Beborult a Balcsi mellett? Itt egy remek program gyerekekkel

A zánkai haditechnikai parkban élőben is meg lehet nézni és tapogatni a korábban csak filmekben látott arzenált.

Szerző:
Nógrádi Attila
Fotó:
Nógrádi Attila
2018. augusztus 15.

A zánkai haditechnikai parkban élőben is meg lehet nézni és tapogatni a korábban csak filmekben látott arzenált.

Aki gyakran jár a Balaton északi oldalán vezető 71-es úton, annak ismerős lehet az a kép, hogy a gyerektábor (mostani hivatalos nevén Zánkai Erzsébet-tábor) bejárata és a főút mellett egy füves placcon mindenféle kiszuperált katonai járművek, ágyúk, rakéták és még ki tudja mik ácsorognak szép zöldre mázolva.

 

 Eltéveszteni nem lehet, már a 71-es főútról is könnyen kiszúrható a haditechnikai park

 

Megállni csak kevesen állnak meg, hiszen aki arra jár, rendszerint már fejben füvet nyír, vagy a legközelebbi strandot keresi, pedig érdemes egy délelőttöt szánni a haditechnikai parkra, annál is inkább, mert mellette egy komplett kalandpark is várja a nagyérdeműt, így rossz (értsd nem strand)idő esetén szuper menekülőprogram.

 

Ha leparkoltunk, ne vegyük egyből az irányt a haditechnikai park felé, ugyanis a belépőt a kalandpark büféjében kell megvenni

 

Mi pont a legnagyobb kánikulában jártunk ott a gyerekekkel, így a kalandpark kimaradt, mert a bikram jógához még kicsik négy- és hétévesen, megnéztük viszont a honvédséghez tartozó parkot, ami tényleg egy park, mert tízcentis, makulátlan gyep és kulturált környezet veszi körbe a „kincseket”. A belépőt a kalandpark bejárata melletti büfében tudjuk megváltani, egységesen 1000 forint a jegyár, ezúton jelzem a honvédségnek, hogy nem ártana némileg családbarátabb árképzés, hiszen sokan kisgyerekekkel érkeznek.

 

 A hely szelleméhez méltó katonás rend fogadja a nagyérdeműt

 

A bejárat mellett fedett pihenőpadok fogadják a nagyérdeműt, mögöttük áll a park két „legerősebb” eleme, egy Mi-8T helikopter, amely ottjártunkkor nyitott hátsó ajtókkal csalogatta a látogatókat. Mint utólag kiderült, sajnos ez volt az egyetlen kiállított darab, ami nem volt körbekerítve és be lehetett szállni, ami azért némi csalódást okozott a gyerekeknek, cserébe viszont alig lehetett őket kirobbantani a pilótafülkéből, ahol a létező összes cirillbetűs kapcsolót kipróbálták, és megkérdezték, hogy ez mire jó. Mivel apának fogalma sem volt, ezért méltóságát megőrizve azt mondta, hogy addig lefotózza a többi járgányt.

 

 Sajnos a képen látható Mi-8T az egyetlen jármű, amibe be lehet szállni

 

Az Mi-8T mellett egy MiG-21 MF „több feladatú” vadászgép parkol, amelyről azt kell tudni, hogy MiG-21 család harmadik, egyben utolsó generációja, 5,2 tonnát nyom, és a végsebessége nagyon menő módon 2229 km/óra. Hogy miért pont ennyi, ne kérdezzétek, mert a repülő melletti infótáblán volt, amely nem mellesleg kétnyelvű, mert németül is ki van írva minden, ráadásul jóval több információval.

 

 

Újabb légi jármű következik, egy MI-24D típusú harci helikopter, ami már egy laikus számára is jóval morcosabb és korszerűbb darab az elsőnél az oldalára erősített rakétavetőivel és az elejéből kilógó brutális géppuskával.

 

 A nagyobbik gyermek éppen egy kétéltűt szemlél, a hátteret egy lokátor adja

 

A két helikopter és vadászgép után földi eszközök jönnek szép sorban, van köztük ágyúhúzásra befogott ZiL-130-as, felderítő lokátorállomás, kétéltű lánctalpas úszó gépkocsi és ugyancsak lánctalpas buldózer, de még egy vegyes tüzelésű mozgókonyha is befért a kiállításba, amelynek az egyik leglátványosabb darabja szó szerint a sarokba lett állítva, a bejárattól legmesszebb meredezik egy V-750 VU típusú légvédelmi rakéta. Mire idáig jutottunk, a gyerekek kitalálták, hogy vissza akarnak szállni a helikopter fülkéjébe, és ez volt az a pont, hogy szóltam nekik, a büfében várom őket.

 

 

A haditechnikai park a nyári időszakban tart nyitva 10 és 18 óra között, aki kíváncsi rá, idén még szeptember közepéig nézheti meg. A belépő egységesen 1000 forint, a parkolás 500 forintba kerül.

 

Cikkajánló