MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Barangolás „Murániában” és a vétyemi ősbükkösben

A Lenti kistérségben, hazánknak egy eldugott, de természeti kincsekben bővelkedő vidékén járunk, amely három néprajzi tájegység a Göcsej, az Őrség és a Hetés találkozásánál található. Itt egyszerre élvezhetjük a vidék csendjét, és feltöltődhetünk a sok szép látnivalótól. 

Jó, ha az ember október közepén születik, legalábbis felénk. Férjem születésnapját egy hétvégi kirándulással szoktuk ünnepelni ősszel. A vénasszonyok nyara október közepén csodálatosan meleg, napsütéses napokkal ajándékozott meg bennünket. Tavaly a Bakonyban bőrig áztunk, így most előre örültem, hogy két nap túrázás vár ránk. A szállásunk Gosztolán volt, Zala megye szlovén határához közeli kis falujában, amely egy nagyon bájos település, ha az ember szeretne elvonulni a világ zajától pár napra. Szállásadónk tanácsokkal és megfelelő kirándulási ötletekkel látott el bennünket. A bőséges reggeli után, térképpel a kezünkben, kerékpárokkal felpakolva, gyorsan eldöntöttük, hogy útvonalunk Szécsisziget és a vétyemi ősbükkös felé vezet.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Párás-ködös időben indultunk útnak, ahol az őszi legelők kigőzölgése, a színesedő erdők látványa egyre nagyobb örömmel töltött el bennünket. Nehéz velem megfelelő tempóban haladni, mert a fényképezőgépem folyamatosan velem van, minden jó témánál meg kellett állni. Az első nagyobb megállónk Máhomfán volt, itt egy barna marhacsordát találtam, akik békésen legelésztek a felkelő nap sugaraiban fürdőzve. A hideg levegő miatt jól lehetett látni a szájukból, orrukból kifújt levegőt, ami jó fotótémának bizonyult.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Párom, Attila megunva a várakozást eldöntötte, hogy itt négy kerékről két kerékre váltunk, így folytatjuk tovább a túrát, hiszen mellettünk vezet a lenti kerékpárút. A környék tágas mezőkkel, színesedő erdőkkel övezett dimbes-dombos táj, mely szelíd lankáival, megbúvó folyóival, völgyeivel nagyszerű túrázóhelynek bizonyult. Szécsisziget volt a következő település, ami szintén nagyon érdekes falu, a Zalai-dombság, Zala és Mura folyók völgyei által közrefogott területen, a Kerka folyó partján helyezkedik el, a Kerka teraszának egy kis szigetére épült.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Piciny község – férjem szavával élve – „pottyantás”, sok látnivalóval: római katolikus temploma, 18. században épült Szapáry-kastélya, malommúzeuma, bivalyrezervátuma is van. Nekünk a 19. századi malom volt érdekes, gyönyörűen felújítva várja az érdeklődőket. Különlegessége, hogy három nagy malomkerék hajtja, amilyennel eddig még nem találkoztunk máshol. Sajnos csak kívülről tudtuk megcsodálni, mert hétfő lévén nem volt nyitva. Utunkat Tormafölde felé folytattuk tovább, ahonnan az ősbükköshöz lehet eljutni. Rövid biciklizés után megtaláltuk a falut, majd az utat a vétyemi ősbükkös felé. Innen a piros turistajelzésen mentünk tovább, a Dél-Zalai Erdőtáj kerékpárúton. Csodás színes erdőben kerekeztünk felfelé, mire felértünk már nem éreztük, hogy hideg lenne a levegő, folyt rólunk a verejték.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

A vétyemi ősbükkös az országos erdőrezervátum program keretén belül kijelölt erdőrezervátumok egyike. A zalai természetes erdők, ezen belül is a dél-dunántúli bükkösök reprezentánsa. Az erdőrezervátum két részből áll: magterületből és az ezt körülvevő védőövezetből. A magterületnek kijelölt erdőállományt 170–180 éves 40 méter magas ezüstösszürke törzsű bükkfák alkotják.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

