Az Inle-tavi hajótúra kész vízi mozi

Az Inle-tó fantasztikus felüdülés volt Yangon után. A két hegycsoport közti völgyben fekvő tó vízi mozija kötelező kör Burmában, hajózás vissza az időben. A tavi hajótúra vízi ösvényein elénk táruló látvány olyan, mintha egy NatGeo filmben járnánk élőben.  

Szerző:
Varjas Gabriella
Fotó:
Varjas Gabriella
2017. augusztus 17.

Az Inle-tó fantasztikus felüdülés volt Yangon után. A két hegycsoport közti völgyben fekvő tó vízi mozija kötelező kör Burmában, hajózás vissza az időben. A tavi hajótúra vízi ösvényein elénk táruló látvány olyan, mintha egy NatGeo filmben járnánk élőben.  

 

Víz és gyerekek együtt mindig nyerő párosítás, az egy lábbal evező Intha halászok, a lótusz textilszövők és úszó paradicsomültetvények tava az egyik kedvencünk lett. A tóban egyébként senki nem strandol, ez a műfaj errefelé nem ismert. Ellenben sokan fürdenek, vagyis tisztálkodnak benne, az időutazó hangulat abban is megmutatkozik, hogy vezetékes víz és áram a tavi cölöpfalvakban nincs.

 

 

A Yangontól mintegy 600 km-re levő tó bázisállomása Nyangshwe falu. Ide egy 11 órás, több megállós nappali buszozással jutottunk egy kosárlabdázó lábhelyes, dönthető üléses luxusbuszon. (A buszjegyet előre kell megvenni, ára 22500 kyat, 17 USD/fő. Összehasonlításul a Yangon - Heho repcsi 110 USD/fő. ) Volt egy kis izgalom, hogy elérjük-e. Először a megbeszélt taxisofőrünk nem jelent meg, aztán volt baleset, és útépítés miatti dugó is, de a pótsofőr mindent beleadott, és széles mosollyal, időre szállított minket a buszhoz, ahol egyébként senki nem volt ideges, a szokásos kedvességgel vártak minket, aztán a szokásos türelemmel még egy utast. Ő már ugyan elkésett, de látták az eladott jegyek számát, hát vártak rá. Burma nagyobb városaiban a buszállomásokat szeretik a központtól jó messzire (10-15 km) rakni, érdemes ezt bekalkulálni. Indulás előtt egy szerzetes reggeli imáját hallgathattuk meg a busztévén, és a Hello Kitty-s takarók mellé repülős módi szerinti dobozkában jött úti elemózsia, és egy Speed nevű energiaital is. Muhaha. Az egyik út menti étteremben kipróbált Mohinga nevű nemzeti halleves azért jobban csúszott.

 

 

A vízi napfelkelték/naplementék reményében útközben próbáltam a tavicölöp-hotelek valamelyikébe foglalni, de mindenhol 150-250 dollárt kértek, alkudni pedig nem lehetett. Ez új élmény volt, mert Ázsiában eddig ahhoz szoktam hozzá, hogy alkudni nem csak lehet, hanem egyenesen kötelező. Ha valahol, az Inle-tónál biztosan érdemes extrább szállást választani, de ennyiért úgy sem vállaltuk be, hogy utána egy olcsó, komfort nélküli trekkingre készültünk. Sötétedésre értünk a hátizsákos turistacentrummá fejlődött, de még jócskán földutas és minimális közvilágítással rendelkező Nyangshwe-be, ahol a helyi taxis készségesen több szállást is végignézett velünk. Végül a Gipsy Inn nevű egyszerű családi egységben kötöttünk ki 40 dolcsiért. A tavi csatorna partján később találtunk a faluban is egy gyönyörű és mégsem 200 dolláros hotelt, a Thanakát, de már bekuckóztunk, így maradtunk.

 

 

 

Lótusztextil és úszó paradicsomültetvények

 

A szállásunk egyik előnye volt, hogy pont előle indulnak a tavi hajótúrák. 15 000 kyatért (kb. 3500 Ft) számítanak meg egy egész napos gondolázást. A hajós túraprogram annak ellenére nagyon rendben van, hogy jelentősen kommercializálódott már. Gyakorlatilag egy egész napos sales tripről van szó, és aki volt már Ázsiában, - teszem azt, mondjuk Indiában - az tudja, hogy milyen eszeveszett nyomulós eladási technikákat alkalmaznak. Itt nagyon finoman másznak az ember bőre alá, nincs „mádámjubájdisz”, és rátapadós rinyálás, koldulás pláne nincs, a „verárjukomingfróm” pedig még a lehető legőszintébb. A tó körüli falvakba lehet elhajókázni saját bejáratú, hosszú, gondolaszerű motoros csónakkal, és közben csodálni az elsuhanó tavi életet. Túravezetésről a nyelvi akadályok miatt nem beszélhetünk, de ez itt talán inkább előny. Iszapból, növényekből álló ágyások, úszó veteményesek labirintusában csónakázunk, mindenhol hatalmas vízi paradicsomültetvények nőnek.

 

 

 

A hegyektől ölelt tó szemnyugtató panorámájában, a napfelkeltében szikrázóan csillogó vízen fél lábbal evező Intha halászok mellett csendben elhajózni maga a külső-belső béke. A kora reggeli induláskor jól bebugyoláljuk magunkat a takarókba, és issza a szemünk a végtelent. A könnyű békeérzet annak ellenére nem változik, hogy a helyiek velünk ellentétben láthatóan dolgos mindennapjaikat pergetik a hajókon, csak sokkal kevésbé tűnnek stresszesnek, mint bármely európai földalatti közönsége.

