MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2017.10.27. 14:01,   Szöveg: Hidvégi Brigi,   Fotó: Gulyás Attila

Az ország tetejétől a parádi kastélyig szánkáztunk az avaron

Ha az Ilona-völgyi vízesés a cél, általában Parádfürdőről közelít a kiránduló. Mi most inkább a Kékesről indultunk, és beiktattunk a tervbe egy kis mókusetetést és panorámavadászatot is. A bőséges esőzés a vízesésnek jót tett, nekünk pedig izgalmas kihívásokat tartogatott a csúszkálás a sáros leveleken.

Fotó: Gulyás Attila

 

Ismerek néhány embert, akik már októberben elkezdenek készülődni a karácsonyra. Beszerzik az ajándékokat, megtervezik az ünnepi menüt, nekiállnak adventi koszorút gyártani. Nos, én nem ilyen vagyok. Októberben még javában a nyarat siratom, és eszembe sem jut azon tűnődni, hogy idén mákos vagy diós bejglit ennék-e szívesebben (nyilván mindkettőt). Éppen ezért volt meglepő érzés, ahogy hirtelen megrohant a karácsonyi hangulat, amikor Kékestetőn, a szanatórium előtt leszálltunk a buszról. Néhány lélegzetvétel után minden a helyére került: a tömény fenyőillat volt a ludas. Azért nem kezdtem el egyből manókat meg rénszarvasokat vizionálni, és az októberi „karácsonyi készülődést” le is zártam ennyivel, de jó érzés volt nagyokat szippantani a tiszta, fenyőillatú levegőből az ország tetején.

 

Fotó: Gulyás Attila

Fenyők a kékestetői végállomásnál 

 

Mókusok minden mennyiségben

 

Nem csoda, hogy itt építették fel több mint háromnegyed évszázaddal ezelőtt az akkor Európa legnagyobbjának számító tüdőgyógyintézetet. Persze nem kell feltétlenül betegnek lenni, hogy eljöjjünk ide, meg is lehet szállni odafent, de ha csak egy nagy sétát tennénk a parkban, arra is van lehetőség, ingyen és bérmentve. A fő attrakció pedig nem más (betegeknek, látogatóknak és turistáknak egyaránt), mint a mókusetetés, a helyes kis állatok ugyanis tömegével szaladgálnak a parkban, és igencsak hozzá vannak szokva az emberekhez és a jóléthez. Egy jótanács: a legnagyobb sikered akkor lesz, ha reggel érkezel, mert a nap előrehaladtával a mókusok is egyre jóllakottabbak.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Fotó: Gulyás Attila


Mi csak késő délelőtt értük el a Mátrai Gyógyintézet parkját, ráadásul hosszú hétvége után, így volt olyan állat, amelyik tudomást sem vett rólunk (a szintén mókusetetés céljából sétálgató idős nénik harsány „Misi! Misiiii!”-kiáltozásainak dacára), néhány odajött, belenézett a tenyerünkbe, konstatálta, hogy már unja a diót, és inkább odébb állt, de olyan is volt, amelyik élelmesen elásta a kapott kincset. Persze azért sikerült találkoznunk pár későn kelő, illetve feneketlen bendőjű rágcsálóval, így egészen közelről figyelhettük meg a fürge állatkákat.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Panorámadömping a javából

 

Ha már a Kékesen voltunk, a TV-tornyot nem hagyhattuk ki. Ezúttal a fenti kilátórészt lezárták, valószínűleg az erős szél miatt, de a 42 méter magasan elhelyezkedő presszóból volt alkalmunk körbe nézni, miközben elkortyoltunk egy jó, túraindító kávét. A tornyot egyébként 1981-ben építették félezer tonna acélszerkezet és 1300 köbméter vasbeton felhasználásával, 180 méter magasra. A kilátás tényleg páratlan, tiszta időben a Tátráig ellátni. A körpresszóban még egy érdekesség várja a turistákat: egy majdnem 8000 darabos minipalack-gyűjteményt lehet megtekinteni a vitrinekben.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Fotó: Gulyás Attila

Körpresszó a TV-toronyban panorámával és palackgyűjteménnyel


Miután kinézelődtük magunkat, nekivágtunk a túrának, először az Országos Kék útvonalán, többnyire lejtmenetben a Sas-kő felé. Mi tagadás, az időjárással nem volt túl nagy szerencsénk. Aznap már nem esett, de a szél hatalmas robajjal süvített a fák között. Azokon mostanra már alig-alig maradt levél, ebből kifolyólag nagyon oda kellett figyelnünk, hová lépünk, a sziklás talajt ugyanis vastag avarréteg takarta. Errefelé jó sok a monogramos-szívecskés-évszámos bevésés a törzseken; próbáltuk megtalálni a legrégebbi feliratot, és sikerült rábukkannunk egy 1951-ben készültre.

