Bombák helyett virágok

Elkezdődött az egykori bombázólőtér tájrehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén.

Szerző:
forrás: MTI
Fotó:
Geoff Myers
HNPI Archívum
2013. november 14.

Elkezdődött az egykori bombázólőtér tájrehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén.

A két ütemben megvalósuló fejlesztés csaknem kétmilliárd forintból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg - jelentette be Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója kedden, a hortobágyi projektindító rendezvényen.


A Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras, Karcag és Hortobágy közelében található egykori bombázólőtér területe máig magán viseli a több évtizedes katonai tevékenység nyomait. A HNP feladata a tájsebekkel tarkított táj helyreállítása az eredetihez hasonló állapotba, a bombatér használatából maradt hulladékok összegyűjtése és elszállítása, valamint a terület teljes tűzszerészeti mentesítése - részletezte Szilágyi Gábor.

 


Elmondása szerint a projekt célja a mocsári és zsombékos élőhelyek kivételével és a védett növényfajok élőhelyeinek kíméletével, a célterületen a felszínen, illetve felszín alatt található lőszerek és lőszermaradványok feltárása, szükség szerint hatástalanítása és elszállítása, valamint a veszélyes hulladékok eltávolítása. A lőszermentesítéssel érintett teljes terület 4050 hektár. Összesen mintegy 5000 bombatölcsért kell eltüntetni a munkák során - tette hozzá.


A projekt második ütemében a Nádudvar határában lévő romos katonai laktanyaépületeket és az egykori irányítótorony, az úgynevezett sárga torony maradványait bontják el - jegyezte meg Szilágyi Gábor.


A HNP igazgatója beszámolt arról is, hogy egy másik nyertes pályázatuk eredményeként a nemzeti park négy helyszínén megkezdődött az őshonos fajokból álló természetes vagy természet közeli erdők rekonstrukciója, a leromlott területek rehabilitációja, valamint kedvező élőhelyi feltételek kialakítása. A projekt beruházásához az Európai Unió és a hazai költségvetés társfinanszírozás keretében több mint 250 millió forint, 100 százalékos támogatást nyújtott.

 


Szilágyi Gábor tájékoztatása szerint ezzel egyidejűleg több mint 200 millió forint értékű fejlesztés zárult le a HNP területén: a program során közel 180 kilométer gát- és csatornarendszert számolt fel, és ezáltal 5660 hektár védett, Natura 2000-es élőhely rekonstrukcióját valósította meg az igazgatóság a Hortobágyon.

 


Nagyobb térképre váltás

Cikkajánló