Az Országos Kéktúrát bemutató sorozatot indítottunk

A Turista Magazinban ezentúl rendszeresen és részletesen olvashattok a Kékről. Célunk az, hogy mindenkit rávegyünk arra, hogy járják végig a "Kéket".

Szerző:
Horváth Béla
Fotó:
Gulyás Attila
2013. november 14.

A Turista Magazinban ezentúl rendszeresen és részletesen olvashattok a Kékről. Célunk az, hogy mindenkit rávegyünk arra, hogy járják végig a "Kéket".

Az Országos Kéktúra (OKT) kiírása szerinti első és második túrája több nagy-, közép-, illetve kistájon vezet keresztül. Utunk a Kőszegi-hegység legmagasabb csúcsán, az Írott-kőn kezdődik, majd Kőszeg érintésével leereszkedünk a Sopron-Vasi-síkságra. Sárvárnál keresztezzük a Rábát, majd a Kemenesháton keresztül jutunk el a Kisalföldhöz tartozó Marcal-medence területére, onnan pedig a Dunántúli-középhegység nagytáj részét képező Bakony-vidék nyugati részén fekvő Sümegre. A Kőszeg és Sümeg közötti, megközelítőleg 130 kilométeres szakasz szemet gyönyörködtető erdőségeken és mezőkön vezet keresztül. A Turista Magazin novemberi számában ezekről a szakaszokról és látnivalóiról olvashatsz részletesen.


Honlapunkon pedig azoknak a kezdő kéktúrázóknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik még csak most tervezik, hogy nemsokára nekivágnak a kék sávval jelölt turistaútnak.

 


Igazolófüzet és pecsételés


Az Országos Kéktúra egy úgynevezett jelvényszerző túramozgalom, tehát a legfontosabb dolog, hogy túráinkon nálunk legyen az OKT vándorai által csak pecsételőfüzetként emlegetett dolog, amelyben az igazolópontok bélyegzőlenyomatait gyűjthetjük. Csakis abban az esetben kaphatjuk meg az Magyar Természetjáró Szövetségtől (MTSZ) a teljesítésért járó sorszámozott jelvényt, ha hitelt érdemlően bizonyítjuk a pecsételőfüzetünkkel, hogy az utunk során ott jártunk minden igazolóponton.


A füzet neve hivatalosan „Országos Kéktúra útvonalvázlat és igazoló füzet”, és az MTSZ központi irodájában, illetve a természetbarátok megyei szövetségeinél szerezhető be. Az irodák nyitva tartásáról az MTSZ honlapján lehet tájékozódni. A füzet utánvéttel is megrendelhető: célszerű ezt a módszert választani, ha valakinek nincs ideje személyesen elmenni érte. A pecsételőfüzet ára jelenleg 1260 Ft, érvényes MTSZ tagsági bemutatásával pedig 630 Ft. A füzetnek tehát minden kéktúránkon nálunk kell lennie, hiszen egy többnapos kiránduláson akár tucatnyi pecsételőpontot is érinthetünk. Az OKT teljes útvonalán jelenleg 148 ilyen pont található.

 


Nagyon fontos, hogy legyen nálunk bélyegzőpárna is, mert az OKT kiírása szerint: „Bélyegzőpárnát ajánlatos a túrákra magunkkal vinni, mert a kihelyezett MTSZ Kéktúra bélyegzők rendszeres festékellátása nem biztosítható.” Az erdőkben, a szabadban kihelyezett pecsétek mellett nincs bélyegzőpárna, a kocsmákban és a boltokban lévőkhöz viszont általában tudnak adni, de ezek gyakran ki vannak száradva, tehát szinte használhatatlanok. Néha a találékony kéktúrázók a pecséteket tollakkal, filctollakkal, különböző zsiradékokkal kenik be, hogy bélyegezhessenek velük, ám ezek az anyagok oldhatják - és sokszor bizony oldják is - a bélyegzők gumiját, amelyek emiatt tönkremennek. Gondoljunk az utánunk jövőkre, és ne sajnáljuk azt a kis pénzt egy bélyegzőpárna megvásárlására!


De vajon honnan tudhatjuk meg, hol kell pecsételni? Egyrészt a pecsételőfüzetben kis rubrikák vannak, amelyek mindegyikébe bele van írva annak a helynek a neve, ahol pecsételni kell. Az MTSZ honlapjának OKT-oldalain pontos információk olvashatóak arról, hogy a pecsétek hol találhatóak egy településen belül, illetve kinn a természetben. Amennyiben nem jutottunk hozzá a kéktúrás bélyegzőhöz (ellopták, tönkrement, zárva a kocsma, a bolt stb.), akkor bármilyen más bélyegző lenyomata (bolté, postáé, vállalkozásé) is megfelel, amelyen rajta van a település neve, de ha ilyet sem tudunk szerezni, akkor fényképet kell készíteni, amelyen a pecsételőhely egy jellemző részlete és maga a kéktúrázó is (együtt, felismerhetően) szerepel. Fontos, hogy a beütött bélyegzéseket dátumozni kell, a túra kezdő- és végpontján pedig akkor is bélyegezni kell, ha már egy előző túrán pecsételtünk oda. Ezeken a helyeken tehát két bélyegzésnek kell szerepelnie!

 


A pecsétekkel kapcsolatban bizony előzetesen tájékozódnunk kell. Célszerű a túra előtt kiírni a felkeresendő pecsételőpontokkal kapcsolatos információkat egy papírra, s azt amolyan kisokosként magunkkal vinni. A pecsételés mikéntjéről az OKT kiírásában találunk még sok hasznos információt.


Ismerd meg a Kéktúra első szakaszainak legszebb látnivalóit Írott-kőtől Sümegig a Turista Magazin 2013. novemberi számából!

 

Cikkajánló