MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Az Iszkiri 100 a végletek teljesítménytúrája

Világok határai: Vértes és Gerecse, tél és nyár, nappal és éjjel. Egy változatos, izgalmas és kellően nehéz, kihívásokkal teli közösségi eseményen vettem részt.

Szárliget, ezúttal reggel hét. Az egyórányi csúszásnak külső oka van, akárcsak a megváltoztatott Vértes-körnek. Hatósági beavatkozás miatt módosultak az idei túra részletei. Nem is kicsit: kimarad a Zuppa-tető, Szár, a Macskabükk, igaz, helyette ismeretlen szakaszokat is látok Gyula remek térképein és rajzain. Mindez persze csak megerősített abban, hogy ide jönnünk kellett. Zoli öcsémmel tehát itt vagyunk, az előnevezős asztalnál Jani pillanatok alatt ellát papírokkal és egy szelet csokival is. Ismerősök innen is, onnan is: nem csoda, hogy csak 12 perccel hét után veselkedünk neki a lecsökkent, de így is 106 kilométeres távnak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aggodalmunk egyelőre alaptalannak bizonyul, a vetésen szépen át lehet kelni. Na de majd visszafelé biztosan dagonya vár, ugyanis erre indul (és jön vissza) négy táv is. Át az egyes úton, majd Csákányospuszta mellett. A hatalmas jellegfa gyönyörű a pompás napsütésben, itt érkezünk majd vissza. 01 Most folytatjuk a betonúton, jobbról a Mária-szakadék mellett haladunk el, és lepillantunk havas oldalaira: vajon milyen út vár odalent, visszafelé? Ahogy a szerény aszfalt elfogy, kiderül, hogy itt bizony eléggé saras. Eléggé, de nem durván. Kerülgetünk, óvatoskodunk, de szépen haladunk is, máris az első ellenőrzőponton vagyunk. Balos letérés, sár, de gyors haladás.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Friss, majdhogynem hideg az idő. Szépek az erdők, Körtvélyespuszta apró kápolnája jön, majd házak és letérés felfelé. Jeges és havas az út. Majdhogynem csúszásgátlóért kiált, nesze neked március vége... Megoldjuk, haladunk tovább leheletünk ködében, nevetünk rajta. Kellemes hullámzás, néha sárral, de gond nélkül. Kapbereknél jelzés-váltások, a Határ-hegynél EP, kóddal. Az Új-osztásnál betonútra térünk, hamarosan újabb EP a nagyon szép Mátyás-kúti pihenőhelynél.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Meredek emelkedő, igen, ez már az OKT. Kellemes itt menni, futók előzgetnek közben, de jól megférünk egymás mellett. A Szarvas-kúti pihenőnél megint kód, de újfent nem pontosan a térképen jelölt helyen. Ravasz! – mosolyog az öcsém. Rockenbauer fája, majd újra a zöld sáv jön, az visz ki a Vitány-vár alatti esőházhoz, ahol egy napocskát kapunk az itinerre. És zöld, vissza is. Ugyanez a játék jön újra, most már tényleg a Vitány-várnál. Röstellem, de először járok itt. Annál nagyobb öröm, persze, a gyönyörű kék ég pedig pompás segítség a fotózáshoz.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Megmásszuk a Körtvélyesi-kilátó emelkedőjét, a panoráma idén is része maradt a túrának, szerencsére. Na, itt aztán van sár rendesen! Mindenki oldalaz, szélez vagy akár erdőbe bújik. Mi is. Aztán persze csak-csak felérkezünk, felszaladunk a háromszög alapú kilátóba, körbefuttatjuk a tekintetünket. Beleborzongok kicsit, mert amerre a szem ellát, azt ma mind végig fogom járni. Gyalog, oda és vissza is. Mi tagadás, ez meglehetős büszkeséggel tölt el.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Lefelé okosabban választunk utat (azaz az öcsémre hallgatok), és szinte futunk. Gyula most már hajlandó igazolni itt-létünket. Invitálom a Kubát Hugó-túránkra, egy kis szerepcserére, tesz is egy bizonytalan ígéretet. Aztán elköszönünk, és lebocsát minket a szakadékba, ami Mária nevét viseli.


