MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2015.10.18. 11:00,   Szöveg: Szatmári Zoltán,   Fotó: Szatmári Zoltán

A rákosi viperák otthonában

Sokan tisztában vannak azzal, hogy az óriáspandát vagy a szumátrai tigrist a kihalás réme fenyegeti, de vajon hányan ismerik a hazánkban fellelhető rákosi viperát, illetve a rá leselkedő veszélyeket? Halpern Bálinttal, a Rákosivipera-védelmi Központ vezető biológusával beszélgettünk e különleges kígyó hazai helyzetéről, fennmaradásának esélyeiről.

 

Mióta és hol működik a Rákosivipera-védelmi Központ?


A Magyar Madártani Egyesület és Természetvédelmi Egyesület a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal karöltve 1998-ban megvásárolt egy területet Kunpeszér közelében. Itt 2004-ben (az európai uniós LIFE-Nature program keretében) sikerült felépítenünk azt a központot, ahol még abban az évben elkezdhettük a rákosi vipera védelmét és megőrzését zászlajára tűző programunkat.


Ezek szerint veszélyben vannak a viperák Magyarországon?


A rákosi vipera vadon élő, hazai populációja évről évre vészesen csökkent, ezért volt és van szükség e hüllő zárt téri tenyésztésére. A központ kiemelt célja a veszélyeztetett élőhelyekről bekerült kígyók tartása és szaporítása. A szabadtéri terráriumokban egymástól elszigetelt élőhelyekről származó egyedeket párosítunk, így elkerülhető az izolált, kisméretű, vadon élő populációkban jelentkező beltenyésztéses leromlás, és fent tudjuk tartani az állomány genetikai változatosságát. A fajmegőrzési programunk mellett természetesen folytattuk a meglevő élőhelyek védelmét, valamint a vadon élő egyedek monitorozását.


Hogyan kezdődött a munka?


A tenyészprogram indulásakor tíz egyedet foghattunk be engedéllyel különböző élőhelyekről, majd 2006-ban további 6 egyedet. Ezek a kígyók alkották a törzstenyészet alapját. A populáció szaporulata mára már közel kétezer egyedet jelent.

 


A program indulásakor mennyi volt a hazai, vadon élő egyedek száma?


Hivatalos becslések szerint mintegy ötszáz példány élt az országban, egymástól elszigetelt populációkban, tizenegy élőhelyen. Ezek kisméretű, sérülékeny állományok voltak, 40–50-es egyedszámmal.


Mióta védett a faj?


Hazánkban a rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb (érték)kategóriába tartozik, amelynek természetvédelmi értéke egymillió forint. Ez az összeg a keresztes viperánál 250 000 Ft. De nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is felismerték a rákosi viperák kritikus helyzetét – a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetett (EN; Endangered) kategóriába sorolta.


Minek a következménye az egyedszám drasztikus csökkenése?


Korábban kisméretű állományok voltak csak megfigyelhetők, amelyek rendkívül sérülékennyé váltak. Ez több tényezőre is visszavezethető: az ember intenzíven kezdte használni a környezetet, sok helyen elpusztították vagy súlyosan degradálták a természetes élőhelyeket, eltűntek a jó minőségű gyepek, de a megmaradt gyepterületek hasznosítása is drasztikusan megváltozott. A ritkábban történő legeltetésről az ember áttért a gépi kaszálásra, amely szinte „ledarálja” a gyepeket, a kis borítás pedig nem nyújt optimális búvóhelyet a kígyónak, illetve megfelelő életkörülményeket az egyenesszárnyú táplálékrovarok, mint például a szöcskék számára. Ha a traktor megjelenik a határban, hamarosan felsorakoznak a gólyafélék, gémfélék, sirályok, varjak, rétihéják, és követik a gépeket. Ilyenkor a szárnyasok – válogatás nélkül – nemcsak az elpusztított példányokat, hanem a túlélő egyedeket is összeszedik. A madarak kaszálás után akár egy hétig is ott tartózkodnak. És könyörtelen pusztítást végeznek. Az élőhelyeken ugyanakkor előbb-utóbb tűz keletkezhet, továbbá jelentős belvíz is megjelenhet, ami a kis, elszórt állományokra komoly veszélyt jelent. 

 

 

A rákosi viperáról
Hazánkban csupán két kígyófaj tartozik a viperafélék (Viperidae) családjába, a keresztes és a parlagi vipera. A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a parlagivipera-fajcsoport (Vipera ursinii s. l. complex) egyik kis termetű alfaja. A hímek általában 50 centiméteresre nőnek, a nőstények valamivel hosszabbak, 55–60 centiméteresek. A nemeket a farok hossza és a farokpajzsok száma alapján lehet morfológiai alapon megkülönböztetni. A hímeknél 31–39, a nőstényeknél 22–31 a farokpajzsok száma. A fejtetőn lévő pikkelyek (pajzsok) egyedenként eltérők, így alkalmasak az egyes példányok azonosítására. Tavasszal, a nászidőszakban, a hímek igen aktívak. A nőstények 3–4 éves korukra válnak ivaréretté. A nyár vége felé átlagosan 11 utódot hoznak elevenen a világra. Az „újszülöttek” 12–16 cm hosszúságúak, tömegük pedig csupán 1,5–3 gramm. Mérge gyengébb, mint a keresztes viperáé, marása gyakorlatilag egy méhcsípésnek felel meg. Eddig halálos marást nem regisztráltak.
 
 

Jelenleg hány vipera él a központban?


Most 500 viperánk van, de már várjuk a nőstények szülését. 3–4 éves korukra válnak ivaréretté, s jelenleg 30-35 nőstényünk biztosan gravid, vagyis állapotos. Átlagosan 11 utódot hoznak világra, ezért az augusztusi szülések alkalmával 250-300 új egyedre lehet számítani, mert sok a fiatal nőstény. Minden példányt lefotózunk, adataikat feljegyezzük. Érdekesség, hogy a „rekorder nőstény” 26 élő és 1 halott viperát hozott a világra. Az „újszülöttek” átlagos testtömege 2,4 g, átlagos hosszuk pedig 14 cm.


Mikor tudtatok először már itt született és felnevelt kígyókat kihelyezni a természetes élőhelyükre, illetve nyomon követitek-e az egyedek további életét?


2004-ben kezdtük meg a tenyésztést, és 2010-ben tudtunk először kígyókat visszatelepíteni a természetes élőhelyeikre. Itt viszont nem áll meg a felelősségünk. Folyamatosan gyűjtjük az információkat, hogy a kitelepített egyedek hogyan élik az életüket. Mint említettem, születésükkor egyedileg azonosítjuk őket, így ennek megfelelően tudjuk végezni a pontos utókövetést. A begyűjtött adatok igazolták, hogy a kígyók helyben maradnak, nem vándorolnak el, tehát nem kell tartani attól, hogy megjelennek a lakott területeken.


Évente hány egyed kerül vissza a természetbe?


Mintegy 80-100 egyedet engedünk ki természetes élőhelyeik valamelyikére. Évente többször telepítünk ki kígyókat, nem egyszerre mindet, ezzel is védve őket a rájuk leselkedő veszélyektől, hiszen ha a ragadozók azt észlelik, hogy az adott területen megjelent egy tápláléktípus, valamint abból „dömping” van, akkor arra ráállnak, és óriási pusztítást végeznek.


A mesterségek körülmények között tartott kígyókon végeztek-e vizsgálatokat, és ha igen, milyen adatokat, információkat gyűjtötök?


A Magyar Természettudományi Múzeum Molekuláris Taxonómiai Laboratóriumával működünk együtt, genetika monitorozást (genetic screening) végzünk. Vérmintát veszünk farokból, avagy az elhullott egyedekből szövetmintát, ebből kivonjuk a DNS-t, és annak különböző szakaszait vizsgáljuk populációs, illetve alfaji szintű összehasonlítás céljából. Ezekből a vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy milyen mértékű az állomány genetikai változatossága. A genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a tenyésztett viperák genetikailag változatosabbak, mint szüleik, így azt tapasztaltuk, hogy jó irányba haladunk.


Hol találhatók a rákosi viperák természetes élőhelyei hazánkban?


1892-ben Budapesten, a Rákos-patak mentén, kutyasétáltatás közben fedezett fel két példányt Herman Ottó. Méhely Lajos (korának elismert zoológusa) Vipera berus var. rakosiensis néven írta le azokat. A vipera a fent említett területről kapta a nevét, de ez az élőhely mára sajnos megszűnt, mivel elfoglalta a helyét a város. Az 1950-es években Rákosi Mátyás miatt az elnevezését parlagi viperára változtatták, de az 1980-90-es években „visszakeresztelték”. Az eredeti élőhelye a Duna–Tisza köze, Ócsa, Dabas, a Felső-Kiskunság, Bugac vidéke, de kis szórványállományok a Hanságban is megfigyelhetők.

 


Kell-e aggódnunk, ha véletlenül megmarna minket egy rákosi vipera?


A rákosi vipera meghatározása óta, vagyis több mint 100 éve, nem történt halálos marás. Kerüli az embert, rejtőzködő életmódú, óvatos hüllő, így igen kicsi az esélye, hogy bárkit is megmarjon. A mérge felnőttekre gyakorlatilag veszélytelen, méhcsípésszerű, csupán lokális tüneteket okoz, a marásnak neurotoxikus tünete nincs. Engem is többször megmart már rákosi vipera. Általában végtagot érint a marás, amely duzzanatot, elviselhető fájdalmat okoz. Erősebb marás esetén esetleg megduzzadhatnak a nyirokcsomók. Az tévhit, hogy ha megmar egy vipera, akkor a sebzett részt ki kell vágni, illetve ki kell véreztetni. Ha a méreg bekerült a véráramba, azt onnan visszaszívni már nem lehet. Azt kell elérni, hogy a szervezet ezt fel tudja dolgozni. Egy kalcium-pezsgőtabletta vagy egy kalciuminjekció megivása hatékonyan segíti a szervezetet ebben. Természetesen súlyosabb tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulni.


Mennyire tehető jelenleg a hazai, vadon élő populáció egyedszáma?


Az ötszáz egyedre becsült természetes állomány mellé mi az elmúlt 4 év során 400 példányt engedtünk szabadon. A kibocsátás általában mintegy 30 százalékos túléléssel kecsegtet. Sajnos sok rákosi vipera esik áldozatul a madaraknak, rókáknak, borzoknak, de a védelem alatt álló túzok is előszeretettel fogyasztja. Ennek ellenére szerencsére növekedésnek indult a populáció (700–1000 egyed), ugyanakkor továbbra is sérülékenyek az állományok. A siker záloga, hogy a jó minőségű, nedves és száraz gyepes területek, nagyobb térszintbeli, a dimbes-dombos gyephátak, valamint a zsombékos, változatos életterek megmaradjanak. A kígyók a rágcsálók elhagyott járatait, természetes üregeket használnak búvóhelyként, és a 24–28 °C-ot kedvelik. A téli időszakban a rágcsálók járataiba húzódnak vissza, ott vészelik át a fagyokat.


Mi szerepel a rákosi viperák étlapján?


A fiatal egyedek főként egyenesszárnyúakkal (sáskákkal, tücskökkel, szöcskékkel) táplálkoznak, a felnőttek viszont már elkapják a gyíkokat, az apróbb rágcsálókat, valamint a földön gubbasztó madárfiókákat is.


A nagyközönség számára látogatható a központ?


Csak csoportokat tudunk fogadni, és iskolai osztályokat. A nemzeti parkos kollégákkal közösen készítettünk egy közel 1,5 kilométeres tanösvényt, amely bemutatja az e vidékre jellemező élővilágot de van itt bemutatóterem is. A látogatásra az ideális időszak a tavasz (áprilistól június elejéig), amikor zöldben pompázik minden, avagy az ősz eleje (augusztus végétől szeptemberig). Utána a kígyók már nem aktívak. Az iskolai csoportok sok érdekes dologra csodálkoznak itt rá, hiszen az első kézből kapott élmény mindig meghatározó erejű. 

 

Hol találkozhatsz még rákosi viperával?

o Fővárosi Állat- és Növénykert


Szegedi Vadaspark


Schönbrunni Állatkert

 

 

 

 

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...