A mezitlábas erdei sétaút

Felavatták a világhírű német hidroterápiához kapcsolódó sétányt az idén gyógyhellyé nyilvánított Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.

Szerző:
forrás: MTI
Fotó:
Rolling
LhGergo
Gulyás Attila
2013. november 18.

Felavatták a világhírű német hidroterápiához kapcsolódó sétányt az idén gyógyhellyé nyilvánított Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.

Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere az átadáson elmondta: a sóstógyógyfürdői városrészben található három gyógyfürdőhöz, a parkfürdőhöz, a fürdőházhoz és az élményfürdőhöz kapcsolódó 2,5 kilométeres erdei sétaút az I. Nyírség Fejlesztési Társaság pályázata alapján, a Nemzeti Kulturális Alap 1,6 millió forint összegű támogatásából épült.


A sétány az úgynevezett Kneipp-kúra része. Sebastian Kneipp, az 1821 és 1897 között élt német katolikus pap, természetgyógyász, először önmaga kezelésére alkalmazta a hideg víz gyógyító erejét.


A terápiában különböző hőfokú vizet alkalmaznak, amelynek következtében az úgynevezett bőrerek kitágulnak, felmelegszik a test, és a bőrsejtekben lévő fontos idegsejtek segítik a szívműködést, az anyagcserét, a vérkeringést, az immunrendszert és a mirigyek tevékenységét.


A Kneipp-féle hidroterápiához kapcsolódik az erdei séta, nyáron a mezítlábas. A módszert a 19. században már alkalmazták a nyírségi városban élő emberek, amit Krúdy Gyula író is megörökített A nyíregyházi beduinok című könyvében. A mű részletei táblákon olvashatók a sétány mentén.

 


Kovács Ferenc elmondta: Sóstógyógyfürdő gyógyhellyé nyilvánítása az idegenforgalom jelentős növekedésével járt az idei év második felében. A helyi önkormányzat idegenforgalmi adóbevétele ennek megfelelően több mint 50 százalékkal nő év végéig, és várhatóan meghaladja majd a 32 millió forintot. Jövőre már 80 millió forintos bevételre számítanak.


Furkóné Szabó Marianna, a helyi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója hozzátette: az idén várhatóan negyedével nő, a 200 ezret is túllépi a vendégéjszakák száma Nyíregyházán. A hivatalos adatok szerint augusztus végén már 107 ezer volt a vendégéjszakák száma.


A külföldi vendégek között is népszerű Sóstógyógyfürdő, a lengyelek száma például megduplázódott az idén, de sok turista érkezik a szomszédos Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából is. A Kneipp-terápia miatt Németországból is több vendéget várnak jövőre.

 


Kovács Ferenc polgármester közölte: 2011-ben 1,7 milliárd forintért korszerűsítették a sóstógyógyfürdői parkfürdőt, az idén pedig 150 millió forintért háromcsillagos hotellé alakították át a fürdőház panzióját. Már tart egy 2,1 milliárd forintos fejlesztés előkészítése, amelynek keretében 1400 négyzetméteres gyógyászati kezelőközpont épül. Befektetőt várnak továbbá egy egyhektáros építési területre, ahol gyógyszállodát szeretnének építtetni.

Cikkajánló