Az MTSZ elnöksége 1930 májusában jelölte ki az egész országon átmenő kék útjelzés irányát és két végpontját.
Kovalik András a Gyalogtúra Bizottság tagja, több hónapos kutatómunkával, a Magyar Természetbarát Szövetség archivumában található korabeli szaksajtó áttanulmányozása után elkészített egy dolgozatot, amely talán eloszlatja a köztudatban lévő téves hiedelmeket, így végre helyére kerülhetnek Kéktúrás dolgaink.
Kérjük, hogy az itt található információkat a forrás feltüntetésével vegyék át pl. szakdolgozathoz!
Az Országos Kék Út és a rajta szervezett túrák, természetjáró események története
Előzmények
A Turistaság és Alpinizmus XIX. évfolyam 6. számában megjelent cikkében foglalta össze a turista útjelzésekkel kapcsolatos javaslatait Strömpl Gábor. A Magyar Turista Szövetség októberi tanácsülésén dönt egy munkabizottság létrehozásáról, amelynek tagjai: Horn K. Lajos a szövetség társelnöke, Lakner Károly és dr. Strömpl Gábor. 1929. december 2.-án a szövetség tanácsa az útjelzések egységesítésére kiküldött bizottság tervét kisebb módosításokkal elfogadta, vonatkozó szabályzatát 1930. január 1-i hatállyal léptette életbe. Határozatában úgy döntött, hogy az utak átfestését 5-10 esztendőn belül kell végrehajtani.
1930. március 3.-án Strömpl Gábor bemutatja az országos jelzési rendszerbe tartozó úgynevezett „hosszú jelzések” tervét. Azt a tanácsülés tanulmányozásra kiadja az Útjelző bizottságnak. A Szövetség az év során felosztja a turistavidékek munkaterületeit tagegyesületei között. Április 7.-én tartott tanácsülésén az egyesületi „útjelzési tervek” elbírálását az Útjelző bizottság saját hatáskörébe utalja. Az MTSZ elnöksége májusban az Útjelző bizottság javaslata alapján kijelölte az egész országon átmenő kék útjelzés irányát és két végpontját.
Az Országos Kék Turistaút
Létrejötte Strömpl nevéhez fűződik. Az ország turista úthálózati terve kidolgozásakor támadt az az ötlete, hogy az egyes hegységi fővonalak összekapcsolásával megteremthető egy olyan hosszú út, amely a Bükktől a Bakonyig terjedne - felfűzve hazánk turisztikai gyöngyszemeit - vagy azt meghosszabbítva a trianoni határokig. Keleten a Galyaságon és Sátor-hegyeken át Nagy-Milicig, Nyugaton pedig - egy göcseji megoldást mellőzve - a Kis-Alföldön keresztül a Kőszegi vagy Soproni-hegységben érné el az ország határát.
Az út eredetileg piros lett volna (a MKE Tapolcai osztálya el is készítette a Tapolca - Szigliget - Nemestördemic - Badacsony szakasz jelzését), de mivel a tervezett nyomvonal több kisebb szakasza - a Cserhátban pedig közel 100 kilométer - korábban kék színnel lejelzésre került, a Szövetség az átfestés helyett a kék szín mellett döntött.
Az út elnevezésére történtek javaslatok, például az „Árpád-út”, de a Szövetség tanácsa 1937. január 11-ei ülésén Zsitvay Tibor javaslatára a névadás elvetése mellett dönt, úgy határoz, hogy névadásra legkorábban az útvonal teljes elkészülte után kerülhet csak sor. Erre négy évtizeddel később - a teljes útvonal felfestése után - módunk lett volna, de akkor már a névadásnak nem volt jelentősége.
Strömpl maga számos kifejezést használ az útvonalra: turisták nagyútja, országos fővonal, országos turista útvonal, Országos kék út, országos kék-jelzés, vagy egyszerűen csak nagyút, vagy kékút.
