MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Balaton-felvidék duplán, nappal és éjjel

Teljesítménytúrák rövid távokon, de más-más jelleggel. Különféle tájakon és célokkal, de a környék mindig ad újabb benyomásokat és élményeket. A Nyitott pincék 30 és az Óbudavár éjjel 20 teljesítménytúrák kombinációja egy igazán kellemes napot eredményezett.

Ha azt mondom, Alsóörs, Lovas vagy Csopak, alighanem sokaknak jut eszébe a strandokon kívül más is. Talán a pompás panoráma, talán a Plul-malom vagy a kilátók, esetleg a sok virág és persze a jóféle borok is. A Nyitott pincék 30 TT ezt a környéket és ezeket a vonzó értékeket ígérte.


A tavalyi kellemes emlékek alapján kis csapatunk nagy reményekkel érkezett Felsőörsre, a Gelléri pincészetbe. Profi volt a fogadás és a rajtoltatás, szokatlan módon rögtön ellátással. A zsíros kenyér nagyon finom, a tea forró, a forralt bor viszont ezúttal elmaradt. Gyors rajtfotó, és neki is lendülünk az amúgy kimondottan laza, sétálós-borozgatós túrának. Szeretnénk délután minél hamarabb odaérkezni az éjszakai túrára, így hát meghúzzuk a lépteinket. Nincs nehéz dolgunk, kevés szint lesz itt ma és kevés terep. A vonalvezetésből látható, hogy sok az aszfalt, de hát ma erre vállalkoztunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Ereszkedés a szőlők között (időnként szó szerint): megcélozzuk Alsóörsöt. Az idő kissé szeles, hűvös, de látszik, hogy szép napunk lesz. Hamar itt az első ellenőrző pont, természetesen egy borospince formájában. Pecsét, túratársak, kis kavarodás, de aztán megtaláljuk a helyes utat, kicsit bele is kocogunk a lejtőbe. Lovast épp csak érintjük, egy balos kanyar után már a Somlyó-hegy tölti be a horizontot. Meg a remek kilátó, amit ma sajnos kihagyunk. Így hát csak lentről csodáljuk, és ki-ki sorolja, mikor volt vagy lesz majd ott fent. Aztán be is érkezünk a fehér falú református templom közelében a faluba. Kedvenc kocsmám ezúttal nem EP, hát kihagyjuk, majd kicsit később borozunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Előtte még egy pince, még egy pontőr. Itt már gyanús, hogy miért ilyen lassú: az időpontokat is írnia kell. Ráadásul érkezési és indulási időt is. Uh, szigorúan belassít így bennünket; erősen furcsálljuk a dolgot, meg persze sajnáljuk is. Aztán jön a Csendes kemping melletti, várt pince: na, itt iszunk. Sajnos jó tíz percünk megy el, mert a gazda még csak most nyit, pakol ki asztalt, székeket és a bort is. Ami aztán nem is olyan finom, mint tavaly – szóval, röstelkedek a többiek előtt, hiszen én ajánlgattam a helyet.