Vadregény, sokadszorra is. Most így havasan új arcát fedezhetem fel, és most is tetszik. Na jó, a tükörjégre taposott részek kevésbé, de az óvatosság meghozza a gyümölcsét. Később már futható is a terep, így jutunk ki a végére. A gazdasági épületeknél komoly tömeg jön szembe (talán OKT-teljesítők), és semmi gondunk nincs most sem a kutyákkal. Bezárul a kör, legalábbis a vértesi, újra itt a Birkacsárda (javítják a tetőt!), a műút és bizony gyorsan itt van újra Szárliget is. A mező meglepetésemre inkább jobb lett, mint rosszabb a sok-sok talp alatt.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A Közösségi házban felhasználjuk az egyik kupont, és valami mennyei szendvicset kapunk, benne friss rántott hús és saláta. Egy kólával még ráerősítünk, kiváló tea a kulacsba, és indulhatunk is. Jöhet továbbra is az OKT, jöhet a Gerecse, előbb a Hajagos és az M1-es fogad. A sztráda egyszerűbb eset, az alatt át lehet bújni, előbb azonban komoly hegymászásra és ereszkedésre van szükség. És ugyanez lesz majd valamikor az éjszakában is, csak fordítva. Aha, megkezdődött ez a tavalyról már megismert játék. Minden mostani emelkedő akkor lejtő lesz, a lejtők meg persze emelkedők.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nagyegyháza meg irdatlan hosszú, ami csak annyiban lesz más éjszaka, hogy akkor még hosszabb lesz. De hol van az még! Jobb és könnyebb a közelebbi célpontokra fókuszálni. Megkönnyíti a dolgunkat, hogy nem egy, csak fél évre kell visszaemlékezni: a novemberi Iszinik 100 TT is errefelé vezetett. Nincs gond, és az ösvények is jók. Itt még. Aztán emelkedők jönnek, az ösvények már kevésbé ideálisak, de jók. A fehér kavicsos útról letérve viszont itt a dagonya, ezen nincs mit szépíteni. Gyuri és Gábor párosát érjük be, együtt küzdünk innen az elemekkel Somlyóvárig. A komisz szakasz szerencsére nem túl hosszú, de időben bizony visszavet. Fázni viszont nem kell, sőt, nekem bizony egy póló is elég.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Igazán öröm megpillantani a kis házikót. Szúróbélyegző, és megyünk is, vár még egy kis emelkedő. Aztán persze sok-sok lejtő, aszfalt és Tornyópuszta. Naná, hogy itt van Hotdogman! Megkésett, de kellemesen meleg ebéd, forró teával, egy adag jöhet a kulacsba is. Egy kis aszfalt, ahol autó közeledik, benne Viki-Balázs párosa. Üdvözölnek, és meleg levest, teát ígérnek éjszakára. Jól jön a motiváció. Könnyebben vesszük a következő hullámzó terepet, pedig tudjuk már jól, ez nem lesz sétamenet visszafelé. A Bodzás-rét kiváló, a majdnem-érintett sztráda zaja kevésbé… Szerencsére elkanyarodunk tőle, még mindig kék, jöhet Koldusszállás.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Bájos és hívogató, akármikor járok itt, szeretem a környékét, a látványát, a hangulatát. Az útvillánál aztán elköszönünk kéktől, Isziniktől: innentől sárga sáv Tatáig, és vissza, egészen eddig vissza. Kanyarog a szerpentin, már jól ismerjük. A volt kisréti tisztás, pad és jellegfa. Szinte elsuhanunk mellettük. Arany-lyuk: egy kis ereszkedés és emelkedő. Ez utóbbi komiszan sáros, csúszós, figyelni kell. Na tesó, itt sem leszünk visszafelé boldogok. Aztán újra a fehér kavicsos út: Kappan-bükk, ennél feljebb aznap már nem megyünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Lejtő jön (a fentiekből következően), egészen a Körtemplom romjáig. Jani mosolyog és pecsétel, meg ugyanezeket ígéri visszafelé is. Közben már a harmadik szembejövő: igen, már a gyors futókat buzdíthatjuk. Mi ereszkedünk továbbra is a Kálvária stációi mentén, és eszembe jut, pár nap múlva már nagyhét. És itt a szakadék. Vadregényes, mint mindig, sőt. A lekvár, akarom mondani, kissé puha szerkezetű talaj még inkább izgalmassá teszi. Ezt is jól eltároljuk a rövid távú memóriánkba.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Baj, szőlők, panoráma és „felhőbe hanyatló”, lenyugvó nap. Kissé hűvösebb az idő, felveszem a dzsekit, de csak a lejtő végén, addig azért kocogunk is egyet. A templom után irány egyenesen Tata, Est mozi, első érintés. A zsákot ledobjuk megőrzésre, itiner a zsebbe, fejlámpa felvétele, és jöhet az Öreg-tó. Negyedszer járom körbe, most a legsötétebb (az egy órás rajt-késés miatt). Szerencsére a vár még jól látható, de aztán már csak a lámpafény meg a kivilágított épületek kivehetők. Az alsó szakaszt teljesen beburkolja a sötét, a visszatérés így egyre kellemesebb. Közben persze kétszer is szúróbélyegző, igazolásul. És Est mozi, másodszor is, sajtos pereccel és kólázással, és nem, nem is gondolunk másra, csak a folytatásra. Nem hallom a Kísértő hangját, nem érdekel, hogy itt 65-ös kitűző és oklevél kapható. Folytatjuk, egyértelmű.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Vissza! Ennyire egyszerű a képlet. Szárliget, harmadszor, 35 kilométerrel odébb. Át a Gerecsén, méterre ugyanott, amit már végigjártunk az előző órákban. Ehhez elsősorban lábak és izmok kellenek, de legalább ennyire fej és kitartás, elhatározás is. Egy pékséget még meglátogatunk, és hamarosan elhagyjuk Tatát, majd Bajt is, jöhet a szakadék. Zoli megy most elöl, követem a lépteit, várom a dagonyát, fent. Emelkedünk, régóta felfelé szuszogunk, kidőlt fák, sziklák, mikor jön a lekvár? Te, szerintem fent vagyunk! Á, nem létezik, még nem hagytuk el a saras részt. Aztán kiderül, hogy de. Észrevétlenül. Mi történt? Megszikkadt, letapostuk, kiszárítottuk? Vagy ez a kis szél? Rejtély, de nagyságrendeket javult, ez tény, és a későbbi szakasz is. És már itt is a körtemplom.


