MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

A Vajdavár-vidék, ahol felírják a neved, hogy megtaláljanak

Ki hinné, hogy kicsiny országunknak is akad egy szeglete, ahol az erdőbe lépve gondos kezek írják fel nevünket egy füzetbe, hogy szükség esetén pontosan tudják majd, hogy kit is kell keresni, ki is kerülhetett bajba Magyarország legnagyobb egybefüggő, érintetlen erdőrengetegében? 

Minden lakott településtől tíz kilométerre… A Heves-Borsodi-dombság – más néven Óbükk- főgerincén –, a Vajdavár-hegycsoport ötszázas csúcsain állva ez az izgalmas, ámde kissé félelmetes gondolat joggal keríti hatalmába a túrázót. Magyarország legnagyobb egybefüggő erdőségének közepén, a Szarvaskőn, a Vajdaváron, vagy éppen a vidék legmagasabb pontján, az Ökör-hegyen állva egy időre távol kerülünk mindentől, ami megszokott, biztonságot nyújt, mindentől, ami a civilizációra emlékeztet.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Dobronyapuszta. A gyakorlott erdőjárók, tapasztalt túrázók közt is szép számmal akad, aki talán még sohasem hallott erről az Ózdtól alig tizenöt kilométerre, Járdánháza határában, a páratlanul szép Gyepes-völgyben csendesen meglapuló picinyke erdei telepről. Nem is könnyű megtalálni! Aki azonban veszi a bátorságot, és nekivág a magyar viszonylatban érintetlen, turisták által szinte ismeretlen rengetegnek, az Óbükk végeláthatatlan erdőségének, az könnyedén megtalálja, ugyanis északi irányból közelítve Dobronyapusztánál éri majd el a hatalmas erdőség határát.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Tulajdonképpen nincs is itt semmi különös, egy fatelep, egy sorompó, egy hangulatos, meleg, kávéillatú kis őrbódé, egy barátságos őr, és egy lelkes, aranyos kiskutya, az egykoron hányatott sorsú, mára már jó kezekben lévő, és ezért igen hálás Néró.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Ami különlegessé teszi a helyet, az az a tény, ami először itt járva engem is meglepett, és azonnal kíváncsivá is tett. Felírták a nevem. Persze egyből megkérdeztem, hogy vajon miért? A válasz nagyon egyszerű volt, izgalmas és ugyanakkor megnyugtató is. Hogy megtaláljanak, ha nem kerülnék elő.

 

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen is van Magyarországon. Tovább beszélgetve kiderült, hogy pár éve, éppen téli időszakban két fiatal állítólag az életét köszönhette annak, hogy pontosan tudták, mikor léptek be a területre. Bizonyos idő elteltével keresni kezdték őket, kiderült, hogy balesetet szenvedtek, ha jól emlékszem egy jégverembe estek. Fel voltak írva, tudtak róluk, megmenekültek.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Így január vége felé, a zordabb, szubkárpáti klímával rendelkező Gyepes-völgyben több fokkal hidegebb van, mint a környék nyitottabb, napsütötte vidékein – erre figyelmeztetett Dobronyapuszta kedves őre, mikor a sorompónál ruháimat rendezgetve készülődtem a Heves-Borsodi-dombság főgerincén, a Vajdaváron sorakozó ötszázas csúcsokat ostromló túrámra.

 