Leérkezünk a főúthoz, át is szeljük, és a kemping mellett bejutunk a strandra. A lángososnál kedves pontőrök fogadnak, de a lángos (csak úgy, mint tavaly) majd csak későbbre várható. Sebaj, amúgy is nehéz étek, nézzük meg inkább a Balatont! Ennél közelebb már úgysem leszünk hozzá. Kacsavadászat, pár fotó, és indulhatunk is tovább.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Zegzugos utcák, derékszögű kanyarok, de a szalagozás segít. Újabb EP, újabb pecsét (és időpont-jegyzetelés). Aztán elhagyjuk Alsóörsöt, egy kevés terep is adódik, és északnak fordulunk: megint előttünk a Somlyó-hegy. Így érkezünk a Lovas csárdához, ahonnan most nem a tavalyi kerülőúton megyünk tovább, hanem közvetlenül rácsatlakozhatunk a többünknek kedves Panoráma-útra.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Szederfa és ugató kiskutyák, majd át a két templom között, és – a balatoni kéken – megérkezünk a Lovas Kikötőhöz. A tulajdonos most is nagyon barátságos, és a ház bora most is nagyon finom. Gyors frissítés, és innen is elköszönünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Folytatás még mindig a (mindannyiunk számára) jól ismert kéken: irány Csopak! A lenyűgöző panoráma balról persze újra meg újra megállít, lelassít – a roppant víztükör a szikrázó napsütésben fantasztikus látványt nyújt. Elhagyjuk Lovas szőlőit és présházait, már Paloznak felett járunk. Metszésponthoz jutunk, ide ma még visszatérünk, akárcsak Papa borozójához, ahol vöröset kóstolunk, és elégedetten távozunk. Továbbra is csodálva a magyar tengert, beleértve persze a Tihanyi-félszigetet is, amire remek a rálátás.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A Homola-pincészet udvaráról megint csak érdemes körbetekinteni. Megértem azokat, akik itt hosszabb időt is eltöltenek. Mi egy csoportkép után folytatjuk a Jásdi-pincészet felé.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Északnyugat felé vesszük az irányt, és beérkezünk Csopakra. Kis kanyargás és a Csonkatorony után átvágunk a 73-as főúton, de a virágos-napsütéses látványt azért megörökítem. És máris itt van egyik kedvencem, a Plul-malom! Ez is lencsevégre kerül. Sokadszorra, de hát ezt mindig muszáj.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A tavalyi tapasztalatok után már nem lep meg, hogy a track és a szalagozás most sem azonos: megyünk az utóbbi nyomán. Olyan ez, mint a rendőri karjelzés, mindent überel. Alulról jutunk fel tehát a Szent Donát borházhoz, megcsodáljuk a szépséges épületet, és amit onnan látnak a szerencsés vendégek.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A Petrányi pince a következő: újabb rövid kaptató, újabb fenséges panorámával. Itt kedvezményes rozéfröccsöt kapunk, így a fotókat is nyugodtabban tudjuk elkészíteni a csillogó víztükörről.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Balatonarács széléhez érkezünk. Tényleg csak a széléhez: előtte pár méterrel lekanyarodunk balra, és a Söptei-pincészethez lépünk be. Üres asztal fogad, pontosabban egy pecsét, jelenléti ívek és Balaton-szelet kartonszám. A tanácstalan pincérek nem tudnak segíteni, így hát hamar megoldjuk a helyzetet: időket írunk be, pecséttel is kiszolgáljuk magunkat, és egy-egy csokit is elveszünk. Valaki más is megtette ezt már előttünk, ahogy látjuk. A tizenötösök célja ez, talán majd csak később jönnek a pontőrök?

