A szabadkígyósi kastély már szépül, felkészül Visegrád

A korábbi kastély- és várfelújítások jelentős látogatószám-növekedést eredményeztek. Például a diósgyőri vár felújításának első szakasza nyomán öt év alatt 35 ezerről 160 ezerre ugrott a vendégforgalom, közben a gyulai kastély 250 ezredik látogatóját fogadta.

Szerző:
MTI
turizmus.com/TM
Fotó:
nkvp.hu
Gulyás Attila
László Incze / Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont
facebook.com / Gyulai vár
2019. március 28.

A korábbi kastély- és várfelújítások jelentős látogatószám-növekedést eredményeztek. Például a diósgyőri vár felújításának első szakasza nyomán öt év alatt 35 ezerről 160 ezerre ugrott a vendégforgalom, közben a gyulai kastély 250 ezredik látogatóját fogadta.

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében 39 épület - 20 kastély és 19 vár - újul meg és bővül új funkciókkal. A kastélyok esetében 37,5 milliárd, a várprogramban pedig 25,8 milliárd forint európai uniós és hazai támogatásból.

 


Ahogy arról a turizmus.com beszámolt, és mi írtunk róla többször, a munkálatok már folyamatban vannak az oroszlány-majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség, a füzérradványi Károlyi-kastély, a bajnai Sándor-Metternich-kastély, a tatai Esterházy-kastély, a dégi Festetics-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a sümegi Püspöki Palota, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély és a mosonmagyaróvári vár területén. Mindeközben a gyulai vár és a Szigeterőd, Gödöllőn a királyi kastély, Visegrádon a Fellegvár, az Alsóvár és a Salamon-torony, a királyi palota, valamint az esztergomi vár felújítási projektjének előkészítésén is dolgoznak már.

 


A korábbi felújítások nagy látogatószám-növekedést eredményeztek: a diósgyőri vár felújításának első szakasza nyomán öt év alatt 35 ezerről 160 ezerre ugrott a vendégforgalom, az egri vár ma Magyarország egyik legkedveltebb attrakciója évi 480 ezer látogatóval.

 


A napokban 250 ezredik látogatóját fogadta a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. Az intézmény március elején ünnepelte megnyitásának harmadik évfordulóját. A szerencsés látogatót, Felnagy Krisztián kiskunhalasi matematika-történelem szakos tanárt többek között a látogatóközpontba szóló "örökbelépővel" lepték meg.

 

 

Gyula másik híres látnivalója, a vár is népszerű célpont, tavaly a látogatók száma meghaladta a százezret. A vár két megújult kiállítással köszöntötte a tavaszt. Egy új, állandó kiállítás a vár körül egykor épített palánkvár korabeli maradványait mutatja be, de kiállították az 1566-os török ostrom tárgyait is, amelyek a legutóbbi, a vár körül folytatott ásatások során kerültek elő, például egy ágyúgolyó és több fegyver. Egy különleges attrakcióval is gazdagodott a vár, egy holoprojektorral, amely három dimenzióban mutatja be a korabeli várat és annak szerkezetét.

 

Kapcsolódó cikkek:

Inasszobától a grófi szalonig- a gyulai kastély titkai

Történelmi örökség 21. századi köntösben- a gyulai vár

Kezdődik a szabadkígyósi kastély felújítása

A tiszántúl mesés főúri kastélya

Újjászülető katély és évszázados kastélypark Füzérradványban

 

Cikkajánló