A bükkfa lassú növekedésű, hosszú életű, nagytermetű fa, amely egylaki – a porzós és termős virágok egy egyeden találhatók – és egyivarú, szélbeporzású virágai vannak. Kérge sima, ezüstösszürke, levelei ép szélűek, tojás alakúak, színén fényesek. Termése háromélű makkocska, amely olajat tartalmaz, és ehető. A bükkfát a germánok szent faként tisztelték. A szegényeknek a bükkfa édes makkja ételként, vihar elől búvóhelyként szolgált. A néphit szerint ugyanis a bükkfába nem vág bele a villám, a bükk levelek védenek az ártó szellemektől. A famatuzsálemek között jó néhány már kidőlt, és az enyészeté lett, a gombák és egyéb élőlények otthonaként.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Aki minket ismer, tudja, hogy mindketten nagy gyűjtögetők vagyunk: erdő-mező növényeit, gyümölcseit begyűjtjük, és hosszú esték-éjszakák alatt feldolgozzuk: pucoljuk, megtörjük, szárítjuk, aszaljuk, gyógynövényteává, pálinkává, ecetté, szörppé, lekvárrá varázsoljuk, hogy aztán télen majd vidáman felidézhessük egy gyertyafényes baráti vacsora mellett ezeket a pillanatokat. Ezért talán furcsa lehet, hogy most nem a gombagyűjtés volt a fő célunk. Egészen az első vargányáig. Kosarunk ugyan nem volt, de a két hátizsákunkból minden kiszorult, és a bükkös végére több kilónyi vargányával gazdagodva, egy bakancslista pipával és az én boldog ábrázatommal haladtunk tovább. A gomba feldolgozása a szállásunkon még ezután kezdődött.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Az erdő ontotta magából a rengeteg féle, fajta gombát: volt köztük, amit ismertünk, és amit nem, de ezeket most nem szedtük le: papsapkagomba, korallgomba, petrezselyemgomba, gyűrűs tuskógomba. Az erdőben természetesen csak gyalogosan tudtunk haladni a kidőlt fáktól, ágaktól, bokroktól, ami annyit jelentett, hogy Attila nem egy, hanem két kerékpárt tolt maga mellett, míg én fotózgattam, örömködtem a sok szép erdei látnivalóban. Szeretek úgy kirándulni, hogy nem sportteljesítményként fogjuk fel a túrát, és nem akarjuk meghatározott időn belül megtenni a kitűzött utat. Leginkább nézegetve, gyönyörködve az őszi erdőben, madarakat, őzeket és egyéb állatokat lesve haladunk előre. Így tettünk most is: láttunk két őzsutát a gidáikkal, akik megijedve tőlünk kecsesen szökelltek egyik dombról a másikra, majd megálltak a domb tetején. Ezt nem tudtam megörökíteni, olyan gyorsak voltak, de az élmény bennünk marad.

 

Fotó: Csengei Ágota  Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota

 