 

Fotó: Gombos Kálmán


Mi elindulunk, mégpedig – bizonyos értelemben – visszafelé. Az eddigi nyugati irányt most keletire cseréljük, és újra déjà vu érzésem van előző évről: a szalagok és a track itt is más. Gond nincs, sőt, kavargás se, mint tavaly, már rutinból megyünk. A Nádas-kútnál ott a bélyegző. Önellenőrző pont, sima ügy.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán zegzugos utcák, némi hullámzással, a múlt évi kis keresgélés itt is elmarad. Pompás látvány kísér balról: Tamás és Péter halmai, jobbra a Csákány-hegy, mellettünk pedig a szép, rozsdaszínű szőlősorok.
Csopak utcáit koptatjuk, elhagyjuk a Szent Donát-szobrot és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság épületét, és folytatjuk északnak. Útba ejtjük a Kövesdi templomromot, egy kis szünetet ez is megérdemel.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Paloznak felé vesszük az irányt, Csopak után országúti szakasz jön tehát. Nem hosszú, és máris a hangulatos falucskában találjuk magunkat. A falunap közepébe csöppenünk bele: nyüzsgés és zeneszó, árusok és jóféle illatok. A cél (és vele együtt a célkaja) még odébb van. A kálvária stációi mentén jutunk fel ma már másodszor Papa borozójához.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Terep következik. Egy kis emelkedő is jut hozzá, mindenképpen nagy öröm ez egy teljesítménytúrán. Piros sáv, és még egy utolsó ellenőrző pont, ahol senkit és semmit nem találunk. Pedig nem is elsők vagyunk a mezőnyben, ezt tudjuk. De kis keresgélés után tovább megyünk, élvezve az erdő hűsét. Mert most már bizony a napsütéshez kellemes meleg is társul. Hozzánk meg újra csodaszép panoráma, jobbra tekintgetni igencsak érdemes.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kellemes (jelzett vagy szalagozott) erdei ösvények maradnak el mögöttünk, kiváló a tempó és a kedvünk is. És felbukkan a Király-kúti patak, vele a sárga sáv is, majd a zöld. Ismerős környék, ismerős hangulattal. A csobogó-zubogó víz most is megállít mindenkit egy kicsit.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Felsőörs, végállomás. Előbb a templom, aztán a faluház, majd falu végén kurta kocsma, vagyis a Gelléri pincészet. Ahol nagy csend és egy hölgy fogad. Oklevél és kitűző, hozzá gratuláció, meg egy Balaton-szelet. Zsíros kenyér nincs, azon egyszerű oknál fogva, hogy elfogyott. Már reggel, tudjuk meg – így hát célkaja híján csalódottan eloldalgunk. Az időnkkel azonban elégedettek vagyunk (5:47 lett a vége), így hát elköszönünk Ilditől, és mivel időben még belefér, irány Füred, a Hatlépcsős.

 

Fotó: Gombos Kálmán


…Óbudavár, négyes rajt. Ami azért (még így szeptember végén is) elég korai egy „éjszakainak” nevezett túrán. Mi most mindenesetre örömmel vesszük ezt, hiszen így hamarabb célba érkezhetünk. Érdemes volt egész nap megtolni a tempót mindenhol: hét perccel négy előtt jószívűen elenged minket Imi, a főrendező. Házi pálinka és igen, zsíros kenyér a rajtban, András még paradicsomot is talál hozzá. Így lódulunk neki a rövid emelkedőnek, majd térünk balra a piros sávval együtt a tetőn. Észak felé remek kilátás nyílik a Kab-hegyre.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Dél felé is van mit nézni. A festői szépségű Nivegy-völgy hever a lábaink előtt, kora őszi pompájában. A tekintet messzire tévedhet, egészen a Balaton víztükréig. Balról látszik a Halom-hegy, rajta a Kossuth-kilátóval, jobbra pedig a Révfülöpig tartó hegyvonulat is.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Folytatjuk a piroson, követjük a jelzéseket, már amikor vannak. Nagy réteken vágunk át ugyanis, ahol nemcsak a jelzésfestőnek, de a szalagozónak is feladja a leckét a terep. A rendezők szépen veszik ezt az akadályt is: néha még a magasabb gazok is szalagot tartanak. Eltévedni tehát nem lehet, szépen haladunk, és komótosan-lassan, de azért esteledik közben.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Különösen igaz ez, ha erdőbe érünk, márpedig hamarosan az váltja fel a füves-ligetes terepet. Jó illat, kiváló terep és a fény játékai a lombok között. Közben remekül lehet beszélgetni is, az ösvény ezt is engedi. Négyes csapatunk dinamikus tempóban, kellemes témázgatás közepette halad előre. Aztán megjön a kék, és rákanyarodunk a délnyugati iránynak, célba vesszük Balatonhenyét.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Kiérkezünk az erdők közül, megint jellegzetes szálas füves, ligetes szakaszok jönnek. És kiváló kilátás. A Balaton keskeny csíkján túl a fonyódi hegyek is szépen mutatják magukat, csakúgy, mint kicsit később a Badacsony és a Gulács is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 


