Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. február 27.

Az istvántelki gőzösműhely csodái

A gőzmozdonyok letűnt világa elevenedik meg ebben a hangulatos kisfilmben. Méghozzá olyan emberek tolmácsolásában, akik egész életüket a vasparipák életre keltésének, karbantartásának, restaurálásnak szentelték. A gőzösműhelyben megállt az idő, de az élet nem. Jó ez így. Érdemes megnézni. 

 

Az istvántelki gőzösműhely - más néven Istvántelki Főműhely - hosszú múltra tekint vissza. Hivatalosan 1905-ben adták át, és évtizedekig a hazai vasúti kocsik és gőzmozdonyok karbantartásának a fellegvára volt. A jelenleg Budapest IV. kerületében elhelyezkedő ipartelep egykoron hatalmas méreteket öltött. Sajnos azonban eljöttek a hanyatlás évei.

 

 

1984-ben hivatalosan is véget ért a gőzüzem hazánkban, majd a rendszerváltással járó viszontagságos idők is oda vezettek, hogy az egykoron az ország legnagyobb szerelőcsarnokai és munkahelyei sorban eltűntek, megszűntek. A korábban akár 1400 főt is foglalkoztató szerelőműhelyt is fokozatosan felszámolták, végül 1992-ben bezárták. Korábbi fényes múltjából már csak egy elhasználódott csarnok maradt, ahol napjainkban néhány mindenre elszánt szakember dolgozik, hogy a még megmaradt vasúti csodákba életet leheljenek. A MÁV Nosztalgia Kft.-nek köszönhetően ugyanis a munkálatok újraindultak.

 

 

A film főszereplői: Szikriszt József, Szögyéni Marcell és Szöllősi András szinte egész életükben itt dolgoztak. Nekik és a cég többi munkatársának köszönhetően ezeket az ipari csodákat ma nemcsak a műhelyben tekinthetjük meg, hanem működés közben is. Rendszeresen indítanak ugyanis élményutazásokat. Az ebből termelt bevételeket pedig a gőzösök és vasúti kocsik fenntartására fordítják.

 

 

Bár ez szerény kereteket biztosít, és hosszú távon talán nem is fog megoldást jelenteni az egyébként egyedi alkatrészeket és komoly infrastruktúrát igénylő mozdonyok életében. Pontosan ezért tartjuk az itt dolgozók munkaszeretetét és kitartását fontosnak és példaértékűnek.

 

A gőzösműhely csodavilága

 

Forrás: aperti.blog.hu

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

2024.04.16.

„Arany ágon ül a sármány, kicsi dalt fúj fuvoláján...” – szállt a dal 1979. október 15-én, megannyi felnőtt és iskolás gyermek ajkáról a cáki szelídgesztenyésben. A fehérre meszelt boronafalú, zsúptetővel fedett kis meseházak közt a vidáman pattogó tábortűz fényénél, a frissen sült gesztenye illatával átszőtt éjszakában két és fél hónap után megkapó hangulatban zárult le egy legendás vándorlás.

→ Tovább
Panorámás sziklagerinc a Mátraalján

Panorámás sziklagerinc a Mátraalján

2024.04.13.

Mátrafüred látogatottságával csak a hegység kevés kirándulóhelye tudja felvenni a versenyt. Ha éppen nem a tömegre vágyunk, de élvezni akarjuk a Mátra vadregényes tájait, akkor térjünk le a 24-es útról, és vegyük célba Pálosvörösmartot.

→ Tovább
Pusztulásában is csodaszép a vadregényes Bél-kő

Pusztulásában is csodaszép a vadregényes Bél-kő

2024.04.10.

Ennek a tragikus sorsú hegynek közel egy évszázadon át fúrták-faragták minden porcikáját, sziklagerincének eredeti szépsége a múlt ködébe vész, de még ilyen állapotában is az ország egyik legszebb, legkülönlegesebb hegyorma.

→ Tovább