MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Bárnai medveles medve nélkül

Mostanában napi szinten hallhatunk híradásokat az ország északi részén, főleg Nógrád és Heves megyében felbukkanó medvékről, így hirtelen ötlettől vezérelve az egyik érintett települést, Bárnát szemeltük ki a túra helyszínéül. 

Fotó: Zwickl Bernadett

Kilátás a Nagy-kő tetejéről

 

Az ötlet nem is volt olyan hasraütés-szerű, hiszen már régóta szemezgetek a környékkel, de mivel tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető, mindeddig nem sikerült erre a rengeteg geológiai különlegességet rejtő vidékre eljutnom. Most viszont, hogy rossz idő miatt megint bedőlt a hétről hétre tologatott Donovaly túra és Tamás személyében lett egy sofőrünk, Katával rövid egyeztetés után egy bárnai túra mellett döntöttünk a mátrai kéktúrázás ellenében.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Miután meghirdettem a túrát, rövid idő leforgása alatt az a rettentően ritka helyzet állt elő, hogy hirtelen sok fóka tolongott, viszont kevés eszkimó, azaz sok kínálkozó sofőrre jutott csekély számú utas. Mindebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a Medves-fennsík és a Vajdavár-homokkővidék peremén fekvő Bárna község környéke méltatlanul ritkán szerepel túrakiírásokban, annak ellenére, hogy a mostani nagy érdeklődés alapján is biztosan lenne igény az ország e kissé a köztudatból kieső részén vezetett túrákra. Kevés jelvényszerző túrának és teljesítménytúrának célpontja ez a vidék, a Kohász kéken kívül nem is nagyon tudok mást felsorolni. Papír alapú turistatérképet se egyszerű szerezni az ország e szeletéről még nagyobb térképboltokban se. Így nekem se sikerült.

 

Viszont peremvidék volta miatt két színvonalas turistakalauz is közöl túrákat és adatokat Bárna környékéről, ezek a következők: Katona Csaba Vajdavár-Homokkővidék című könyve, a másik Szepessy Gábor Karancs-Medves könyve. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét könyvből a polcomon lapul egy-egy példány, így a túra megszervezése után gyorsan bele is néztem, milyen túrákat ajánlanak a szerzők a falu környékén. A Karancs-Medves könyvben vissza is köszönt az általam szervezett túra majdnem egy az egyben: ez is azt jelenti, hogy nagyon adja magát ez az útvonal a Nagy-kő, Kis-kő, valamint a Szér-kő egyszerre történő bejárásához. Eredetileg még a Szilvás-kőt is hozzá szerettem volna csapni a túrához, de a túrának ezt a részét elmosta a hirtelen kerekedett jégeső.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

Bárna temploma

 

A túra előtt, biztos, ami biztos, inkább az aggódó családtagjaim, mint saját magam megnyugtatására beszereztem egy medvecsengőt, ha már térképet nem sikerült.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Miután az összes autó begördült Bárna főutcájára (természetesen most is a túravezetőre kellett várni, khmmm...), tizenhárman vágtunk neki az útnak. Rögtön olyan hamisítatlan falusi hangulatba csöppentünk legelésző bárányokkal, kerekes kutakkal, ízes palóc tájszólásban beszélő barátságos nénivel és faluszéli csurgóval, ami a mai korban sajnos egyre ritkább. De itt még fellelhető.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

A homokkővidék közelségét jelezte a homokos kaptató, amin elindultunk a Nagy-kő irányába. A turistaút jelzettsége és követhetősége egész jónak bizonyult annak ellenére, hogy korábban azt olvastam, hogy a jelzésekkel lehetnek gondok. Az ösvény mellett több helyen is megállásra szólítgattak a fűből kikandikáló élénkpiros szamócaszemek. Nem is tudom, mikor ettem ilyen jóízűt és ennyit ebből a gyümölcsből.