Ereszkedünk, újabb és újabb vidékek tárulnak fel. Figyelni kell a lábunk elé is, hiszen a köves-sziklás talaj ezt megköveteli, de közben gyönyörködünk a tájban. Balról már a Hegyestű összetéveszthetetlen orma is felbukkan. Arrafelé megyünk, bár a csúcsra ez a túra nem visz fel.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Balatonhenye következik, egy rövid oda-vissza szakasszal. A forduló – hol máshol? – a kocsmánál lesz. Amit sajnos zárva találunk, ezúttal tehát elmarad a nagyon finom csicsói fröccs. Teszünk egy OKT-bélyegzőt az itiner megfelelő rovatába, és jöhet a sárga sáv. Rétek szélén vágunk át, kiváló a tempó, és közben ereszkedik lefelé a nap is. Így jutunk be Monoszlóra, a csendes kis faluban teremtett lelket sem látunk. A református templom bejáratát most is megnézem, lefotózom. De jó lenne egyszer felújítva látni!

 

Fotó: Gombos Kálmán


Nekivágunk az emelkedőnek a házakat elhagyva, ezzel megkezdjük a Hegyestű „meghódítását”. Idézőjelesen, persze. Nem egy gigantikus bérc, és kellemes emelkedő visz fel. A kanyargó ösvényen felidézzük a Kék Balaton szakadó esőjét, az aszfalton pedig igen hamar fel is jutunk aznapi tetőpontunkra. Hogy aztán rögtön ereszkedésbe kezdjünk: jöhetnek a borókás zegzugos utacskái. Hamarosan pedig a tagyoni szőlők és az ottani présházak, szőlők és gyümölcsösök.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Meg persze a Tagyon Birtok; újabb ellenőrző pont. Vidám társaság szórakozik és hallgatja az élő zenét. Mennénk is tovább, de a gazda invitál vissza, szívélyesen kínál forralt borral. A sötétedés hűvösebb levegőt is hoz: jólesik a forró ital, meg kell hagyni. Megköszönjük, elköszönünk, tovább előre a szőlők között! Egy-egy fürt ott maradt, talán pont ránk vár. Finom, édes szemeket csipegetünk, közben alma is kelleti magát. Szóval, gondoskodik a túrázóról a természet is. Így búcsúzunk el a világosságtól és – még egyszer visszatekintve – a Balatontól.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Trükkös balos, de a fényvisszaverős szalagok segítenek. Szentantalfa legelői, majd focipályája bukkan fel, itt már elég intenzív a közvilágítás. Az utolsó pár száz méter (egy kis erdőben) pedig már sötétnek is nevezhető. Így hát – beérkezve az újabb EP-re, egy pizzéria-sörözőbe – előkotorásszuk fejlámpáinkat. Elhagyjuk Szentantalfát, rövid szalagozott szakasz után jöhet a zöld, ami kivisz Balatoncsicsóig. Ott is bélyegezünk a kocsmánál, és mehetünk tovább. Át Szentjakabfán, át néhány mezőn, hullámzó dombokon. Nagyon gyorsan fogynak az utolsó kilométerek.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Óbudavár, a picurka falu fényei pislákolnak előttünk, aztán az aszfalton be is érkezünk. Hatalmas kutya az úton, de a szelíd, barátságos fajtából. Be is kísér bennünket a Vilmos-ház udvarára – bár lehet, hogy az onnan érkező illatok is közrejátszanak ebben. A hatalmas üstben ugyanis az itt megszokott célkaja rotyog: bográcsos csülkös-kolbászos baboskáposzta. Huh, még leírni is sok, hát még elfogyasztani! Pedig még repetát is kapunk, de rövid gondolkodás után azt is engedélyezzük magunknak. Elvégre 4:09 alatt lejártuk a 23 kilométert, mindezt egy megelőző (szintén tempós) harmincas után. Kitűzőt választunk magunknak az oklevélhez, amit gratuláció is kísér. Elköszönünk, kiváló volt a túra és a rendezés, találkozzunk máskor is!


Szöveg és fotók: Gombos Kálmán





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...