Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2019. május 12.

Bazilikák az erdő mélyén

Magyarországon számos olyan hely létezik, ahol a szakralitás és a természet szorosan összefonódik. Túracélpontként választott, csodálatos környezetbe épített templomaink a természetjárás örömén túl lelki feltöltődésre is szolgálnak.

Kirándulásaink megtervezésekor a természet szépsége mellett nem utolsó szempont, hogy egy-egy plusz látnivaló tegye változatosabbá a túrát. A vízesések, a források, az érdekes sziklaformációk és a kilátók felkeresése magától értetődő, de az épített értékek, a várak és a templomok is színesíthetik az élményt. Magyar nemzeti kultúránk jelentős részét képezik a vallási, népi hagyományok, így érdemes ezek alaposabb megismerésére is hangsúlyt fektetni. A csodálatos helyszínekre épített kegyhelyek alkalmas színterei testi-lelki feltöltődésnek egyaránt.

 


A legismertebb (városi környezetbe épített) bazilikáinkon kívül némelyek a természet mélyén, azzal harmonikus összhangban bújnak meg. A mátraverebélyi, a máriagyűdi, a máriabesnyői és a máriaremetei bazilikák vallási, építészeti értékeik mellett elhelyezkedésük miatt is figyelemre méltók. (A felsorolt katolikus templomok nem alaprajzi szempontok, hanem vallási rang alapján kapták a bazilika elnevezést.) Közös sajátosságuk az egykori csodás jelenések vagy a Mária-tisztelet, melyek zarándokhellyé emelik őket. Mindegy, hogy zarándoklat vagy túrázás céljából keressük fel őket, biztosan gazdagítani fognak minket.

 


A Cserhát lábánál fekvő Mátraverebély-Szentkút hivatalos búcsújáróhely, és az utóbbi évek felújítási munkálatainak köszönhetően vallásturisztikai komplexummá alakult. Hiába bővítették, ugyanúgy illeszkedik a természetbe, a bazilika és a szabadtéri miséző átmenet az erdő csendje és a kiszolgáló épületek mozgalma között. A hagyomány szerint a kunok elől menekülő Szent László ugrató lovának patkója fakasztott itt forrást.

 

 

A Szentkút vizének gyógyereje egyre több zarándokot vonzott. Az 1700-as években épített barokk templom 1970-ben kapott basilika minor rangot. A kegyhely öt területi egységének központi eleme a Nagyboldogasszony templom. Az arénaszerű, kiépített tisztás egyik oldalán helyezkedik el a szabadtéri oltár, melynek szembetűnő, színes mozaikkompozícióját egy szlovén jezsuita művész készítette.

 


A túra elején felkapaszkodtunk az oltár melletti hegyoldalra, a Meszes-tetőre, melyen a 13. századtól éltek remeték. A meredek kapaszkodó árán elérhető barlangrendszer a mindennapi élethez szükséges helyiségekkel rendelkezett. A nagyobbak kápolnaként és konyhaként, a kisebbek hálóhelyiségként funkcionáltak. Az utolsó remete, az 1767-ben elhunyt Dobát Jozafát sírját a bazilikában helyezték el. A kilátás is pazar, megéri a fáradságot.

 

 


A kék jelzésen (mely 2014 óta érinti a szent helyet), a Szentkúti-völgyben kényelmes sétaúton értük el a Szent László-hasadékot és -forrást. A jobbra lévő szurdokban történt a legenda szerint a király híres ugratása. Kissé feljebb, a völgy kiszélesedésénél, a fahíd mellett találjuk a Mária-forrást, másik forráscsoport (Szent István-, Szentháromság-, Szent Imre-forrás) társaságában. A kiépített pihenőhely felfrissülésre, csendes elmélyedésre teremt alkalmat.

 

 

A Kéken folytattuk az utunkat, a Vörös-haraszt melletti vadászháznál pedig balra kanyarodtunk, és felmásztunk a Forró-kúti-völgy bejáratáig. A nyiladékon lesétálva tábla jelzi az azonos nevű kutat, mely a kanyargó vízfolyás mentén könnyen fellelhető. A Bába-völgynél másztuk meg újból a hegyet, és a kilátást élvezve követtük a Mátraverebélyre induló, Kékbe torkolló Mária-utat.

 


A számomra legkedvesebb erdőmélyi bazilika a máriagyűdi Sarlós Boldogasszony kegytemplom. A kéttornyú, jellegzetes színű épület monumentalitása magával ragadó. Az itt élő Mária-kultusz csíráját a keresztény szlávok hintették el, majd Szent István bencés szerzetesei mélyítették tovább. A kezdeti helyét több átépítést követően foglalta el az épület, mely 2008 óta viselheti a bazilika címet. A pályázatoknak köszönhetően a Máriagyűdi kegyhely is európai színvonalon, megújulva várja a zarándokokat. A szent helyet hegyvidéki túraútvonalakkal átszőtt vadregényes környezet keretezi. A Tenkesre futó Csodabogyó tanösvény állomásai némi erőfeszítésre késztetnek.

 


A Máriaremetei Kisboldogasszony templom kissé kilóg az eddig említett bazilikák sorából. Ugyan Budapest második kerületében helyezkedik el, de a Budai-hegységet idéző környezete inkább teszi természetközelivé, mint nagyvárosivá. A Boldogságos Szűz csodatételei itt is meghatározóak voltak. Egy betelepített Rajna-vidéki család lánya a magával hozott Mária-képmásnak tulajdonította a kedvező házasságát. A közeli erdő tölgyfájára akasztott kép gyógyító erejűvé vált, hírére búcsújárás indult. A templom mögött, elhagyva pár lakóházat, néhány perc séta után a meredek sziklafalakkal határolt Remete-szurdok végleg feledteti a városi hangulatot.

 


Végezetül, de nem utolsó sorban következik a Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyő híres zarándokhelye, a szintén Nagyboldogasszony nevét viselő bazilika. A község régi templomának romja között talált Mária-szobrocska avatta kegyhelyé, és teszi azóta is népszerűvé. A Gödöllői-dombság árnyékában meghúzódó épület akkor válhat igazán a túrázók célpontjává is, ha megvalósulnak az idén tervbe vett fejlesztések, és megépül a Szada melletti Margita-hegyre az új kilátó, megkoronázva nem csak a dombot, de az egész vidék turizmusát is.

 

 

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

A cikk először 2018 májusában jelent meg.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Különleges templomok Magyarországon - 2. rész

Templomok, amelyeket látnod kell - 1. rész

Egyedi templomok különleges vidékeken

 

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább