Az alvó sárkány otthona - A Kisnánai vár

A Mátrában túrázva Sirok, Markaz és Kanázs várai mellett érdemes meglátogatni a Kisnánán emelkedő erősséget is, ahol a változatos hagyományőrző és családi rendezvények mellett akár egy ásító sárkánynál is próbára tehetjük a szerencsénket.

Szerző:
Hidvégi Brigi
Fotó:
Gulyás Attila
Dél-Mátra Közhasznú Egyesület
2014. december 6.

A Mátrában túrázva Sirok, Markaz és Kanázs várai mellett érdemes meglátogatni a Kisnánán emelkedő erősséget is, ahol a változatos hagyományőrző és családi rendezvények mellett akár egy ásító sárkánynál is próbára tehetjük a szerencsénket.

A Heves megye Gyöngyös kistérségében álló erődítmény első falait az 1300-as években emelték, eredetileg lakópalota gyanánt. Várrá bővítésére csak a 15. század derekán került sor a Kompolti nemesi család jóvoltából. Híres birtokosai közé tartozott Móré László, s alakjához egy közismert legenda fűződik: úgy tartották, rengeteg kincset, ékszert rabolt, amelyet aztán elásott valahol a vár területén, hogy az ellenség ne kaparinthassa meg. A felhalmozott javak a mai napig nem kerültek elő. Nem meglepő, hogy a törökök a Kisnánai várat is célba vették és alaposan megrongálták. 1560 után már nem került sor az épület helyreállítására. Bár többen is birtokolták az erősséget, senki nem lakott itt, így a környéken élők egyszerűen elhordták a téglákat.


Régészeti feltárásra az 1960-as években került sor, ezt követte a műemléki helyreállítás. Jelentősebb munkálatokat 2010-2011-ben végeztek. Renoválták az Öreg-tornyot és megerősítették a megmaradt falakat is. A várban rendezvénytermet és szabadtéri programok lebonyolítására alkalmas területet alakítottak ki, a felvonóhíd és a vársétány pedig valódi középkori hangulatot áraszt. A vár egyik érdekessége a kronoszkóp, amely tulajdonképpen egy állványra szerelt, távcsőhöz hasonlatos eszköz, és a múltba enged betekintést; belepillantva eredeti állapotában láthatjuk az építményt, akár körbe is nézhetünk vele.

 

 

Várjátékok


Számos rendezvényen vehetünk részt a Kisnánai várban: ilyen a baracknap, a farsang, a várjátékok, de rendszeresen tartanak bornapokat és hagyományőrző programokat is. Utóbbi többek között a Nánai Sólymos vitézek közreműködésével valósul meg. Az egyesület színjátékokat, kincskereső játékot, „boszorkányégetést” és sok más izgalmas kikapcsolódási lehetőséget szervez. Ha a vár behatóbb megismerése a cél, csomagajánlatok közül is válogathatunk: részt vehetünk például szakvezetésen, éjszakai túrán, kézműves foglalkozáson és borkóstolón.


A vár tövében elhelyezkedő szlovák tájház 1880-90 között épült, s a korabeli paraszti életvitelt hivatott bemutatni. A közelben megtekinthetünk egy autentikus kovácsműhelyt is, valódi szerszámokkal és fújtatóval. Nem messze található a Tarnócai kőbánya, amely a környéken talált hatalmas, 15 millió éves, négymázsás opálról nevezetes. Talán kevesen tudják, de Magyarország az 1800-as évek második feléig kiemelkedőnek számított nemesopál termelés tekintetében.

 

 

Minden május végén a vár tövéből indul hazánk egyik legkeményebb teljesítménytúrája, a Mátra 115


A Kisnánai vár nevéhez számos legenda fűződik. Móré László kincse mellett az egyik legérdekesebb az alvó sárkány története, amely szerint egykor egy szerencsehozó sárkány élt a Mátrában, akit nagy szeretet és tisztelet övezett a falu lakosai és a vár birtokosai körében. Mikor a Kompolti család utolsó férfi tagja elhunyt, s örök nyugalomra helyezték a vártemplomban, a sárkány leereszkedett a kútba, hogy a közelében lehessen, és mély álomba merült. A legenda szerint ezer év múlva a sárkány felébred, a kastély falai egy csapásra újból felépülnek, a lovagok visszatérnek, örök béke és szeretet veszi kezdetét. Ám addig is a sárkány szerencsét hoz azoknak, akik belélegzik a leheletét, mikor ásít. Ha a kútba egy pénzérmét dobsz, és nem hallasz csobbanást, akkor bizony sikerült beletalálnod a lény nyitott szájába. Amennyiben koppan a pénz, a sárkány éppen alszik, és a pikkelyét találtad el.

 

Látogass el a vár honlapjára!

 

Ha kíváncsi vagy Magyarország többi híres várára, kattints ide!

Cikkajánló