Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. szeptember 27.

Az Upponyi-hegység mesebeli lankáin

A Kohász Kéktúra Ózdtól a Bükk kapujáig, Mályinkáig tartó harmadik szakaszának a kohászvárosból indulva vágtam neki. Salgótarjántól egészen Ózdig a turisták előtt jóformán ismeretlen óbükki területeken vezetett eddigi utunk, vajon lehet-e ezt még fokozni? Bizony lehet!

Az Upponyi-hegység alpesi legelőket idéző lankáin haladva, jobbra-balra nézelődve olyan kis falvak házai, vagy távoli templomtornyai tűnnek fel a látóhatáron, mint például Csokvaokmány, Sajómercse, vagy Borsodbóta, és amelyen a túra útvonala is keresztülvezet, a minimum érdekes névnek örvendő Sáta falucska. Aki nem hallott még ezekről a kis településekről, ne érezze nagyon egyedül magát, a túra előtt igazából én sem.

 

 

Mályinkán hagyván az autót tömegközlekedéssel meglepően gyorsan Ózd vasútállomására érkeztem, a logisztikához autóbuszt és - amit nagyon szeretek - a vonatot is igénybe vettem. Gyors bélyegzés a pályaudvaron a kedves vasutastól, majd miután összekészültem, nekivágtam az aznapi etapnak, a Kohász Kéktúra 27 kilométeres távjának Uppony és a végcél, Mályinka felé. A Kohász Út egy szép kertvároson át hagyja el a várost, bár az igaz, hogy az utolsó utcában szinte minden ház üres, azért az egykori jómód még tetten érhető a patinás polgárházak kopottas homlokzatain.

 

 

Az utca végén a kék jelzés egy ritkán járt ösvényre fordul, melyen a túlburjánzó aljnövényzet igen-igen megnehezítette a haladást, de némi dzsungelharcot követően a Sátai-tető közelében már ligetes, fiatalos erdőben halad a Kohász Kéktúra útvonala.

 

 

 

Kellemes környezetben, 300-350 méteres magasságban futó gerincúton tappancsolok, több helyen is szép kilátás nyílik a környékre, és a távolabbi hegyekre, itt-ott a Zempléni-hegység csúcsai is feltünedeznek.

Egy tisztásra érve egyszer csak kitágul a látóhatár, a Bükk-hegység 900-as koronája tűnik fel a háttérben, szépen kivehetőek a fennsík őrt álló magaslatai, a Bél-kő, a Bálvány, az Örvény-kő és a jellegzetes gömb alakú NATO-radart magán elviselő Felső-Borovnyák. Szépen kivehetőek, csak éppen a totálisan szembe sütő nap miatt nem nagyon voltak fotózhatóak, sajnos.

 

 

A sátai vasúti sorompónál ér ki a kék jelzés az országútra. A manapság csupán Szilvásváradig üzemelő, egykori Putnok-Eger vasútvonal szépsége a Cuha-völgyivel vetekszik, (sőt!) csak sajnos errefelé nem alakult ki olyan összefogás, amely megmentette volna ezt a gyönyörű vonalat a bezárástól. Pályáját ma gaz veri fel, újraindítására kevés az esély.

 

 

Pár kilométer aszfalttaposást követően érünk be Sátára. Rendezett kis falucska, a túra szempontjából érdekessége, hogy az eddig kék sáv jelzésű Kohászok útja itt, a sátai templom előtt vált kék kereszt jelzésre a 6 kilométerre lévő Upponyban csatlakozó Országos Kéktúra kék sáv jelzésének közelsége miatt. Bár néhol vegyes az utcakép, összességében kellemes tapasztalatokkal felvértezve nyitottam be a bélyegzés beszerzése okán a falusiak kedvelt szórakozóhelyére, a "Góóól" presszóba. Kávé, üdítő, egy kis beszélgetés, és már indultam is tovább.

 

 

Régi ismerősöm mondása, miszerint minden túrán kapunk kisebb-nagyobb csodákat a természettől, ismét beigazolódott. Ezúttal Uppony felé a Déllő-bércén kapaszkodva, majd a bércen megpihenve jött el ez a pillanat. A völgyben hagyott kis falu felé visszafordulva, tátva maradt a szám a csodálkozástól!

 

 

Az Upponyi-hegyhát legelőkkel, kaszálókkal tarkított szelíd lankái, az őket távolról vigyázó erdős hegyhátakkal, és az ölükben megbúvó aprófaluval Windows háttérképeket megszégyenítő látványt nyújtottak!

Talán a konzervdobozra festett kék kereszt jelzés törte meg picit a harmóniát, de az meg olyan csúnya volt, hogy az már inkább szép. Szürreálisan szép. Egyébként létét maximálisan indokolta a fák és a cserjék teljes hiánya a hatalmas mezőn.

