Alpintechnikával raktak fészket a fekete gólyáknak

A Bajához közeli erdőben új fészekalapot helyeztek fel egy feketególya-párnak, remélhetőleg visszatérve így nem próbálnak meg a régi, veszélyes ágra fészket építeni.

Szerző:
knp.hu
Fotó:
Gemenc Zrt.
knp.hu
2018. január 9.

A Bajához közeli erdőben új fészekalapot helyeztek fel egy feketególya-párnak, remélhetőleg visszatérve így nem próbálnak meg a régi, veszélyes ágra fészket építeni.

Az akcióra azért volt szükség, mert a gólyák négy évvel ezelőtt épült fészkét tartó ág részben elkorhadt, letört, és a fészek megsemmisült. Az erdőrészlet egyébként évek óta biztonságos és nyugalmas fészkelőhelyet biztosít a gólyapárnak, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai úgy gondolták, arra ösztönzik a madarakat, hogy továbbra is itt költsenek. Ezért felhelyeztek egy új, mesterséges fészekalapot az egyik stabil, egészséges oldalágra - írja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a honlapján.

 

 

„Az új fészek a régitől mindössze 5 méter távolságra van, így a gólyák a márciusi érkezésükkor remélhetőleg elfoglalják a felkínált költőhelyet és nem próbálkoznak majd a régi, veszélyes ágra fészket építeni. A fészek felhelyezése és megépítése alpintechnikát, valamint nem kevés ügyességet igényelt, ugyanis nem a törzs mellé helyeztük fel a műfészket, hanem egy oldalágra, amit a fekete gólyák előszeretettel választanak fészkelőhelyül” - mondta Tamás Ádám, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője.

 

Magyarországon jelenleg mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár a Gemenci-erdőben. A fehér gólyánál ez a faj sokkal ritkább, a zárt, zavartalan erdőket kedveli, ahol öreg fák magasan lévő elágazásaiba fészkel. Évente csak egyszer költ (tavasszal), 3-5 tojást szokott rakni. Tápláléka halakból, kétéltűekből, hüllőkből, kisemlősökből és rovarokból áll.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Nagy a forgalom a Böddi-széken

Vaddisznók ették meg a jeladós fekete gólyát

Már nem sokáig láthatod a jeladós feketególya-fiókákat

Áznak-fáznak a madarak

Hazatért az első fekete gólya

Cikkajánló