Bábakalácsként születik újjá az erdei iskola

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság erdei iskolája komplex fejlesztésen megy keresztül. A cél, hogy a programok ingergazdagabb környezetben valósulhassanak meg. Az intézményt át is keresztelik: a Bábakalács Erdei Iskola nevet fogja viselni.

Szerző:
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Fotó:
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
2014. december 3.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság erdei iskolája komplex fejlesztésen megy keresztül. A cél, hogy a programok ingergazdagabb környezetben valósulhassanak meg. Az intézményt át is keresztelik: a Bábakalács Erdei Iskola nevet fogja viselni.

A felsőtárkányi intézmény a továbbiakban a Bábakalács Erdei Iskola nevet viseli majd

 

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság évek óta nagy sikerrel és jelentős érdeklődés mellett folytatja erdei iskolai programját. A hagyományos módszerek és eszközök azonban már nem voltak elégségesek a vendégek tudásszomjának kielégítéséhez, ezért szükségessé vált a környezeti nevelési tevékenység eszközeinek és módszereinek fejlesztése.

 

Az igazgatóság a beruházás révén folyamatosan működő, fenntartható, élménypedagógián alapuló, a mai kor szelleméhez igazodó erdei iskolát tud működtetni, amely a környezeti nevelés megújult céljait új eszközökkel és módszerekkel éri el.

 

 

A környezeti nevelési tevékenység az új eszközökkel és oktatási segédanyagokkal még hatékonyabbá válik

 

A fejlesztés eredményeként létrejött a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont erdei iskolai programjához szervesen kapcsolódó bővített foglalkoztató tér, valamint a madár- és lombkorona-megfigyelő torony. A környezeti nevelési tevékenység így az új eszközökkel és oktatási segédanyagokkal hatékonyabbá válik. Az átadáshoz kapcsolódóan dr. Horváth Ákos igazgató úr megnyitotta Bubutimár Éva "Manóvilág" elnevezésű kiállítását, illetve ünnepélyesen kihirdették az erdei iskolai logo- és névadó pályázat eredményét. A felsőtárkányi intézmény a továbbiakban a Bábakalács Erdei Iskola nevet viseli majd.

 

 

Kerékpártúra az északi Bükkben

 

A projekt révén az évi mintegy 1200-1300, kifejezetten az erdei iskola programban résztvevő tanuló száma a jövőben évi 2000 főre emelkedhet.

 

A projekt költsége 59 307 143 millió Ft, amelyhez az Európai Unió 100%-os támogatást nyújtott.

 

Ha szívesen böngésznél erdei iskolákat bemutató cikkeink között, kattints ide!

Cikkajánló