Útközben összetalálkoztunk (nem, nem a medvével, hanem egy) gombásszal, aki számos vargányát (vagy ahogy a helyiek mondják: „igazit”), rókagombát és más finom erdei gombát cipelt kosarában. Korábban olvastam az egyik kalauzban, hogy Bárna környéke kitűnő gombatermő hely, de azt nem gondoltam volna, hogy ebben a szárazságban bármit lehetne találni. Márpedig lehetett, még azután is, hogy a gombász bizonyára már alaposan átfésülte a terepet és minden szép és ehető gombát hazavitt. Ugyan nagyon nem kerestük, de így is számos piruló galóca, ehető galambgomba, egy tinóru és egy vargánya társaságában térhettünk haza.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Akit a gombák kevésbé lelkesítettek, az is kigyönyörködhette magát a 625 m magas Nagy-kő és a 379 m magas Kis-kő csodás kilátást nyújtó bércéről. Természetesen a Nagy-kő bazaltszikláit és az olyan egyedülálló geológiai látnivalókat is felkerestük, mint a Kiskő barlangja, amit egy bazaltban megrekedt gázhólyag alakított ki. Ezekről az érdekességekről, ill. a helyekhez kapcsolódó mondákról mindenhol viszonylag új információs táblák tájékoztatnak. A barlangnak van egy mesterséges bejárata és tárója, amin keresztül mi is megközelítettük magát az üreget és van egy természetes bejárata fent a hegytetőn. Úgy tartják, hogy a mesterséges bejáratot a barlangban rejlő kincs felkutatása végett vájatta ki Kemény Gejza, helyi birtokos három szilapogonyi lakossal. A kincset állítólag a barlangban rejtőzködő törökök rejtették ide. Más monda szerint a helyi lakosok rejtőzködtek itt a török elől. A nagy melegben felüdítően hatott a barlangüreg hűvöse, ahol megpróbáltunk egy meglehetősen fürge röptű denevért is lencsevégre kapni. És lám, sikerült.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Ha már a repülő jószágok fotózásáról van szó, egyik túratársunk, aki hobbiként lepkéket fényképez, elmondta, hogy errefelé egész ritka pillangófajok is előfordulnak. Mi ugyan nem találkoztunk például vörös vagy kis rókalepkével, de megcsodálhattuk a most zajló lepkenászt többféle fajnál, ráadásul mondanom sem kell, hogy a helyszín legtöbb esetben egy gyönyörű, színpompás virág volt. Sajnos állatokat egy kimúlt vakond kivételével nem láttunk, de számos nyom utalt jelenlétükre. Bárna környéke vadban gazdag terület, nem véletlenül létesítettek a Nagy-kő alatti völgyben egy vadaskertet. Mi a (nem létező) puskánkat otthon hagytuk, csak reménykedtünk, hátha megpillantjuk a medvét. (Nem, nem inkább csak a nyomát...)

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Mivel ketten is bőszen kolompoltunk a társaságból, még ha járt is erre, biztos elment a kedve, hogy közelebbről részese legyen ennek a hangzavarnak. De aztán kiderült, hogy azért nem futottunk össze vele, mert ezen a hétvégén máshol volt dolga: a káliak riogatását szórakoztatóbbnak találta bizonyára.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

A Kis-kőtől visszafelé a csapat egy része (velem, mint túravezetővel egyetemben) úgy gondolta, hogy rövidít a falu irányába, ennek az lett a hozománya, hogy a nem rövidítő osztag már régen a megbeszélt találkozóhelyen, az Ibolya kocsmában itta sörét, míg mi azon tanakodtunk, hogyan kavarodunk ki a hegyek és patakvölgyek útvesztőjéből. Sajnos az online térképen látható utak és a valóság nem annyira voltak összhangban. A jelzetlen utakon való kavirnyálás másik hozománya lett, hogy egyre fogyatkozott csapatunk. Először csak Tiborékat hiányoltuk, majd a két Katinak is nyoma veszett. Miattuk kevésbé aggódtunk, mert őket már a falu közvetlen közelében vesztettük szem elől, de Tiborékat már régen nem láttuk. Láttuk viszont egész közelről a következő célpontunkat, a Szér-kőt, egyetemben egy nagyon csúnyán fenyegető viharfelhővel mögötte. A hiányos csapattal így inkább a kocsmát vettük célba. Miután üdvözöltük a Laci-féle különítményt, megrendeltük az italunkat, és kényelmesen elfoglaltuk helyünket az asztalnál. Közben nagyon drukkoltunk Katiéknak, hogy még a zivatar kitörte előtt befussanak. Szinte végszóra, végre-valahára felbukkantak a kocsmaajtóban, ezután leszakadt az ég. Mi már addigra felére apasztottuk a (minő meglepetés!) meggysörünket – igen, itt ez is kapható. Kint viharos szél tépte a fákat, és borsónyi jégdarabok pattogtak az aszfalton. Még egy kóbor kutya is bekéredzkedett és menedékre talált.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Hamarosan megjelent egy csapat ázott terepmotoros is. Mint kiderült, ők találkoztak többször is Tiborékkal. Ugyan a terepmotorosokról turistakörökben eléggé negatívan szoktak vélekedni, de itt a kocsma menedékében most a helyi erők, turisták, motorosok és természetesen a kutya is teljes egyetértésben együtt szárítkoztak. Sőt a motorosok még fel is mosták az általuk behozott sarat!