Még mindig érkeznek szemből túratársak, de többnyire 65-ösök, akiknek Tatán vége. Nekünk is már csak harminc van hátra. Ketten az éjszakában, egy-egy bagoly huhogása vagy madarak pittyegése mellett, félhold árnyékában, sziporkázó csillagok alatt. De jó is így együtt, nem irigylem soha a magányos harcosokat. Még egy utolsó megnyugtató telefon haza, és fogyasztjuk tovább a kilométereket. Két hét múlva választások: politizálgatunk is egyet. Csoda-e, ha észrevétlenül itt az Arany-lyuk? Nekem bizony az. Hát itt is micsoda sár volt pár órája? Mindent felszárítottunk, letapostunk, kisimítottunk? Hihetetlen.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nagyon gyorsan eljön Koldusszállás, majd elhagyjuk hunyorgó fényeit, OKT újra. A Váli-víz környéki remek úton aztán már nem is csodálkozunk. Dübörög az autópálya, dacára az éjszakának, de aztán elmarad ez is. A Bodzás-rét utáni cikkcakk megdolgoztat, de valahogyan ezt is igen gyorsan abszolváljuk, és ugyanilyen gyorsan Tornyópusztán vagyunk. Nem csalódunk: Viki és Balázs nagy vendégszeretettel, sőt, meglepetésekkel is fogad. A forró teához többféle ropogtatni való és mennyei házi süti is választható. Alaposan (testileg-lelkileg) feltöltekezve vágunk neki a hátralévő szakasznak.


Aszfalt, emelkedővel: soha nem lesz vége? De. Letérés és emelkedők jönnek, és Somlyóvár, utolsó önellenőrzés. Ereszkedés, és lássuk a dagonyát! Ezúttal nem tévedünk, tényleg ott van. Szolidabb, visszafogottabb, járhatóbb. De ott van. Megkönnyebbülés a köves út, a kissé későbbi avaros, erdei ösvény még inkább. Aztán egy apró túlfutás, de éppen utolér bennünket egy pár fejlámpa: „jobbra, le!”. Dani hangját ismerem fel.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Vadetető, aztán mező széle, derékszögek és gödrös út. Fogy, nagyon fogy. De a hőfok is csökken, egyre többször jég roppan a lábam alatt. Nagyegyháza: igen, végtelen hosszú, de tényleg. Átbújunk megint a sztráda alatt, jöhet az utolsó emelkedő. Megvan, ezt nem taposták le, meredek és izzasztó, így százon túl pláne. Mert itt már túl vagyunk azon is, sőt, közben már az óráink is átálltak a nyári időszámításra. Igaz, itt megint havas oldalak mellett haladunk el, de mit számít ez? Főleg, amikor már az utcai lámpák is szemmagasság alá kerülnek.


Kivilágított aszfalt jön, befagyott szélvédők és vakkanó kutyák. A legutolsó emelkedő: a vasút feletti gyalogos átkelő, és igen, ez is megvan. Beérkezünk, tapsot kapunk, meg mosolyt és kézfogást. Míves jelvény, eltérő színű, akárcsak az oklevél. Hát sikerült, megvan! Húsz-huszonhárom alatt; öröm, elégedettség, és éhes is vagyok. Vagy csak a gulyás illata miatt? De tény, hogy jólesik – Gyuriékkal, akik szintén befutnak közben. Immár idén is százasok lettünk, egy remek túrán, aminek évek óta fix helye van a naptáramban. Ugye, jövőre is ez a Vértes-kör lesz?

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...