 

 

Mivel a korai vénasszonyok nyara miatt elég meleg volt, ezért sajnos nem időzhettem sokáig a nyílt kaszálón a hőguta kockázata nélkül. Szerencsére továbbindulva perceken belül egy gyönyörű, ritkán látható, szép egészséges szálfák alkotta fenyvesben találtam magam, melynek hűvös levegőjénél csak az illata esett jobban. Nem tudom, ki hogy van vele, de imádom a fenyőerdők illatát. Egy ponton, ahol a szekérút közel került az erdőhatárhoz, pompás kilátás nyílt a közeli lankák mögül kibukkanó borsodbótai templom napsütésben szikrázó kis tornyára.

 

 

 

A Zsinnye és a Kőrózsa-tető nyergén átbukva egy kedvelt piknikezőhelyhez értem, a Halatrén-kút nevezetű kis forráshoz, majd gyors ereszkedéssel a túra legkalandosabb szakaszához érkeztem le, a tucatnyi patakátkelést rejtegető Csernely-patak vadregényesen szép völgyébe, amely innen már végig is kísért Upponyon keresztül a Lázbérci-víztározóig.

 

 

Emlékeim szerint itt felesleges is küzdeni a vízzel, egyszerűbb, ha elfogadjuk a létét, és simán belegázolunk a patakba. Így is tettem, és be kell vallanom, szinte élveztem, mikor a kissé már megfáradt lábaimat minduntalan elöntötte a friss, hideg patakvíz! Ezen a rövid, talán 2-3 kilométeres szakaszon tucatnyi gázlót számoltam meg, aztán abbahagytam, inkább csak élveztem, hogy ha felnézek, kék az ég, körülöttem zöld az erdő, a patakvíz meg olyan kellemesen hűs. Kell ennél több egy túrán?

 

 

 

Térdig vizesen bár, de fülig érő mosollyal érkeztem Upponyba az Országos Kéktúra egyik legszebb fekvésű kis falujába, mely az Upponyi-szoros tövében, hegyek ölelésében, igazi békés üdülőfalu képét nyújtja. Az Országos Kéktúra és a Kohászok útja innen együtt halad tovább, a Lázbérci-víztározó mentén, majd Dédestapolcsányon keresztül összesen 6-7 kilométeren keresztül egészen Mályinkáig.
 

 

Némi pihenő után irány a Kárpátokat idézően zord, de mindig csodaszép Upponyi-szoros, majd az idillikus hangulatot árasztó, szintén gyönyörű fekvésű Lázbérci-tó, melynek partján horgászok tucatjai hódoltak kedvenc időtöltésüknek, igaz páran ezúttal is annyira beleélték magukat az izgalmakba, hogy horkolva aludtak a part mentén, a füvön és a régi upponyi országúton. Dédestapolcsány felé közeledve ismét kinyílt a táj, a Bükk-hegység karnyújtásnyira lévő vonulatainak előterében kristályosan csillogó víztükrével látványosan szép volt a Lázbérci-víztározó. Partján piknikező családok, keskeny aszfaltútján túrázók, kerékpárosok, görkorcsolyáikat próbálgató gyerekek tették teljessé a képet.

 

 

Dédestapolcsánytól kezdtem kissé nyűgös lenni, bár a fáradtság, a cuppogósan vizes cipők és a végeláthatatlan aszfalt Mályinkáig megtette hatását, azért kitartóan meneteltem a cél felé. A karnyújtásnyira lévő Bükk-hegység monumentális tömbje alatt szerényen meghúzódó, mesés fekvésű bükkaljai kis falu híresen szép fából készült kis harangtornya mellett elhaladva felkerestem még a bélyegzőhelyként szolgáló Sanyi büfét, majd a közelmúltban átadott mályinkai kilátóból pár búcsúfotóval köszöntem el egy időre az Upponyi-hegység bérceitől és lankáitól.

 

 

Szöveg és fotó: Konfár Tibor

 

 

A cikk először 2017 szeptemberében jelent meg.

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Az őserdő mélyétől a királynék váráig

Az Északi-Bükk rejtőzködő fellegvárában

Az óbükki Partizán-túra

 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.18.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább
Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

Ahol véget ért a „Másfélmillió”: a cáki pincesor

2024.04.16.

„Arany ágon ül a sármány, kicsi dalt fúj fuvoláján...” – szállt a dal 1979. október 15-én, megannyi felnőtt és iskolás gyermek ajkáról a cáki szelídgesztenyésben. A fehérre meszelt boronafalú, zsúptetővel fedett kis meseházak közt a vidáman pattogó tábortűz fényénél, a frissen sült gesztenye illatával átszőtt éjszakában két és fél hónap után megkapó hangulatban zárult le egy legendás vándorlás.

→ Tovább