MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2018.03.18. 10:00,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: Tóth Judit, Schermann Ákos / Fortepan

Barlanglakások és kastélyok Dél-Budán

Budapest XXII. kerületét, Budafok-Tétényt a helyieken kívül viszonylag kevesen ismerik, pedig a lakótelepek és a családi házak között a múlt izgalmas darabkái rejtőznek.

Budafok csendes kertvárosi utcájában, a Veréb utcában különös látnivaló bújik meg a házak között; és a megbújást most szó szerint is érhetjük, a barlanglakásokat ugyanis a föld alatt kell keresnünk.

 

Fotó: Tóth Judit

Ma már csak egy barlanggóc maradt fenn eredeti állapotában


Bármennyire is reménykedtem benne, a hajnal óta, hol szakadó, hol csak csepergő eső egyáltalán nem akart elállni. Appel Pétert azonban még az ilyen szomorú idő sem tudja elkedvetleníteni, és operaénekesekre emlékeztető baritonján olyan lelkesedéssel tud mesélni Budafok múltjáról, hogy az ember megfeledkezik a lehangoló szürkeségről. Appel úr tősgyökeres budafoki, itt született, itt dolgozott a borászati szakközépiskola tanáraként, most pedig nyugdíjas pedagógusként kalauzolja az érdeklődőket ezen a különös, a maga nemében egyedülálló helyen.


A családi házak közötti üres telek jóval mélyebben van, mint a környező házak udvara. Lépcsőkön jutunk le a sziklába vájt lakásokhoz, melyek a szó szoros értelmében véve nem barlanglakások, hivatalosan mélyudvaros lakásoknak hívják azokat. Egykor a környék tele volt hasonlókkal, később azonban egy részüket betemették, a meglévők pedig ma magánkézben vannak, és különböző funkciókat látnak el, például raktárnak használják azokat vagy gombát termesztenek bennük.

 

A füstölgő domboldal

 

De miért is költöztek be az emberek a föld alá? Hogy ezt megtudjuk, néhány évszázadot vissza kell ugranunk az időben. 1698-ban Savoyai Jenő herceg megvette a Ráckevei uradalmat, a Csepel-szigettel és az azzal szemben fekvő Budafokkal, az akkor még lakatlan Promontoriummal. A név sziklaszirtet, hegyfokot jelent és a Tétényi-plató Dunától meredeken emelkedő sziklás, köves domboldalára utal. Savoyai adókedvezménnyel főleg német és szerb parasztokat hívott be, akik komoly szakértelemmel bírtak a szőlőtermesztés terén.


Promontorban a szőlőművelés mellett a másik fő tevékenység a kőbányászat volt. Az itt bányászott mészkőből köveket faragtak, majd csónakba tették azokat. A csónakokat parton haladó lovak vonszolták fel a Lánchídig, ahol aztán eladták a köveket. Sok neves középület, például az Országház vagy a Vajdahunyad várának építésekor is felhasználták az innen származó építőanyagot. A bányászatnak köszönhetően egy idő után aztán olyanná vált a szikla, mint egy sajt, tele lyukakkal, a bányászcsaládok pedig rájöttek, hogy az üregekbe akár be is költözhetnének. Egy idő után egyre több ilyen barlanggóc alakult ki. A Dunáról nézve ezekből semmi nem látszott, úgy tűnhetett, mintha senki nem lakna itt. Csak a domboldalból fölszálló füstoszlopok árulkodtak az új lakókról.

 

Fotó: Tóth Judit

Lehetett fűteni, volt szellőzés is, és egykori lakók beszámolói szerint nem volt olyan rossz itt az élet

 

Belépve a kis lakásba, olyan érzésem van, mintha egy belvárosi bérház szuterén lakásában lennék. A fényviszonyok tekintetében legalábbis, mert a hőmérséklet inkább a barlangokra emlékeztet. Ami nyáron még kellemes is lehet, de ilyen esős, nyirkos időben kevésbé az. Fűtéssel persze kellemesebbé tehető, ráadásul a lakók számára még a szellőzés is biztosítva volt, a barlang tetejébe vájt nyíláson át. A kis udvarban nem csak egy lakás volt, az ágyrajárók, vagyis az albérlők számára is fenntartottak kisebb lakásokat, melyek így külön bevételt is jelentettek a családnak.


Budafokon még az 1960-as években is éltek emberek a föld alatt, pedig a városvezetők mindent megtettek annak érdekében, hogy kiköltözzenek onnan. Például feltöltötték a barlangi üregeket az Óbudai Gázgyárból származó salakkal, melyről később kiderült, hogy egészségkárosító hatású, veszélyes hulladék.


Pincerendszer a mélyben

 

Az Európát sújtó filoxéravész Budafokot 1880-as években érte el, és hatalmas pusztítást végzett az ültetvényekben. Ezt követően a szőlőtermesztés helyét egyre inkább a borkereskedelem vette át, ekkor kezdték használatba venni a kőbányászat során kialakított tágas, föld alatti járatokat is, melyek szélessége a 6-8 métert, magassága a 3-4 métert is elérheti. Budafok alatt Európa egyik legnagyobb, ma is működő pincerendszere húzódik, melynek teljes hossza, egyes becslések szerint, 120 kilométer is lehet. A környék egyes részein még ma is felidézhetjük az elmúlt századok hangulatát, például a Dézsmaház utca régi házai között, a Törley-birodalomban vagy a sziklába mélyített boros pincékben. Ezek egyikében található a világ egyik legnagyobb, tölthető boros hordója, melynek űrtartalma több mint 100 ezer liter.