Az útvonal váltakozó intenzitással készült. Igazi lendületet 1935 jelentett, amikor befejezik a mátrai utak jelzését, az Encián Turisták kibővített munkaterületükön átfestik a Nagymaros - Hegyestető - Köves-mező piros jelzést, valamint Békás-rétig a TIT jelzést. A Gyopár TE is elkészül a Bajóti Öregkő - Héreg - Felsőgalla szakasz jelzésével. A következő évben a BOTE befejezi a Nagy-Villám - Dobogókő között a jelzési feladatát.
A munkát többször hátráltatja, hogy a tilos területek miatt a csatlakozási pontokat változtatni kell, kompromisszumos megoldásokat kell keresni. 1938-ra az út közel négyötöde készül el.
A világháború után a tilos területek csökkenésével lehetőség nyílt, hogy az útvonal jobban közelítsen az eredeti elképzelésekhez. A kedvező változtatások mellett - többnyire honvédelmi indokokkal - néhány kényszermódosításra is sor került. A hetvenes években elkészült az útvonal nyugati szakaszának jelzése Velemig, majd a rendszerváltás után elérte eredeti végpontját Írottkőt is.
Ez a túraútvonal Európa első hosszútávú turistaútja. A Kőszeg - Sátoraljaújhely közötti szakasza pedig a későbbiekben - a Spanyolországból Görögországba tartó - E-4 számú Európai Hosszútávú Turistaút része lett.
Az útvonal „avatása”
Az országos kék jelzés bejárására - tárgysorozaton kívül - tett javaslatot Zsitvay Tibor a szövetségi tanács 1936. szeptemberi ülésén. A szövetség védnök-elnöke a terv megvalósítására a következő év nyarát ajánlotta. A nagy távolság teljesítésének időigénye miatt a szövetségi monstre-túrán egy szűkebb vezetőséghez szakaszokra csatlakozó - elsősorban területileg érintett - kisebb turistacsoportokat képzelt el.
1936. november 9-én az MTSZ tanácsának ülésén határozatot hoznak, hogy 1937-ben a kék jelzés útvonalán „staféta túrát” rendeznek.
Az Útjelző bizottság 1937. január 7-ei ülésén foglalkozott az országos kék helyzetével. Jelentésében beszámolt arról, hogy 237 kilométer jelzése nem történt még meg, ennek többsége a Dunántúlra esik. Javasolta, hogy a szövetség tisztségviselői - a tanács tagjai bevonásával - ellenőrizzék a munkaterületeket.
A márciusban tartott közgyűlés - elnöki indítványra - felkérte Dr. Strömpl Gábort az országos vándorlás előkészítésére.
Április 19-én az „Országos Vándorlás” előkészítésére bizottságot hoznak létre. Az esemény tervezett időpontja: 1937. június 27. - augusztus 20. A túra az országos kék keleti részén került volna megrendezésre.
A június 12-ei tanácsülés a rendezvényt Dr.Zsembery Gyula, Papp Dénes és Dr. Hahn Sándor indítványtára jubiláris túraként 1938-ra halasztja, március 15-ei kezdőnappal. A tanács a bugaci vándorgyűlés javaslatát elfogadja, és a jubiláris eseményt Szent István túrának, illetve Szent István turistavándorlásnak nevezi el.
A Szent István vándorlás
A névadásban a hazafias gondolkodás mellett döntő szerepet játszott, hogy a szövetség vezetői úgy látták, a rendezvénnyel jelentős propagandát fejthetnek ki országos szinten. Nagy társadalmi, politikai, egyházi támogatást érhetnek el. Úgy érezték, ezek révén több tilos területet sikerül megnyitni a szervezett turisták számára.
A siker érdekében a tisztikar és a tanács tagjai az előkészítés során felkeresték minden jelentősebb város polgármesterét, függetlenül attól, hogy a település az útvonalon fekszik, vagy sem. A programba beiktattak egy székesfehérvári napot, és az esemény zárását Esztergomba tervezték.