 

 

Sokszor sirály csapat is csatlakozik a hajónkhoz, és a gyerekek üdvrivalgásával szinkronban szárnyaljuk a habokat. A békés megfigyelgetés és napozgatás közben meg-megállunk, hogy felvonultassák a helyi art and craft hadosztályt. A bambuszszövést és a shan népcsoport többi tradicionális mintáját ezüstbe foglaló ötvösök munkái közül akad pár apróság a horgunkra, és a selyem-lótusz-pamut textilszövők kézzel készített remekeiből is muszáj egy gyönyörű selyemstólával felszerelkeznem, míg a gyerekek pár pamut-selyem sálat választanak. A kedves eladólányok nagyon jól csinálják az egészet, és van üzleti érzékük, kivételesen lehet alkudni, és bankkártyát is elfogadnak, ami Burmában még kuriózumszámba megy. Fröccsöntött műanyag nincs, az Inle-tavon a tucattermékek is minimum bambuszból vannak. A lótusztextil az Inle-tó különlegessége. A selyem tapintása nekem jobban tetszik, de a lótusz jóval drágább, mint a selyem, mivel nagyon munkaigényes a lótuszszál előállítása, amit a manufaktúrákban szemléltetnek is. Egy kisebb lótuszsálhoz 4 000, egy nagyobb stólához akár 40 000 szál lótusz szükséges. A manufaktúrákban minden munkafolyamatot megtekinthetünk a szövőnők- és férfiak előadásában.

 

 

 

 

Az ugráló macskák kolostora és a legszebb kis Buddha

 

Érdemes a tavon két, vagy akár három napon át is hajókázni így faluról falura, még több nap után sem unalmas, ellentétben a nagy hajókon és hosszú vonatutakon punnyadással. Nyangshwe-ben mindenhol lehet egyszerű bicajt is bérelni, ez a másik közkedvelt módja a tó felfedezésének. Bepróbálkoztunk egy bringatúrával a gyerekeknél, de a hajókázás kiütéssel győzött.

 

 

 

 

A falvakban kolostorokat, piacokat nézhetünk. InThein a kedvencünk, ami ugyan egy kicsit messzebb esik Nyangshwe-től, de az egyik legemlékezetesebb pillanatunk volt, mikor a piac mellett billiárdozó helyi menő csávók, a fejtetőn árut, a hátukon csecsemőt szállító mosolygó shan, a gyűrűkkel meghosszabbított nyakú palaung nők, ökrös szekerek és motorosok között felmásztunk egy elhagyatott, düledező pagoda együttes romjai közé, ahol az út legszebb kis, mosolygó Buddha-szobrát találtuk meg.

 

 

Volt még a programban Jumping Cat Monastery kolostor látogatás, amit nagyon vártak a gyerekek, mert állítólag a szerzetesek megtanították a macskákat karikán átugrálni. Macskatulajdonosként eléggé hitetlenkedve olvastam ezt, de végül is, az Inle-tó szerzeteseinek biztos van erre ideje. Mint kiderült, régebben valóban ugrándoztak a kolostor cicái, de a macskaidomító szerzetesek már elköltöztek.

 

 

Macskák ugyan azóta is vannak a kolostorban bőven, de nem ugrálnak a mi, csak a saját kedvük szerint. Vagyis leginkább heverésznek, ahogy azt egy macskának kell. A gyerekek mindenesetre maximális lelkesedéssel simogatták végig az összes erre kapható macsekot. Egy szerzetessel is beszédbe elegyedtünk, először sóvárogva nézte, majd elkérte a kameránkat. Kiderült, hogy világi életében fotós volt.

 

 

 

A tóban nem jellemző a strandolás, csak a tisztasági fürdés, melynek számos helyen szemtanúi voltunk. Éjszaka elég hideg van januárban, naplemente után rögtön elő kell kapni a pulcsikat, kabátokat, ezért mindenki nappal, a legmelegebb órákban intézi a piperét. A tó helyett viszont megmártóztunk a part melletti Khaung Daing meleg vízű forrásban, ahol teljesen nyugati standardnak megfelelő kicsi medencékben Myanmar sörrel, hamburgerrel, chipsszel, sőt, helyi borral is lehet ejtőzni a forrást körülvevő cukornádültetvények dzsungelében.

 

 

Első hallásra meglepő, hogy Myanmarban bort is készítenek. A Red Mountain borászatot ki más, mint egy francia alapította a kétezres évek elején az Inle-tó melletti lankákon, egy bicajtúrával vagy taxival elérhető. Minket teljesen beszippantott a tavi világ, így pincét nem látogattunk, de sokak szerint érdemes. Később a beach-en kóstoltuk a pincészet borát, egy teljesen jó, könnyű fehéret. Azért, az nem nagyon fenyeget, hogy Myanmar leverje a nagy bornemzeteket.

 

 

A tavi cölöpházakon rengeteg étterem van, tetszés szerint válogathatunk, hol hozzák ki ugyanazt a típusú paprikás-zöldséges friss sült halat, mellé a Myanmar sörrel vagy friss passion fruit/maracuja lével. Az Inle-tó béke, végtelen, boldogság. Ne hagyjátok ki, ha Burmába vet a jó szerencsétek!

 

 

A túráról még több képet nézhetsz meg a szerző MiraDonna.hu blogján, ide kattintva.

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket! 

Cikkajánló