És akkor még nem szóltam az erdő ezernyi sárgájáról és barnájáról, a zöld és narancs megannyi árnyalatáról. Az őszi erdő illatáról, a nedves avar és a fák kipárolgásának illatáról, ami számomra maga a csoda volt. Becsuktam a szemem és nagy levegőket vettem, szerettem volna a tüdőmet egy hónapra való friss levegővel megtölteni. Mindkettőnket meglepett, hogy az egész ősbükkösben töltött út folyamán senkivel nem találkoztunk, és a kijelölt utak is elég elhanyagoltak voltak, ami az jelenti, hogy nem nagyon jár erre ember. Amit egyrészt sajnálunk, mert gyönyörű ez az érintetlen „őserdő”, másrészt talán azért ilyen szép, mert kevesen járnak erre. Nem voltak a fákba karcolva szerelmes nevek, nem volt szemét körülöttünk, egyszóval túrázóknak ideális úti cél lehet.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Az ebédünket a domb tetején a Csokmai-Öreghegy szélén álló kápolnánál fogyasztottuk el, ahol a tengerszint felett 317 méterre voltunk. Itt az eredeti képesfa helyén egy kicsi kápolnát és haranglábat építettek, amit 2000-ben felújítottak. A környékbeli szőlőkből járnak ide a gazdák megpihenni, a nyár eleji könyörgő és az őszi hálaadó misét meghallgatni. Ivóvizes csap és egy szépen kialakított pihenőhely várja itt a túrázókat. Az elemózsiánkhoz csak úgy juthattunk, hogy az összes gombánkat kipakoltuk az asztalra, kicsit gyönyörködtünk a látványban, majd kényelmesen megebédeltünk, megtöltöttük a kulacsainkat vízzel, és felpattantunk a kétkerekűinkre.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Elhaladtunk a kis pincék mellett, majd hosszú és nem veszélytelen lejtős útszakasz következett, míg megérkeztünk Pákára. Néhány útszéli alma begyűjtése és elfogyasztása után átbicajoztunk ezen a szépen gondozott településen, ami arról nevezetes, hogy Öveges József, a nagy fizikus, piarista tanár itt élt. Emlékházat alakítottak ki a lakóházából, amit csak előzetes bejelentkezés után lehet megnézni, sőt még „Öveges-kísérleteket” is bemutatnak az érdeklődőknek. Utunk következő célja a csömödéri vasútállomás volt. Itt található az ország leghosszabb erdei kisvasútja a Zalaerdő Zrt. üzemeltetésében, amit a 20. század elején építettek ki. A kisvasút jelenleg 109 km hosszú, amiből a 32 km-es Lenti–Csömödér–Kistolmács szakaszon turisztikai személyszállítás, a többi szakaszon erdészeti célú fuvarozás történik.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Mi az előbbit szerettük volna kipróbálni! Sajnos októbertől már nem lehet vonatkozni, csak őszi szünetben és ünnepnapokon. De azért készítettem néhány fotót a vonatról és a mozdonyokról. Majd indultunk is tovább a kerékpárúton, ami már az őszi színekben pompázott.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Megálltunk az út mellett levő katonai bunkereknél, amit a 1951–55 között építettek ki a Cserta folyó völgyében. A csömödéri védőkörlet az egykori Jugoszlávia felől érkező ellenség útját vágta volna el a vasút és közutaktól a hidegháborús korszakban. Ezeket a bunkereket soha nem használták. Érdekes volt ezekben járkálni, elképzelni, hogy a katonákra itt milyen feladatok vártak.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Utolsó megállónk a mároki kápolna volt, ahova egy kaptatón tekertünk fel a domb tetejére. A kápolna alapjai a 13. században épültek, majd 1794-ben felújították, a mellette levő temetőt 1945-ig használták. A kis kápolnán a homlokzati résablakok, a torony oldalán rézsűablakok helyezkednek el, melyek a román stílust juttathatják eszünkbe.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Szécsisziget után Kerkateskándon keresztül vezetett tovább az utunk, ahol egy nagyon szép haranglábat és egy népi barokk házat találtunk. Ezután már igyekeztünk visszajutni az autónkhoz, kikerülve a forgalmas gépkocsi utat. Nem volt egyszerű dolgunk, mert a következő útszakasz nehezen volt járható, inkább mezőre hasonlított, mint kiépített kerékpárútra.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Kellemesen fáradtan értünk vissza a Máhomfán hagyott autónkhoz, 5 órára Lentiben voltunk. Túránkkal egy nap alatt 40 km-t tettünk meg, rengeteg pozitív benyomással és szép élménnyel gazdagodtunk erről a számunkra eddig ismeretlen vidékről. El is határoztuk, hogy ide még visszajövünk, hiszen nagyon sok látnivalót most nem sikerült megnéznünk, és minden évszakban más különlegességet tartogathat számunkra.
Ajánlom Murániát a nagyvárosban élőknek, akik szeretnének pár napot a városi nyüzsgéstől távol, kedves emberek és szépséges látnivalók között tölteni, a fejüket kiszellőztetve, szívüket élményekkel feltöltve, vidáman visszatérni a mindennapi életükbe.

 

Szöveg és fotók: Csengei Ágota

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. július
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...