A túra végleges tervét, útvonal és időbeosztását a szövetségi értesítő februári számában tették közre. Az Írottkőről március 20.-án, Tolvaj-hegyről egy héttel később Zsitvay Tibor egy-egy vándorbot átadásával indította útjára a két csoportot.
A túrák hétvégeken, ünnepnapokon folyamatosan haladtak. A túravezetők - néhány szövetségi vezető mellett - a területet kezelő egyesületek vezetőiből kerültek ki. A keleti és nyugati túracsoport pünkösd hétfőjén találkozott Dobogókőn.
A jubileumi túrán 45 egyesület 853 turistával képviseltette magát, a résztvevők összesen 2751 túranapot teljesítettek. A legaktívabb Dr. Zsembery Gyula 27 nappal. Rajta kívül még 15-en vehették át az aranyozott emlékjelvényt 20 túranap feletti teljesítéséért. 50 résztvevő ezüstözött jelvényt kapott 10-16 nap teljesítéséért, 156-an bronzot, 5-8 nappal. 206 túrázó 2-4 napot, 425 fő egy napot járt végig.
A túra esztergomi zárórendezvényén ugyan elhatározták, hogy 5 évenként hasonló eseményt rendeznek, de 1943-ban a szövetség akkori vezetői inkább a több színhelyen megrendezésre kerülő Mátyás-túrák mellett döntenek. Az Országos Kéken csak ötven év múlva került sor a jubileumi túrához hasonló eseményre. 1988-ban a XI. kerületi Természetbarát Bizottság a szövetség támogatásával és közreműködésével túrát szervezett Szent István Emléktúra néven. A rendezvény programját a Turista Magazin májusi számában tették közre.
A túra két csoportja egy időben indult el Hollóházáról és Írottkőről és 30 napi vándorlás után augusztus 20.-án Dobogókőn találkozott. Az első rendezvénytől eltérően 3 pihenőnap beiktatásával folyamatosan tették meg az utat. A keleti csoportot Matolcsi György és Csom József vezették, a nyugati csoport túravezetője - a szervezésben oroszlánrészt vállaló - Mészáros János volt.
Az Országos Kéktúra
Vizkelety László javaslatára a Budapesti Lokomotív Sportklub Természetjáró Szakosztálya 1952. évi programját az országos kék útvonalára szervezett „Kéktúrákra” építette fel. Az egyesület tagjai részére szervezett túrák képezték a következő évi eseménynaptárjuk gerincét is. A kibontakozó új túramozgalom létrehozói: Bokody József, Thuróczy Lajos, dr. Vízkelety László és Forgó János voltak.
A Tapolca és Tolvaj-hegy közötti 852 km-es útvonalat 25 szakaszra osztották fel. A 15 szakaszt teljesítőket, valamint a teljes útvonalat bejárókat díjazták. Az első sikeres teljesítő Horváth József volt.
A vasutas szakszervezet mellett működő természetjáró társadalmi bizottság kezdeményezésére 1953 végén az ország többi vasutas turistájára is kiterjesztették a Kéktúra mozgalmat. Az önálló szakmai természetbarát egyesületek megalakulásával 1960-tól már más szakmák természetjárói is megszerezhetik az Országos Kéktúra „vasutas” jelvényét. A túramozgalom követelményeit az első 5 évben mintegy félszázan teljesítették.
Az érdeklődés jelentős növekedése meghaladta a szakosztály erejét, ezért a mozgalom szervezését, irányítását 1961-ben átadta a Magyar Természetbarát Szövetségnek. Az MTSZ létrehozta a Kéktúra Bizottságot, vezetésével a vasutasok korábbi szakemberét Sütő Nagy Attilát bízta meg. Az év folyamán kiírta az „Országos Kéktúra” mozgalmat. A 910 km-es túra ekkori végpontjai Sümeg és Nagy-Milic.
A túramozgalmat eddig több, mint ötezren teljesítették.