 

Fotó: Gulyás Attila


A 899 méter magas Sas-kőn 1930-ban emlékművet állítottak az első világháborúban elesett turisták tiszteletére. A panoráma innen is lenyűgöző, de rövid bóklászás után a közvetlen közelben még érdekesebb kilátóhelyekre lelhetünk. Az emlékmű alatt egy vadregényes, sziklás részen telepedhetünk le, ahonnan még az egyébként nem túl impozáns Mátrai Erőmű is érdekes látványt nyújt, kéményeiből lassan gomolygó füstöt eregetve a tájba. Szerencsére itt még lombosak a fák, a távolban pedig kivehető a Markazi-víztározó is.

 

Fotó: Gulyás AttilaEmlékmű az I. világháborúban elhunyt turisták tiszteletére 

 

Fotó: Gulyás Attila

 Kilátás a Sas-kőnél, a távolban a Markazi-víztározó és a Mátrai Erőmű is kivehető

 

Az Ilona-völgyi vízesés mindig más

 

A Markazi-kapunál rátértünk a zöld (majd a zöld kör) jelzésre, és kezdődött a valódi móka: az avar itt már nemcsak sziklákat, de az előző napi esőzéseknek köszönhetően sáros és roppant csúszós részeket is rejtett. Persze egyébként nem lett volna sok értelme idejönni, az egyik legjobban várt látványosság most ugyanis az Ilona-völgyi vízesés volt, ami szárazabb időben éppen csak csordogál. Nem bántuk tehát a dagonyát, főként, amikor fentről megpillantottuk a vidáman zubogó vízesést. Sikerült ép bőrrel megúszni a lefele utat, de az az igazság, hogy nem annyira az ügyességünkön, mint inkább a szerencsénken múlt, hogy nem fenéken vagy hason csúsztunk le a sáron és az avaron a völgy mélyébe.

 

Fotó: Gulyás Attila

Néhol nemcsak sáros volt az út, de a pocsolyákat is kerülgetni kellett


Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga körülbelül 10 méter magasról bukik alá a sziklák közül. A vízesést már csak azért is érdemes akár több alkalommal felkeresni, mert mindig kicsit más arcát mutatja. A kövek, sziklák, és persze a fatörzsek, ágak helye folyamatosan változik, így alkotva más-más kompozíciót, látképet.

 

Fotó: Gulyás Attila

 

Fotó: Gulyás Attila

Az Ilona-völgyi vízesés teljes gőzzel működött


A völgyből szintén csupán nagy odafigyeléssel tudtuk felküzdeni magunkat a turistaútra; innen viszont már kizárólag egyenesen haladtunk, hol dagonyás, hol még dagonyásabb terepen. Az út hamarosan aszfaltra váltott, és a túra már csak egy érdekességet tartogatott számunkra (ha nem számoljuk azt az elképesztően kiterjedt vaddisznótúrás-tengert, ami egy gesztenyefasor alatt fogadott minket), ez pedig a parádfürdői Károly-kastély, amit csak kívülről volt lehetőségünk megszemlélni.

 

Fotó: Gulyás Attila

Vaddisznótúrás a Parádfürdő felé vezető úton


Az egykori urasági nyári lakot a kiegyezés után építették át Ybl Miklós tervei alapján. Károlyi Mihály és Andrássy Katinka itt töltötték a mézesheteiket. Később volt szálloda, gyermeküdülő, majd idősek otthona, 2008 óta pedig üresen áll, és egyre jobban leromlik az állapota. Azért ma is látszik, hogy hajdanán nagyon szép lehetett – remélem, egyszer talán sor kerülhet a felújítására, ahogy sok más lerobbant kastélyépületet is rendbe hoznak mostanában.

 

Fotó: Gulyás Attila

A parádfürdői Károlyi-kastély most kihasználatlanul és üresen áll


Ezután már szaporán szedtük a lábunkat, és hálistennek egy perccel a busz indulása előtt a megállóban voltunk. Elhelyezkedtünk a Budapest felé tartó járművön, és elégedetten állapítottuk meg: egyáltalán nem is vagyunk olyan sárosak, mint gondoltuk.


Kapcsolódó cikkeink:

Látványos hazai kilátópontok

A Mátra gerincének legszebb panorámaútján

A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe...

Látványos hazai szurdokok






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...