MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2016.01.04. 09:00,   Szöveg: Winkler Róbert,   Fotó: Shutterstock

Aranysakál

Még vagy tizenöt éve mesélte a struccfarmos csóka, a struccnál mekkora előny, hogy különösebben nem kell rá vigyázni, hiszen minden nálunk honos ragadozó, például a róka ellen meg tudja védeni magát. Nahát, álmélkodtam, próbálkoztak már rókák a farmján? Azok még nem, de az egyik látogató dobermannja tett egy kísérletet. A dobi nekiugrott a fél lábon pihenő struccnak, az pedig az utolsó pillanatig kivárt, és csak a megfelelő pillanatban rúgott bele. A kutya repült egy kicsit, mielőtt az istálló falának nyekkent volna: a meccs a felek általános megelégedésére véget is ért. Azóta komoly változások vannak a magyar vadonban, Vuk az ország nagy részén egyértelműen vesztésre áll, s mások lettek a csúcsragadozók.

Az újságok már a 2000-es év körül aranysakál-invázióról írtak, pedig 1989-ben még vörös könyves faj volt: ugyanolyan kipusztultnak számított, mint a Velociraptorok. Mai elterjedése nagyjából olyan, mintha Magyarország térképén Szombathelytől Nyíregyházáig lefelé húznánk egy félkört: Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, majd így tovább. Az Északi-középhegység nagyjából kimarad.

 

Fotó: Shutterstock

Hogy miért foglalta el a 90-es években újra Magyarországot, valójában nem tudjuk, de biztos, hogy az időszak a ragadozók általános reneszánsza. Ekkoriban kezdték el megfigyelni, hogy északról farkasok és medvék tünedeznek fel nálunk, keletről nyestkutyák, nyugatról mosómedvék, és akkor még nem beszéltünk a halak legveszélyesebb „ragadozóiról”, a kormoránokról. Van búvóhely és zsákmányállat, hiányoznak a táplálékkonkurensek, márpedig a Bakonyban sincsenek akkora összefüggő erdők, amelyek a farkasnak kedvezőek lennének. A Bükk térségéből pedig nem is jelentettek sakált.

Valószínűleg az is benne van a pakliban, hogy a keleti blokk megszűnésével összeomlott az ipar, annál jobb pedig nem történhet a természettel. Az ezredforduló után hamar jött a válság, de egy modern gyár, amilyeneket mostanában építenek, egész más műfaj, mint azok az egységek, amelyek mintha az ipari forradalom korából maradtak volna nálunk. Az aranysakál tehát terjed: 2001-ben hatvan példányt lőttek le, 2009-ben már 674-et, a 2012–2013-as vadászszezonban 1660-at. Valójában persze ez jogilag nem invázió, mert a sakál nálunk őshonos, csak ideiglenesen kipusztítottuk. A legnagyobb csapást a 19. századi folyamszabályozások és az élőhelyek megváltozása jelentette neki, ehhez jött, hogy az állattartók között nem volt népszerű, míg a vadászok között épp ellenkezőleg. Az utolsó példányt az 1940-es években lőtték ki.

 

Fotó: Shutterstock

A rókával ellentétben falkában vadászik, ami nagy szelekciós előny, főleg ha vadászat közben futnak össze. És hát shoppingolni nem nagyon járnak, inkább vadászni. A róka kiszorítása nem várható az egész országból, inkább a bűnözői csoportok ősi szokása szerint felosztják egymás közt a területet, és a rókáé lesz a sűrűbb erdő, a sakálé pedig a ligetekkel tarkított mezőgazdasági területek. Egy-egy falka territóriuma nagyjából ezer hektár, aludni pedig kotorékban szokott, amelyet magának kotor, vagy egy rókáét, esetleg borzét foglalja el.

 

Fotó: Shutterstock

 

Zsömleszínű, oldalán fekete csíkokkal. A fülét nem lapítja hátra, a teste pedig hiénásan hátrafelé lejt. A farkassal nem szokták összekeverni, a rókával inkább, de a sakál füle nagyobb, a róka ezt hosszabb farokkal kompenzálja, és a lábai feketék, míg a sakálé inkább vörös. Élőben nem könnyű megpillantani, mert az áthatolhatatlan bozótot kedveli. A bozót áthatolhatatlansága természetesen relatív, és nem mindenkire vonatkozik egyformán. A vaddisznók például átnyomakodnak a kevésbé sűrű részeken, és olyan útvonalakat hoznak létre, amelyek már messze túlmutatnak a vadcsapás fogalmán: bizony, ez már alagút. Ezeket a rendszereket a sakál is bátran használatba veszi. Élőben tehát nem valószínű, hogy látnánk, a nyomait viszont elég könnyen felismerhetjük: akkora, mint egy középtermetű kutyáé, mondjuk vizsláé, de a két középső ujja sokkal nagyobb, illetve nyújtott ellipszis alakú. A széklete (szakszerűen hullaték) számomra teljesen olyan, mint egy kutyakaka, de egy szakértő simán felismeri, állítólag a tompa végéről. Erről nem is szeretnék többet mondani.