 

Fotó: Zwickl Bernadett

Ritka kocsmai csendélet terepmotorosokkal és turistákkal

 

Közben egyre több sör, szendvics és sütemény fogyott, de kint még javában tomboltak az elemek. Tiborékat sajnos nem sikerült felhívnunk, hogy megtudjuk, sikerült-e még időben fedelet találniuk a fejük fölé. Aztán lassan csillapodott az eső, és bár ugyan teljesen el nem állt, úgy döntöttünk, megkockáztatjuk a Szér-kőhöz való kiruccanást. Elég színes képet mutatott a pelerinekkel, esővédő huzatokkal és nagy esernyőkkel felszerelkezett csapatunk, talán még helyi látványosságnak is beillettünk. Elköszöntünk a barátságos motorosoktól, a gombáimat meg a kocsmáros hölgynél hagytam megőrzésre – valószínűleg nem tett volna jót nekik egy esős séta a Szér-kőre. A kutyus egy darabig velünk tartott, de aztán inkább meggondolta magát, és a szemből érkező, bőrig ázott Tiborékhoz csatlakozott. Mint kiderült, sajnos ők az erdőben vészelték át az ítéletidőt. Újabb túrára nem meglepő módon már nem akartak vállalkozni, így elbúcsúztunk tőlük.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Hangulatos, párás-ködös fenyvesben emelkedtünk a falu fölé, majd vadvirágos mezőkön haladtunk át meg-megállva, hogy kigyönyörködjük magunkat az eső utáni tájban. A köd, a felszálló felhőfoszlányok, a növényeken himbálódzó vízcseppek együttesében megjelenő színes társaságunk valami egészen egyedi látványt nyújtott. Hamarosan feljutottunk a hegy alatti ismertető táblához, innen azonban a turistaút egy kevésbé bizalomgerjesztő, csalánnal és egyéb gizzel-gazzal benőtt csapássá vált. Azért a csapat nagy része vállalkozott a viszontagságok elviselésére cserébe a csúcsélményért. Sajnos azonban a várva várt kilátás elmaradt: a Szer-kő (vagy ahogy a helyiek mondják, Szér-kő) 457 m magas tetejét teljesen beborítja az erdő, innen nem látni a különleges sziklafalat. Kuriózum mivolta abban rejlik, hogy a Karancs-Medves többi csúcsától eltérően ez nem vulkanikus, hanem üledékes eredetű. Így hát megkerültük a hegyet, hogy a sziklafal alá juthassunk. Jutalmunk megint egy jó adag szamóca lett, meg az, hogy szedhettük a lábainkat, ha nem akartunk újból jól elázni, mert egyre jobban lógott az eső lába.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Mire a végeláthatatlan, vizes réteken a kő alá értünk, már igencsak eleredt, így csak messziről csodáltuk meg, inkább a falu felé igyekeztünk. A kocsmai gombamegőrzőből kiváltottam a zsákmányt, majd az autókhoz érve elbúcsúztunk egymástól. Azonban a gombapörkölthöz nem vezetett egyenes út innen: a gombák még tettek egy rövid kitérőt Tamáshoz az autó csomagtartójában, mire rájöttem, hogy bizony bent felejtettem őket. Tamás azonban volt olyan rendes, hogy gyorsan visszafuvarozta őket. Így másnap már meg is kóstolhattuk a vegyes erdei gombából készült paprikást.

 

Fotó: Zwickl Bernadett

 

Írta és fotók: Zwickl Bernadett

 

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...