A szinte ismeretlen, járatlan vidék legmagasabb pontjait a Gyepes-völgy erdei útján, a kék sáv jelzésen, Dobronyától elindulva érdemes felfedezni. Ezúttal is tisztelettel vegyes tartózkodással közelítettem a Vajdavár-hegycsoport felé, eddig két alkalommal jártam itt, mind a két alkalom nyári időszakra esett, de egyszer sem úsztam meg komoly tapasztalatszerzés és a túrázói önbizalmam jelentős leamortizálása nélkül. Egyszer a vizet számoltam el, 38 fokos hőségriadó idején két decivel álltam az Ökör-hegyen, mindentől 10 kilométerre, kétségbeesve. Kortyolni is alig mertem, pedig akár egy litert is megittam volna, iszonyú érzés volt! Másik alkalommal pedig éppen csúcstámadás közben szakadt a nyakunkba az évtized jeges zivatara, amely órákon át gondoskodott arról, hogy érezzük a természet erőinek tréfás kedvű törődését. Mindkét élmény mélyen bevésődött emlékeimbe, komoly tanulságként szolgáltak a jövőre nézve.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Ezúttal ilyen jellegű megpróbáltatásokról nem lehetett szó, hó és jég uralta a tájat, a déli oldalakon volt csupán némi olvadás. A Gyepes-völgy árnyékos jégvilágának félhomályába óvatosan kukucskáltak be a felkelő nap első sugarai. A kristályköpenybe burkolózott, fagyott néma csendet csupán a lépteim nyomán roppanó hó zaja törte meg. Egy szó jutott eszembe: léleknyugtató.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A Keserűs-völgyi vadászház mellett elhaladva hamarosan a Remete vadászház következik, a nyáron is lelkesen csobogó Remete-forrással, amely két éve szinte az életemet mentette meg. Meg is látogattam a vidám kis csobogót, felidézve az akkori emlékeket megveregettem a foglalatát.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A Remete-völgy felett, egy régi úton, vastag hóban lassan, de biztosan kapaszkodtam fel a Szarvaskő-nyeregbe, az ötszázas csúcsok tövébe. Egy villám sújtotta öreg fa mellett megpihenve érdekes dologra lettem figyelmes: az egykori rimai vadaskert régi-régi drótdarabja került elő a villámcsapás által, mélyen a fába nőve.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

A környék legmagasabb pontja az 541 méter magas Ökör-hegy, melyen a '90-es évek elejéig egy öt emelet magas fakilátó állt, pazar panorámát nyújtva a Kárpát-koszorú észak-nyugati ívére és a Mátra gerincére. A kilátó mára már sajnos a múlté. Jelenleg csupán a szomszédos Vajdavár-csúcsra és a Bükk felé nyílik korlátozott kilátás, ez is szép, de azért nem bánnám, ha az a fakilátó újra felépülne.

 

Továbbindulva a nemrég felújított kék jelzések nyomán hamarosan a Szarvaskő impozáns tömbje emelkedik közvetlenül a széles szekérút mellett. A hegy kettős csúcsára turistajelzés ma nem vezet fel. A gerincre felkapaszkodva régi kék jeleket találunk, egykoron a gerincutat követve itt fent vezetett a kék. Kidőlt fák keresztezik a szűk ösvényt, ősöreg hagyástölgyek, villám sújtotta magányos fák kísérik lépteimet. A Pataj-völgyi-erdőrezervátum területén járunk, az erdő emberi beavatkozás nélkül éli életét lent a Pataj-völgyben, és fent a gerinceken egyaránt. Elhagyott, ritkán járt, éppen ezért a végletekig természetes állapotban lévő Kárpát-medencei őserdő alkotja a Vajdavár-vidék változatos flóráját és faunáját.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Január van, hamar esteledik, ideje visszafelé indulni, a nyári kalandok után ezúttal nem szeretnék újabb, téli tanulságokat, nem kívánt tapasztalatokat szerezni. A kék jelzésen ereszkedve egy jó óra elteltével ismét a Gyepes-völgy havas-jeges útját taposom. Egy kicsiny fatábla mutatja az utat: Dobronya-tanya 4 km.

 

Fotó: Konfár Tibor 

 

Van időm elgondolkozni azon, ami már régóta furdalja az oldalam: vajon miért nevezik ezt a vidéket Heves-Borsodi-dombságnak? Az Ökör-hegy, a Szarvaskő, a Vajdavár, a Köbölvár és még öt, együtt összesen kilenc csúcsa emelkedik jóval ötszáz méter fölé. Kárpátokat idéző hangulatával, bérceivel, szűk völgyeivel és jókora területével több magyarországi hegységet utasít maga mögé a rangsorban ez az elfeledett hegyvidék. Morfondírozok, hogy ha rajtam múlna, inkább nevezném akkor már Vajdavár-hegységnek, vagy ahogyan a környékbeliek is legtöbben: Óbükknek.

 

Fotó: Konfár Tibor

 

Erősen alkonyodik, mikor visszaérek Dobronyapusztára. Amíg az autó melegszik, addig az őrrel beszélgetünk, megmutatom a fotóimat, sőt a kedves idősebb úr még egy jó kávét is főz nekem, majd bejegyzi a füzetbe: belépett. Hogy hova? Magyarország legnagyobb egybefüggő erdőségéből, az Óbükk érintetlen őserdejéből vissza a civilizációba.

 

Szöveg és fotók: Konfár Tibor

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
192021
22
232425
262728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...