A hangjára magyarul általában azt írják, üvöltés, és bár a magyar hangutánzó szavaknak nincs párja, ebben az esetben ellenvetéssel élnék. Szerintem inkább egyfajta magas tutulás, némi tarzanos jódlival fűszerezve. Elég kísérteties. Napnyugta után egy órával zendít rá, hasonló elven, mint a falusi kutyák. A családok válaszolgatnak egymásnak, üvöltés útján becsekkolnak a pusztai 4square alkalmazásba, aznapra mindenkinek megvan a fejében a mátrix, ki merre bulizott, és lehet lefeküdni.

 

Fotó: Shutterstock

Az aranysakál jól hangzik, mint fajnév, hagyományos egyéb elnevezései már kissé sértők. A toportyánféreg nem túl előkelő, még akkor sem, ha ősi finnugor féreg szavunk eredetileg mindenféle kártékony fenevadat jelentett. A fába szorult féreg szólásunk is klasszikus példa erre, hiszen egy farontó lárva nyilván nem tud beleszorulni a fába, és nem csak a hangképző szervek teljes és kétségbeejtő hiánya miatt nem ordít. (A fa, amelybe a féreg szorult, a csapdát jelentette.) A nádi farkas már ravaszabbul non-PC, hiszen ebben épp az a sértő, hogy nem igazi farkas, csak amolyan bénácska, nádi.

Változatosan táplálkozik, találtak már a gyomrában őzgidát és félig emésztett rókát is. Fő táplálékai természetesen kisemlősök, pockok, ürgék, de mint sikeres faj, ő is táplálékopportunista: azt eszi, ami van. Egy Baranya megyei vizsgálat szerint: 68% kisemlős (pockok), 12% döglött, illetve malackorú vaddisznó, 16% növények. A nyúl és a fácán nem jellemző. Plusz zöldség-gyümölcs, és persze az örök sláger, a dög, akár egy dögkút dézsmálása által is. Erre szokták azt mondani, hogy opportunista táplálékszerző, ebbe az elméletbe passzolna az is, hogy áldozatát nem üldözi hosszasan, mert takarékoskodik az energiával. De a testalkata sem igazán alkalmas a gepárdszerű üldözésekre; viszonylag rövidek a lábai, és a végtagjaihoz képest nagy a teste. Ezért aztán inkább lopakodik, és a végén veti magát áldozatára, amelyet testi fölénnyel gyűr le. Ha a kutyaféléknél maradunk, ennek az alkatnak, a nagy test és a rövid láb kombójának legszélsőségesebb megtestesülése a buldog, ami semmire sem jó, csak hogy ráugorjon egy bikára, és ne eressze (illetve már arra sem).

 

Fotó: Shutterstock

Ránk nem veszélyes, nincs szükség olyan praktikákra, mint a medvéknél. Hasonlóan lehet elriasztani, mint a vaddisznót, én például egyszer egy elég komoly kondát ugrasztottam meg annyival, hogy halkan így szóltam: pukk! Darabja fél perc alatt tudott volna megölni, mégis eldübörögtek, a sakál meg nem félelmetesebb, mint egy kóbor kutya. Na jó, amikor az Ómenben Gregory Peck ott bénázott az éjszakai temetőben, és a viharban megjelentek a rottweilerek, az már kicsit para volt. Azt mondják, a kölyökként fogságba ejtett aranysakál még a rókánál is kezesebb lesz, pedig szovjet tudósok 14 generáció alatt tenyésztettek ki rókából – a legszelídebb kölykök kiválogatásával – olyan állatot, amelyet kis kenőpénz fejében már skót juhászkutyának is le lehetett volna vizsgáztatni. A sakál tehát ebből a szempontból is jobb, és a házi kutyával könnyen keresztezhető. Valójában minden háztartásba kéne egy.

A cikk megjelent a Turista Magazin 2015 novemberi számában.


Ha egy aranysakálos videót nézel meg, akkor ez legyen:

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kormorán, a szárnyas halvadász

A hidegre is fittyet hány a téli fülőke

Szürke farkas, csúcsragadozó hazánkban





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...