Tóni a kéken

2015. szeptember 24.

Hegymenet és lovas kaland a Pilistől a Mátráig - szeptember 15-22.

Nagy-hideg-hegy, Csóványos, Naszály, hogy csak néhányat említsünk a hegyek közül, amelyeket Tóni meghódított a héten. Mindemellett nem akármilyen vendéglátásban és meglepetésben volt része: az egyik településen például két lóval várták.

Tóni ezen a héten megmászta a barátaival a Nagy-hideg-hegyet, a Csóványost, a Naszályt és a Tepkét.  Nem mellesleg rengeteg beszélgetés és határtalan jókedv jellemezte ezt a túraszakaszt a Kéken.

Meglepte Tónit az OTP Természetjáró Szakosztálya is. Ők nagyobb csapattal érkeztek a Kékre, de többen meglepetésszerűen csatlakoztak a társasághoz, mint például Untener Ádám vagy Bánár Zsolt.

 


Tóni remek embereket ismerhetett meg, nagyon kedves házigazdái voltak ezekben a napokban. Becskén nagy kerti partival és két lóval várták, de Hollókő is kiérdemli a hét vendéglátója címet.


Az egyik éjszaka lecsapott az első nagyobb vihar is, majd ezt követte az egyik legszebb, de legsárosabb szakasz a Cserhátban.

Ettől függetlenül igazi vénasszonyok nyara volt az elmúlt héten, reméljük, hogy ez így is marad.

 

 


Táv: Visegrádtól Mátraverebélyig - 170 km

Kísérők: Kovács Krisztián István, Nagy Katica, Tóth Gábor, Mészner Viktor, Magera András, Izsák Csongor, Adler János, Friesz Móni, Papp Adrienn, az OTP Természetjáró szakosztálya: Csébi Ildikó, Dékány Julianna, Kis Hedvig, Kiss Katalin, Miklósi Krisztián, Bakos Erika, Balogh Erika, Balogh Zoltánné, Fehér Éva, Iharos András, Kreisz Zoltán, Kreisz Zita, Kreisz Csongor, Zsoldi Magdolna, Farkas Gyuláné, Tóth Tímea, Nyitrai Csilla, Untener Ádám, Bercsényi Péter, Balás Csaba, Nábrádi Judit és kisfia, Hegedűs Nimród, Hartlné Kóródy Judit és kisfia, Hartl Bálint, Bíró Péter, Bánár Zsolt


Tóni a jövő héten már a Mátrában és a Bükkben túrázik majd, ezért továbbra is arra biztatunk mindenkit, hogy induljon el Tónival az Országos Kéktúrán.

Írta: Friesz Móni

 



Kapcsolódó cikkek: Még több hír Tóni kalandjairól az Országos Kéktúrán

 

Hasznos információk
Kép

Az október 11-ig tartó túrába még bárki becsatlakozhat önkéntes kísérőnek a turatars@termeszetjaro.hu címen. Itt tudod megnézni a tervezett menetrendet. Tóni kalandjait pedig a Facebook-oldalán lehet nyomon követni.

 

 



Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

Toronyiránt és busszal az Alföldön - Furtától Körösnagyharsányig

2016.06.17.

Furtán elköszöntünk Olgától, aki kikísért minket a falu határába, és bízva abban, hogy profi túrázókkal van dolga, útnak eresztett minket. Addig nem is volt baj, amíg az országúton gyalogoltunk, viszont amikor letértünk a földútra, elvesztettük a jelet, aztán az utat, mert mindent nyakig érő gaz borított.

 

→ Tovább