Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2016. május 20.

A Szajki-tavaktól Sümegig

Napfelkelte a tavaknál, bélyegzés a füzetbe és csodás giccsek Sümegen - 30 kilométer változatos tájakon át, a Szajki-tavaktól Sümegig.

 

Reggel ismét viszonylag korán, 7 óra körül elindultam, közel 30 km várt rám. A Szajki-tavak központját elhagyva, a fák között kelt fel a nap.

 

 

Egy behajtani tilos táblánál jobbra volt egy töltés földúttal a tetején, itt felsétáltam, így a nap reggeli fényében tárult elém a legalsó, elmocsarasodott tó látványa.

 

A tó után pár száz méterrel kereszteztem egy kettős földutat is, itt volt valaha a Zalabér - Batyk - Sárvár vasútvonal. Utána mocsaras, gazos erdei utakon haladtam. Augusztusban a szedernek volt itt a szezonja, szeptember közepén főleg muslicákkal és keresztes pókokkal találkoztam. Rém undorító volt, a hajamtól a cipőmig minden pókhálós lett, úgy néztem ki, mint Frodó a Banyapók barlangjában. Aztán elértem a Bögöte és Türje közötti aszfalt utat, utána már kicsit jobb lett a helyzet, és szebb az erdő. Különösen ez a magányában meghagyott fenyő egy fakitermelt részen.

 

 

A gázvezeték nyiladékának keresztezése után nem sokkal viszont gondba kerültem: a K jelzés útját vasrácsos kerítés zárta el. Kinyitottam a drótakadályt és átmentem, de igencsak elkelne ide egy-egy fából ácsolt létra! Nemsokára elértem egy hatalmas fa tövében egy (sokadik) vadászlest, majd a vasutat. Egy ideig a sínek mentén, majd egy sárga korlátos hídon át a sínek felett visz a jelzés.

 

 

A híd után figyelni kell, mert a megyehatár táblák után a jelzés betér balra a fák közé. Pár lépéssel beljebb egy fán találjuk a bélyegzőt. A bélyegzés után cikkcakkos, többször elkanyarodó szakasz következik, amíg ki nem érünk újra az aszfaltútra. A távolban felbukkanó falunak kéretik nem örülni, mert még előtte el kell kanyarodni jobbra, és egy hosszú földúton egyenesen végigmenni a Beretvás-dűlőn. Balra mocsaras táj, mögötte a távolban már látszik a sümegi vár.

 

 

Észveszejtően távolinak látszik innen. A hosszú földút végén kiértem a túloldali aszfaltútra. Az útszéli kereszt után balra kell kanyarodni: így kerültem ki a mocsaras részt.

 

 

A felbukkanó faluba, Mihályfára nem tértem be, de az újabb földút végén (és egy pici ér, majd egy kereszt érintése után) Kisvásárhely faluba érünk.

 

 

Az utcai zöld kutak vize nem ivóvíz! Viszont bátran csöngessünk be valamelyik lakóhoz, a kedves helybéliek szívesen adnak egy fél liter vizet. Sőt, 2015-ben egy új szállás is nyílt a pici faluban, a Kéktúra vendégház. Innen már csak kb. 7 kilométer Sümeg, így itt is megszállhatunk, és másnap besétálunk a városba, ahol még nézelődni is marad idő hazautazás előtt. A pecsételést se feledjük el, a bélyegző a falu közepén álló, barnára festett haranglábon található.

 

 

Én nem itt szálltam meg, így a faluban csak vizet vételeztem és ettem egy kicsit, aztán mentem tovább. Itt már inkább földek mellett, kevesebb fa között vezet ki a földút arra az aszfaltútra, amelyen a jelzés Sümegre visz be. Nagyon forgalmas út, kifejezetten utáltam itt kutyagolni, így jó volt beérni Sümegre. Jobbra betérve ott a vasútállomás, nagyon szép bélyegzőjük van! Sümegi városnézésemről a következő posztban számolok be.

 

És egy kép az aznapi naplementéről.

 

 

 

Képek és szöveg: Papp Géza - kektura.blog.hu

Kerkakutastól Zalalövőig

Kerkakutastól Zalalövőig

2022.05.30.

Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.

→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig

Velemértől Kerkakutasig

2022.05.25.

Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.

→ Tovább