 

Fotó: Tóth Judit

A régi házak közül ma már több is üresen áll, de még így, kissé megviselt állapotban is nagyon szépek


Budafok legrégibb és legbájosabb utcája a Péter-Pál utca belvároshoz közeli szakasza, ahol a 18. században elsőként kezdtek házépítésbe a német telepesek. Számos régi épület még ma is áll. Az utca elején, az apró zsellérházak között valódi kastélynak tűnik a Czuba-Durozier-villa, melynek francia tulajdonosa az épület pincéjében konyakgyárat alakított ki. A 19. század végén, romantikus stílusban épült kastély az államosítást követően társasház lett, de mára már meglehetősen rossz állapotba került, és befektetőre vár. Följebb, az Anna utcában két másik, impozáns épület áll. Sajnos, egyszerű turistaként egyik épületbe sem mehetünk be. A lovagvár külsejű Törley-kastélyban ma a Sugárbiológiai Intézet működik, a másik, a szecessziós Sacellary-kastély pedig magántulajdon, amit különböző rendezvényekre lehet bérbe venni. Ez utóbbi épületet 1898-ban Sacellary György földbirtokos és bankár a lányának építtette. A lány, Irén egyébként a pezsgőgyáros Törley József felesége volt, akivel így nem csak házastársak, de szomszédok is lettek.

 

Schermann Ákos / Fortepan

Budafok látképe 1932-ből


A Péter-Pál utca elején egy kicsiny kápolna áll, melyet az 1739-es pestisjárvány után építettek. Knoll József uradalmi serfőző a járvány idején fogadalmat tett, ha ő és családja túléli a pestist, egy templomot épített. Ő maga nem élte túl a járványt, de lánya igen, aki a félretett pénzből megépíttette a kis templomot. A kápolna előtt egy gyönyörű, több mint 250 éves mezei juhar áll. Az Ősök Fájának elnevezett juharfát még valószínűleg a betelepülők ültethették, és ma is nagy tiszteletnek örvend a budafoki lokálpatrióták körében.

 

 

Fotó: Tóth Judit  Fotó: Tóth Judit

A Péter-Pál utca elejének nevezetes épületei, a kápolna, előtte az öreg juharral és a Czuba-Durozier-villa

 

Campona romjai

 

Ha Budafok felől érkezve átküzdöttük magunkat a panelházakon és az ipartelepen, Nagytéténybe érünk, ami engem nyomokban Genf egyik hangulatos külvárosára, Carouge-ra emlékeztet. Míg azonban a svájci kisváros gyönyörű állapotban van, addig Nagytétény, a pénzhiány miatt leginkább kiaknázatlan lehetőségnek tűnik, egykor szebb napokat látott házikókkal és girbe-gurba utcácskákkal.


Nagytétény legismertebb és legszebb épülete a Száraz-Rudnyánszky-kastély. A hazai barokk építészet remeke valóban gyönyörű. Az épület szebbik fele ma az Iparművészeti Múzeum bútorkiállításának ad otthont, lerobbant hátsó fertálya azonban alapos felújításra szorul.

 

Fotó: Tóth Judit

A Száraz-Rudnyánszky-kastély gyönyörű, barokk épülete


Ha valakinek azt mondom, elmegyek a Camponába, tízből tíz embernek valószínűleg a dél-budai bevásárlóközpont jut eszébe. Mi azonban nem oda igyekeztünk, hanem az eredeti Camponát, a Nagytétény területén egykor működő római katonai tábor nyomait kerestük. A Campona romjait nem övezi nagy hírverés, mi azért megpróbáltuk azokat megtalálni, de sajnos nem jártunk sikerrel. Az ásatások során előkerült szebb köveket múzeumokba vitték, a helyszínen a kíváncsi turista semmit nem talál, legalábbis a legális úton elérhető helyeken. A Campona castellum a rómaiak számára hadászati szempontból különösen fontos volt, mivel a limes mentén haladó dunai főutat őrizte. A régóta folyó ásatások során találtak itt például a Napisten tiszteletére emelt szentélyt, temetőket, de előkerült a szarmaták elleni háború során elásott hadipénztár is.

 

Fotó: Tóth Judit

A nagytétényi Duna-part, háttérben egy várakozó uszállyal


Ha romokat nem is találtunk, a közeli Dunánál nagyon szép kavicsos partszakaszokra bukkantunk. Persze, tökéletes természetközeli élményre itt nem nagyon számíthatunk, hisz az emberi tevékenység nyomait nem lehet nem észrevenni. A közelben halad át az M0-ás hídja a folyó felett, szemben a Lakihegyi adótorony magasodik, mögöttünk pedig a 6-os út és a vasúti sínek húzódnak. Ennek ellenére, valahogy mégis úgy érzi az ember, itt, a hömpölygő Duna partján, ha csak egy lépéssel is, de egy kicsit közelebb kerülhet a természethez.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Távol és mégis közel: séta Kis-Svábhegy

A sziklaorom lábától a meggyes rétesig a zöldön-Gellért-hegy-Normafa

Boldog születésnapot Kedves Fogas!

Messzelátó-Kilátó a Hármashatár-hegyen

 

 

 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. augusztus
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...