterenként állhatunk meg, így ha nem is gyorsan, de látványban gazdagon telik az út. A Horka-tetőig haladva ösvényünk jellege nem változott, egy-egy benőtt résztől eltekintve érdemes volt a hátunk mögé tekinteni. A gyönyörű táj látványával eltelve, szuszogva haladtunk előre.

 


Az erdőbe érve sem csüggedtünk, mert az ősz színei, és a fenyőfoltok illata magával ragadott. Felfelé tartva többször felmerült bennünk a kérdés, hogy miért nem az Alföldön sétálunk, de a Koncsúrok ígérete újabb erőt adott. Magasabbra érve csökkent ugyan az útjelző oszlopok száma, de az újabb és újabb kilátópontok megerősítették a gyanút, hogy már közel járunk. A térkép szerint a Kis-Koncsúrt követi a Nagy, melynek panorámájáról több helyen olvashattunk. A gyakorlatban viszont a közelebbi plató hozta a Nagy-Koncsúrról írtakat. A füves, keskeny teraszról balra kisebb szögben Pásztó, jobbról pedig szélesebb Mátra kép tárult elénk. Érdemes a pihenőt ekkorra időzíteni, mert a kirándulás legszebb szakasza itt tetőzik. Továbbindulás után váratlan lejtő vezetett a nyeregbe, ahonnan a Nagy-Koncsúrt 10 percnyire jósolták. Hiába mentünk már jócskán nagyobb távot, újabb „szépkilátás” már nem következett.

 


A piros kereszt elágazásnál már biztosak voltunk benne, hogy a Muzsla lábánál járunk. A szálerdőbe beszűrődő napfény, és a fák közül sejthető kilátás megszépítette ezt az emelkedőt is. Hiába a Muzsla-tető csúnyácska betontömbje, ebbe a gyönyörű erdőbe érkezni is élmény. A kirándulás egyetlen lejtőjén (zöld háromszög, és a zöld sáv kezdete) repült az idő. Igaz, hogy amikor a mellénk szegődött Rédei-Nagy-patakot és a Diós-patakot már 120-adjára is át kellett ugranunk, a lelkesedésünkből vesztettünk egy picit.

 


Nem hatott kellemes meglepetésként, amikor utunk megint emelkedni kezdett. A Zöld a völgyből előbújva a tanösvény szintjére emelkedett. A fatörzseken megjelenő T betű és az ismertető táblák adták hírül az utolsó kilométerek kezdetét. Vízkészletünk kimerülésével a 2012-ben felújított Delelő-kúttól reméltem felfrissülést, de az elapadt forrás csalódást okozott.

 


Szomjasan és fáradtan, mégis nagy élmény birtokában zártuk a túrát, kellő erővel még a tarsolyunkban a Szentkút turul kupolájának meglátogatásához.

 

 

Írta és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu-menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu-menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak, és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább