Ahol celebritások adogatták egymásnak a kilincset - Füzérradvány kastélya

Füzérradvány történelmi kertjét nem véletlenül tartják az egyik legszebbnek Magyarországon. Angolparkja a közelmúltban nagymértékű felújításon esett át. Hamarosan következik a kastély rekonstrukciója is, de már most megéri ellátogatni a Károlyiak egykori birtokára, ahol olyan neves személyiségek lábnyomán lépdelhetsz, mint Jávor Pál vagy Karády Katalin. 

Szerző:
Hidvégi Brigi
Fotó:
Gulyás Attila
Nógrádi Attila
Nagy Lóránd István
2017. június 10.

Füzérradvány történelmi kertjét nem véletlenül tartják az egyik legszebbnek Magyarországon. Angolparkja a közelmúltban nagymértékű felújításon esett át. Hamarosan következik a kastély rekonstrukciója is, de már most megéri ellátogatni a Károlyiak egykori birtokára, ahol olyan neves személyiségek lábnyomán lépdelhetsz, mint Jávor Pál vagy Karády Katalin. 

Egy csipetnyi Itália

 

Az egykor Füzér várához tartozó, Radvány nevet viselő települést az évszázadok során számos ismert személy birtokolta. Ilyen Báthori Erzsébet, a sajátos wellnessprogramjáról elhíresült grófnő, aki a rossz nyelvek szerint előszeretettel mártózott meg szűz lányok vérében az örök fiatalság reményében, vagy Réthey Péter, a Báthoriak familiárisa, akinek a kastély elődjét köszönhetjük. Az épületet a 16. század végén emelték, s a Károlyi családhoz - melynek tagjai aztán évszázadokon keresztül tulajdonolták - 1686-ban került királyi adományként.

 

 

Sorukból kiemelkedik többek között Károlyi Sándor, a szatmári béke (1711) megkötője, akit később árulónak tituláltak ma már nagyon is észszerűnek mondható tette miatt. A történelem megszállottjai igazi különlegességre lelhetnek a füzérradványi kastélyban, a biliárdszalonban őrzik ugyanis azt az asztalt, amelyen a családi hagyomány szerint aláírták a megállapodást. Aztán ott van még Ede, az első Károlyi, aki a rezidenciáját Radványban tartotta. Őt már csak azért is fontos megemlíteni, mert hozzá kötődik a kastély 1850-es évekbeli átépítése, amellyel nem kisebb személyiséget bízott meg, mint Ybl Miklóst. A gróf emellett letette a mai angolkert alapjait is: például elültettette a park déli bejárata előtti 800 méter hosszú fenyőfaallét. A nagybecsű Ede emlékét egy vörösmárvány tábla őrzi a kastély tornyának tövében.

 

 

Fia, László, és annak felesége, Apponyi Franciska, szintén a szívükön viselték a birtok sorsát. Reneszánsz és korai barokk díszítőelemekkel, berendezési tárgyakkal, híres firenzei mesterek munkáival árasztották el a kastélyt, és - ami még ennél is monumentálisabb változás - 1898-ban felkérték III. Napóleon francia császár egykori kertészét, Édouard Andrét, hogy tervezze meg a kastélypark korszerűsítését és megújítását. A megvalósítás 5 évtizedbe, valamint igen szívós munkába került, és Zinke Ferenc főkertésznek köszönhető; a park mai képének kialakításában neki döntő szerepe volt.

 

Celebek a falak között

 

„De hát Afrikában vagyunk, ahol nem illik sietni, ahol mindenki ráér, ahol óra csak ritkán van a zsebekben. [...] Eleinte nehezünkre esik ezt a gondolkodásmódot elsajátítani. De azért lassan majdcsak beletanulunk. István már egészen beleszokott. A huzavonában, piszmogásban már valódi afrikai routine-ra tett szert” - írja Széchenyi Zsigmond népszerű könyvében, a „Csui!...”-ban, amely kenyai vadászkalandjairól szól, s amelyben sűrűn felbukkan társa, Károlyi István (1898-1967), Füzérradvány utolsó Károlyi családbeli birtokosa. A „piszmogó” gróf trófeáinak néhány látványos darabját ma is megcsodálhatjuk a kastély kiállítótermeiben. Nem mintha Füzérradványban ne lehetett volna vadászni: számosan, például Horthy Miklós és József főherceg is jártak itt ezzel a céllal.

 

 

A kastély 1938-tól luxusszállóként üzemelt. Celebritások hada érkezett ide: nemzetközi sportbajnokok, színészek, művészek; Henry Ford, Jávor Pál és Fényes Szabolcs és még egy indiai maharadzsa is megfordult itt. Gyönyörködtek a példásan gondozott parkban, csobbantak az úszómedencében, csónakáztak a tavon, játszottak a golfpályán, síeltek, szánkáztak, korcsolyáztak, teniszeztek, esetleg lóháton járták be a birtokot. A kastélyban két nagy sikerű mozifilmet is forgattak: az 1940-es évek elején a Kísértést Karády Katalin és Bulla Elma főszereplésével, 30 évvel később pedig A Pendragon legenda c. Szerb Antal-regény lapjai elevenedtek meg a misztikus környezetben.

 

 

A kastély és az angolkert jelentős része ma a Forster Központ vagyonkezelésében áll, míg a külső parkrészért az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. felel. Az épület déli szárnyának földszintjén múzeum üzemel, ahol a főúri világ hangulatába kóstolhat bele a látogató: egykori pompájában tekinthető meg a könyvtárszoba, az ebédlő, a grófi szalon, a dolgozó- és a hálószoba, sőt, még a márványmedencés fürdőszobában is körül lehet nézni. A jelenlegi időszaki kiállítások 18-19. századi puskákat mutatnak be, illetve egy kastélytörténeti gyűjtemény legszebb darabjait vonultatják fel.

 

Terebélyes platánok árnyékában

 

A második világháborút követően a kastélyt és a parkot évtizedeken keresztül nem a rendeltetésüknek megfelelően vették igénybe, szakszerű gondozásukra sajnálatos módon szinte ügyet sem vetettek. A nagy halastó teljesen eliszaposodott, a zsiliprendszer lepusztult, a réteket benőtte a cserje, mindenütt agresszív gyomnövények ütötték fel a fejüket, az utakat kidőlt fatörzsek keresztezték. A megváltást a KEOP (Környezet és Energetika Operatív Program) pályázat - az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. és a Forster Központ konzorciuma általi - elnyerése jelentette, amelynek köszönhetően 2014-15-ben szinte teljesen megújulhatott az angolkert. A cél természetesen az volt, hogy visszanyerje régi fényét, amikor még órákon keresztül lehetett úgy sétálni a különleges növények között, halastavak partján, hogy az ember nem érintette ugyanazt az útszakaszt kétszer, és folyton újabb és újabb érdekességbe botlott.

 

 

Egy csaknem 90 hektáros park felújítása persze nem egyszerű feladat. A rekonstrukciót többéves előkészítő munka előzte meg: szükség volt a terület teljes geodéziai és növénykataszteri felmérésére, történeti kutatására és régészeti feltárására. Ezután következett a tényleges fizikai beavatkozás, nekiálltak a gyomok és a bozót kiirtásának. A projekt fontos része volt a hajdani halastavak újbóli megépítése, a patakmedrek, források rendbetétele - ezek adják meg igazán egy angolkert valódi, „érintetlen, zabolázatlan természet”-hangulatát. A harmadik fázisban sor került a park közlekedési rendszerének felújítására is. Nagyjából 10 kilométernyi utat és ösvényt varázsoltak újjá, hat, korábban elpusztult híddal együtt.

 

 

A Nemzeti Kastélyprogramnak köszönhetően néhány éven belül a kastély is megújul. Bár konkrét tervek még nincsenek, az elképzelések szerint bővíteni fogják magát a múzeumot, éttermet, illetve kávézót hoznak majd létre a kastély télikertjében, az emeleten pedig szállásokat alakítanak ki. A Forster Központ az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal karöltve azon dolgozik, hogy megőrizze az egykori uradalmi gyümölcsös mintegy 100 fából álló maradékát, és régi, értékes fajták csemetéit ültetik el. A kertben olyan hangzatos nevű, régi almafajták teremnek, mint a Batul, a Cox narancs renet, a Téli arany parmen és a Húsvéti rozmaring.

 

 

Persze nemcsak gyümölcsfák árnyékában pihenhetsz meg az immár régi pompájában tündöklő angolkertben: ott vannak a patak partján ácsingózó hatalmas platánok, de több törzsű tulipánfára, piramistölgyekre, terebélyes hársakra is lelhetsz. Ha pedig nem elégszel meg csupán a nézelődéssel, válassz olyan időpontot, amikor valamilyen rendezvényt is tartanak a kastélyban vagy a parkban. A legkedveltebb például a májusi Nemzetközi Vadételfőző Verseny és Vadásznap, de szemezgethetsz a húsvéti vagy a Mikulás-napi programokból is. Füzérradvány legfőbb nevezetességei a Kulturális Örökség Napjain és a Múzeumok Éjszakáján is nyitva állnak a látogatók előtt. Jó hír, hogy szállásért sem kell messzire menni. A park északi részén felépült villák egy része apartmanként üzemel.

 

Kastély Füzérradványban - Ahol celebritások adták egymásnak a kilincset from Turista Magazin on Vimeo.

 

Hasznos információk

Cím: 3993 Füzérradvány, Kossuth Lajos utca 4/a
Nyitvatartás:
hétfő kivételével mindennap 10.00 - 18.00
Jegyárak:
felnőtt teljes árú jegy: 1100 Ft
csoportos (min. 15 fő): 850 Ft

diák vagy nyugdíjas: 550 Ft
A kastélypark térítésmentesen látogatható.
Még több információ: forsterkozpont.hu

 

 

Ezeket se hagyd ki, ha a környéken jársz!
Ha attól tartasz, hogy a kastély és a park csak egy-két napig tudna lekötni, akkor is érdemes Füzérradványba látogatnod, hiszen a környéken számos kirándulási és kikapcsolódási lehetőség hívogat. Csak egy karnyújtásnyira van Pálháza, ahonnan kisvasúttal a Zempléni-hegység szívébe utazhatsz, de nincs messze a festői várával büszkélkedő Füzér sem. A gasztronómia szerelmesei átruccanhatnak Tokaj-Hegyalja világörökségi kultúrtájára, az ásványgyűjtőknek pedig vétek lenne kihagyni Telkibánya környékét. Ha kedved szottyanna kipróbálni az ország leghosszabb libegőjét, irány Sátoraljaújhely és a Zemplén Kalandpark, ahol műanyag sípálya, bobpálya és egy csaknem másfél kilométeres átcsúszó kötélpálya is várja az extrém szórakozási formák és a sportok kedvelőit. A nyugodtabb kikapcsolódásra vágyók átnézhetnek Sárospatakra, és bakancsot is érdemes húzni, hiszen nem messze található a Megyer-hegy hazánkban egyedülálló tengerszeme.
A határon túl, Szlovákiában, Borsi község kastélyában született II. Rákóczi Ferenc, körülbelül egy óra autóútra pedig az Andrássy-kastélyt és -mauzóleumot érdemes megnézni Tőketerebesen. Kassa csupán 45 km-re található Füzérradványtól, és néhány éve már kerékpárúton is könnyen elérhető Sárospatakról.
 

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. májusi számában.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kastélyaink anno és most

Légből kapott kastélyok

Top 5 lenyűgöző kastély, ami levesz a lábadról

Melyik magyarországi kastélyban járunk? - kvíz

 

Cikkajánló