MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.11.25. 10:30,   Szöveg: Dömsödi Áron,   Fotó: Dömsödi Áron

A Zempléni-hegység nyugati lankáin

Ha meg kellene mondanom, miért járok rendszeresen a hazai hegyek közé, lényegében a Zempléni-hegység tulajdonságait sorolnám fel a válaszban. A kilátóhelyek, a szűk völgyekben sziklákon bukdácsoló patakok, a mohos kőgörgetegek, és az a bizonyos megfoghatatlan érzés, amelyet már kisebb magasságok átélése is képes kelteni az emberben.

Úgy is mondhatnám, a hazai kínálatból a Zempléni-hegység áll legközelebb a „hegységideálomhoz”. Bár sok érv szól ellene. Például nem valami magas, a középső része tele van hatalmas, otromba erdőirtásokkal, légvonalban pedig olyan messze van Budapesttől, mint Szlovákia legtávolabbi magashegységei. Amiben mégis felülmúlhatatlan, az a hatalmas, komor sziklabástyákkal tűzdelt erdeinek elhagyatottsága és „nyugtalan”, csupa csúcs domborzata. Nyugati szélén egy kellemesen változatos, a hegyvidék arculatának minden sajátosságát felvonultató túraútvonal kínál ízelítőt mindebből.

 

Fotó: Dömsödi Áron

Vulkáni erők alakította táj

Akit a táj szabályos kúp alakú hegyei tűzhányókra emlékeztetnek, annak részben igaza van: az egész hegységet a Kárpátok legbelső ívét kialakító vulkánosságnak köszönhetjük. Igaz, többnyire nem az eredeti, hanem csak az évmilliók alatt átalakult formákat látjuk a felszínen. A lepusztulással környezetüknél sikeresebben hadakozó, kemény vulkáni kőzetek merész szirtjein találjuk a hegység legfontosabb történelmi emlékeit: Füzér, Boldogkő és Regéc várait. Az egész hegyvidék az Eperjes–Tokaji-hegység nevet viseli (ennek hazai részét szokás Tokaji-hegységként is emlegetni), melynek magasabb, valamivel 1000 méter fölött tetőző része Szlovákiában található. A többi alacsony vulkáni középhegységünkhöz hasonló formakinccsel találkozhatunk itt is, egyedisége leginkább a völgyekkel sűrűn szabdalt, kiterjedt vonulataiban és markáns sziklatornyaiban áll.

 

Fotó: Dömsödi Áron


Az északnyugati hegységrészek főleg a Sólyom-kő és az Amadé-szikla kilátóteraszai miatt izgalmas célpontok a túrázók számára. Hejce és Telkibánya vagy Gönc között, illetve ellentétes irányban körülbelül 15 kilométeres, kellemes tempóban teljesíthető kirándulásra van lehetőségünk. Hejcéről startolva a szintkülönbséget gyorsabban, rövidebb szakaszon gyűrhetjük le, ellentétes irányban hosszú kaptatásra kell számítanunk. Mindhárom település busszal közelíthető meg, a buszokat pedig a Budapest–Hidasnémeti-vasútvonal egyes megállóiból érhetjük el. A buszközlekedés meglehetősen szórványos, a hálózat szövevényes, főleg Hejcére nem egyszerű eljutni, ezt egy esetleges túra tervezésénél számításba kell venni. Autós utazás esetén pedig úgy érdemes tervezni, hogy a turistaút-hálózat sajátosságai miatt körtúrára nincs lehetőség, oda-vissza végig kell járni az útvonalat.

Nem egyszerű szállást találni a hegység mélyén

Mivel nem volt kedvünk a hajnali induláshoz, a kényelmet választva egy éjszakát a kellemes, rendezett erdőszéli faluban, Hejcén töltöttünk. A község 2006-ban került be a hírekbe, amikor is egy éppen hazatérő szlovák katonai repülő a szomszédos Borsó-hegynek ütközött. A katasztrófa két emlékműve közül az egyik a hegycsúcson, a másik a faluban található. Az esőre készülődő, álmos vasárnapon rajtunk kívül egyetlen ember sem járta a piros jelzést (amely egyébként a Sárospataktól Füzérig kanyargó Rákóczi-túra útvonala). A faluból kilépve előbb visszatekinthetünk a Hernád sík völgyére, majd a következő pillanatban már bekebelez a sűrű, pataktól hangos fenyves.
 

Fotó: Dömsödi Áron

 

A Szerencs-patak völgyében széles erdészeti úton emelkedünk, hogy nagyjából egyórás séta után elérjük a Fehér-kúti vadászházat. A Zempléni-hegység mélyén sajnos kevés szálláslehetőség áll rendelkezésünkre, a kulcsos- és turistaházak csaknem teljesen hiányoznak a viszonylag ritkán járt vidékről – gyors kutakodásom eredménye szerint ez a házikó sem bővíti ezt a kínálatot. Pedig nagyon kellemes hely: az épület előtt forrás csobog, tisztás nyújtózik, s ennek vége fölött kibukkan a Hernád síkja és a távoli Cserehát.

Pazar kilátás 700 méteren

Az észak felé forduló ösvény mellett megjelennek kőgörgetegszoknya övezte sziklatornyok. Először csak egy apró, de vészjóslóan sötét folt a fák közt, aztán közelebb érve lassan kibontakozik az ösvényünkről jelentéktelennek tűnő sziklaegyüttes, a 700 méteren strázsáló Sólyom-kő. A mohos, repedezett kőbástya kialakulásában hasonlatos hegységbéli társaihoz, például a Sólyom-bérchez, az Amadé-sziklához vagy a Pengő-kőhöz: a jégkorszakok idején e területen a hőmérséklet a fagypont körül ingadozott. A szikla repedéseiben megfagyó és felolvadó víz tágította a hasadékokat, és széttördelte, felaprózta a kőzetet. A levált szikladarabok ott hevernek a kőtornyok és -falak körül, de ami környezetéből kiemelkedve egyben maradt, annak kiállunk a tetejére, és körbenézve élvezzük a panorámát.

 

Fotó: Dömsödi Áron


A Hernád széles, sík völgye élesen elkülönül a Zempléni-hegység magaslataitól: a két táj találkozását az erdő határa jelzi, alattunk a környék aprócska falvai és az azokat szegélyező szántók terpeszkednek, a háttérben a Cserehát dombsorai hullámoznak. Szemben a nyugati hegységszél látványát meghatározó „ikrek”, a Magoska és a Gergely-hegy közül utóbbi 734 méteres csúcsa emelkedik. Éppen kitakarja a regéci várat, de keleti nyerge fölött kibukkan a következő vonulat.

 

Fotó: Dömsödi Áron


Miután az összes torony tetejéről szemrevételeztük a panorámát, továbbindultunk a hegység belseje felé. A borsó-hegyi elágazásnál úgy döntöttünk, megpróbálunk az esőt hozó, sötét felhők előtt az Amadé-sziklára érni, hogy minél teljesebb kilátást élvezhessünk, ezért kihagyjuk a repülőgépszerencsétlenség-emlékművet. Az út egy fenyvesekkel tűzdelt, itt-ott nyírekkel szegélyezett, magashegységi tájat idéző rétre kanyarodik. A fokozottan védett, vizenyős Cicés-rét a Bükk-fennsík tisztásainak szakasztott mása, csak a töbrök hiányoznak. Egy sűrű, zöld fenyvesen átvágva újabb tisztást mellőzünk, majd idős bükkösbe lépünk. Utunk során itt találkozunk először és utoljára erdőirtással, aminek kissé hálásak is lehetünk a Kassa felé nyíló kilátásért.

Az Amadé-vár nyomában

Az egyre jobban elkeskenyedő gerincen jobbról-balról andezitsziklák jelezték, hogy közeledünk túránk fő látványosságához, az Amadé-sziklához. Közben sajnos eleredt az eső, de szerencsénkre még alig szemerkélt, amikor kibukkantunk a mesés látványt nyújtó sasbércre. Lélegzetelállító és szokatlanul változatos panoráma tárult elénk: észak felé az államhatáron emelkedő Nagy-Milic csoportjáig szemlélhetjük a hegységet, de az erdőszélen világítanak a Telkibánya fölötti kaszálórétek is. Alattunk, a hegység magassági viszonyaihoz képest döbbenetes mélységű völgy alján, a sűrű erdő takarásában rohan a Gönci-patak. A völgy fölött 700-as csúcsok emelkednek.

 

Fotó: Dömsödi Áron


Nem véletlen, hogy erdőirtásnak itt, a Zempléni-hegység más területeivel ellentétben alig látjuk nyomát: szemben, délkelet felé húzódik a Nagy-Sertés-hegy erdőrezervátuma Az Erdőrezervátum Program célja, hogy a kijelölt területeken az erdők természetes folyamatainak zavartalanságát biztosítsa tudományos megfigyelések céljából. Az elmúlt évek híradásai szerint a farkas és a hiúz is otthonra lelt a hegység e belső zugaiban.

 

Fotó: Dömsödi Áron


Nehéz ugyan elhagyni az Amadé-sziklát, de segítségünkre sietett az időjárás. Az egyre sűrűbb esőfüggöny mögött már teljesen eltűnt a Milic-csoport, mi pedig visszatértünk a fák közé. A sziklákat göcsörtös gyökereikkel hasogató és behálózó famatuzsálemek szorításában botorkálva nagy nehezen kiszúrtuk a valaha itt állt Amadé-vár utolsó falmaradványát. Meglehetősen kevés ez ahhoz képest, hogy egykor még a leendő lengyel királyt, I. Ulászlót is e falak közt bújtatta Aba Amadé nádor, Északkelet-Magyarország valamikori „kiskirálya”.

Idilli völgy marasztalja a vándorokat

A turistaút leereszkedik a Kis-patak mellé, hogy szorosan medre mellé szegődjön. Egy vadetetővel és vadászlessel „bebútorozott” rétet követően szűk völgybe lépünk. A meredek hegyoldalt fedő, mohos kőfolyás és a sziklalépcsőkön sebesen rohanó patak apró vízeséseinek együttese valószínűtlenül szép összképet alkot. Még hosszasan elviselhető lenne a látvány, de hamarosan kissé eltávolodunk a pataktól, hogy kitérőt tegyünk a gönci pálos kolostor romjaihoz. Csak az meglepő némileg, mennyire kicsi lehetett az egykori épület, legalábbis ha a három, még álló falból indulok ki.


Fotó: Dömsödi Áron


Kicsivel lejjebb, patakkeresztezés után érintünk egy újabb, gazdag történelmű, mára kissé megkopott épületet, a Potács-házat. A kis erdei telepen régen üveggyártáshoz szükséges hamuzsírt készítettek, ami nem is annyira meglepő, elnézve a környező hatalmas bükkösöket, melyek az alapanyagot biztosították mindehhez.

 

Fotó: Dömsödi Áron


A Telkibánya fölötti régi sípálya napsütötte nyiladékában most a közeli hotel napelemsorai jelzik a település közelségét. A szép fekvésű, hegyek közé szorult falu kincse hajdanán a föld alól, ma pedig látszólag a turizmusból kerül ki. A rendezett, kellemes település és a szálláslehetőségek arról tanúskodnak, hogy ez az arany is viszonylag szépen csillog. Ez kevésbé igaz az ütött-kopott, szinte műemléki értékkel bíró buszra, amely Hidasnémetiig szállított minket, hogy ott vonatra ülve még utoljára kiélvezhessük az eső után felhőket „pöfékelő” hegyek, köztük pedig Regéc és Boldogkő várának impozáns látványát.

 

Fotó: Dömsödi Áron

 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. áprilisi számában.

 

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kőről kőre a Zempléni-hegységben

Új kilátó a Kis-Milic csúcsán

Megújult főúri pompával vár Füzér

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
15
16
1718192021
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...